Jessie Cave azt hitte, néhány hónap alatt keres majd pár ezer dollárt az OnlyFansen.

Jessie Cave – aki a Harry Potter-filmekben Lavender Brown-t alakította – tavaly indította el az OnlyFans-oldalát, azt követően, hogy nehéz anyagi helyzetbe került a családja. A színésznő eleinte azt gondolta, a platformon keresztül keres majd pár ezer dollárt, ám ami a csatlakozása után történt, az minden várakozását felülmúlta. 

Többmillió egy nap alatt 

A négygyermekes színésznő korábban elárulta, több sikertelen filmes meghallgatást követően döntött az OnlyFans mellett. Eredetileg mindössze néhány hónapig akarta használni a platformot, és körülbelül ötezer dolláros bevételben reménykedett. Ehelyett jóval nagyobb sikert ért el: elmondása szerint volt olyan nap, amikor 20 ezer dollárt, vagyis több millió forintnak megfelelő összeget keresett.

Cave a The Timesnak arról beszélt, hogy az OnlyFans gyakorlatilag megmentette a családját anyagi szempontból. 

Szigorú határok 

A színésznő amúgy már az oldal indulásakor szigorú határokat szabott. Tartalmainak középpontjában nem a meztelenség, hanem a haja áll, a videókban pedig elmondása szerint mindig teljesen felöltözve szerepel. A rendkívül hosszú hajával kapcsolatos videók egy egészen szűk, fetisizált érdeklődési kört céloznak meg, és éppen ez a különlegesség tette sikeressé az oldalát.

Cave szerint számára az egésznek pszichológiai jelentősége is volt. Négy gyermek után hosszú ideig úgy érezte, hogy láthatatlanná vált, ezért felszabadító volt megtapasztalnia, hogy ismét figyelem irányul rá.

A Harry Potter sem garantált biztos megélhetést

A színésznő arról is beszélt, hogy sokan hajlamosak azt gondolni, aki egyszer szerepelt egy olyan produkcióban, mint a Harry Potter, annak többé nem lehetnek anyagi gondjai. Cave szerint azonban az ő helyzete egészen más volt. A sikertelen meghallgatások után egy ponton már azt fontolgatta, hogy teljesen felhagy a színészettel, közben viszont más munkát sem tudott könnyen vállalni. Elmondása szerint egy hagyományos állás fizetése sok esetben még a gyermekfelügyelet költségeit sem fedezte volna, emellett attól is tartott, ha például egy szupermarketben dolgozna, akkor folyamatosan a Harry Potterrel kapcsolatos megjegyzéseket és varázsigéket kiabálnának neki a vásárlók. A színésznő végül teljes kétségbeesésében fordult az OnlyFans felé, amelyből azóta több mint másfél éve szerez bevételt. Saját bevallása szerint az oldal messze túlszárnyalta az eredeti várakozásait.

Kivételes eredmény

Jessie Cave sikere ugyanakkor nem tekinthető általánosnak. Az OnlyFansen elérhető kiugró bevételek ellenére a legtöbb tartalomgyártó ennél jóval szerényebb összeget keres, így a színésznő eredménye inkább kivételnek számít.

(Unilad)

(Borítókép: Getty Images / Tim P. Whitby / Stringer)