A Melania című dokumentumfilm idén januárban került a mozikba, és meglehetősen megosztotta a közönséget. Miközben a filmkritikusok többnyire kedvezőtlenül értékelték, addig a nézők valamennyivel pozitívabban fogadták. Jól mutatja a megosztottságot, hogy a Rotten Tomatoes oldalon a kritikusok értékelését összesítő mutatón mindössze 10 százalékos eredményt ért el a produkció, míg a közönség véleményét tükröző mutatón viszont közel tökéletes, 99 százalékos értékelést kapott.
A kedvező nézői visszajelzések ellenére a dokumentumfilm a jegybevételek terén gyengén teljesített: világszerte mindössze 16,6 millió dolláros bevételt ért el a mozipénztáraknál. Sajtóértesülések szerint a produkció mögött az Amazon MGM Studios 40 millió dolláros megállapodása, valamint egy 35 millió dolláros marketingkampány állt.
Donald Trump szerint a felesége egy igazi filmsztár
A szerény mozis bevételek ellenére Donald Trump februárban úgy nyilatkozott, hogy a film „nagyon sikeres”, feleségét pedig „igazi filmsztárnak” nevezte.
Mindig azt mondom, hogy ez problémát jelent, mert egy családban nincs hely két sztárnak.
Azt mondtam neki is, hogy nem lehet két sztár ugyanabban a családban” – nyilatkozta Trump. Az amerikai elnök azt is állította, hogy a mozitermek zsúfolásig megteltek, ráadásul számos nő többször is visszatért megnézni a filmet.
Ennyi pénzt keresett vele a first lady
Időközben nyilvánosságra került az is, hogy Melania Trump személyesen mennyit keresett a dokumentumfilmmel – az összeg pedig kifejezetten figyelemre méltó. Az adat Donald Trump 927 oldalas pénzügyi vagyonnyilatkozatából derült ki, amely a házaspár 2025-ös bevételeit részletezi.
Melania Trump több mint 10 millió dollárt kapott azért, hogy a dokumentumfilm készítői felhasználhassák a nevét és képmását. Ez az összeg a mai árfolyamon nagyjából 3,4-3,6 milliárd forintnak felel meg.
(Unilad)
(Borítókép: Melania Trump. Fotó: Getty Images)