Egy erkélyparaszt naplója: migránsok az erkélyemen

Az a típus vagyok, aki ha meglát a lakásban egy pókot, ízeltlábút, bogarat, vagy meghatározhatatlan fajú izét, képes egy órán át kergetőzni, hogy végül épségben menekítse ki az erkélyre, és mentse meg kevésbé kíméletes barátnője elől. Ha jól emlékszem, egyszer a boldog és naiv békeidőkben még egy poloskát is kimenekítettem a lakásból. Ha a sorsnak van egy kis humora, akkor talán pont azt, ami később szarrápetézte magát a növényeimen.

Casus Belli

Biztosan önök is emlékeznek még a tavalyi poloskainvázióra. Na nem mondom, hogy az egészet mi okoztuk, de az biztos, hogy hozzájárultunk a budapesti populáció gyarapodásához (akaratunkon kívül) üzemeltetett poloskatenyészettel. Sajnáljuk, őszintén.

Az egész valamikor a nyár derekán kezdődött. Először csak néha-néha tévedt be egy-egy poloska esténként a lakásba. Egyébként itt jegyezném meg, hogy szerintem a poloska nem túl okos jószág. Ha én poloska lennék, eszembe nem jutna bejönni a lakásunkba. Bárki, aki látta volna barátnőmet éjfélkor pizsamában, egy íróasztal tetején, eszelős tekintettel, egy porszívóval a kezében betolakodókra vadászni, tudná, miről beszélek. Mondjuk lehet, hogy kellett volna hagyni egy túlélőt, és elengedni, hogy mesélje el, amit látott. Majd jövőre kipróbáljuk!

Kis idő múlva már majd' minden este felzúgott a porszívó, végül pedig eljött a poloskák elleni háború szarajevói merénylete. Egyik reggel kimentem megöntözni a növényeket, majd amikor végeztem, kicsit még szöszmötöltem a paradicsomokkal. Gyanútlanul felfordítottam az egyik levelet, amiről aztán körülbelül 30-40 poloskanövendék szaladt széjjel, amerre látott. Például a kezemre. Megvan az a videó a macskákról és az uborkákról?

Na valami ilyesmit képzeljenek el, csak egy  szakállas harmincas figurával egy erkélyen, nagyjából 20 másodpercben. Nincs mese, a háború elkezdődött. Az első eszembe jutó megoldáshoz nagyjából öt liter benzinre és egy doboz gyufára lett volna szükség. Benzin sajnos nem volt otthon, szóval kellett egy b-terv.

Ha Magyarországra jössz, nem eheted meg a paradicsomaimat!

Sun Tzu A háború művészete című katonai kézikönyvében a következőt írta:

Ha ismered az ellenséget, és ismered önmagad, nem kell félned száz csatától sem. Ha magadat ismered, de az ellenségedet nem, minden egyes győzelem után egy vereség vár rád. Ha sem magadat, sem az ellenséget nem ismered, minden egyes csatát el fogsz veszíteni.

Ekkorra már szerencsére (vagyis sajnos) nem csak én éreztem a budapesti poloskainvázió áldásos hatásait, így a neten kicsit utánaolvasva viszonylag könnyen be tudtam azonosítani az ellenséget:

Mint a neve is mutatja ez egy Távol-Keleten (legközelebb Kínában) őshonos faj. Én igazán nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de azért Kína elég messze van, és segítség nélkül biztosan nem jutottak el idáig. Lehet, hogy valaki küldi őket?

No de visszatérve, mit tudhatunk meg a pokol eme teremtményeiről? Egyrészt azt, hogy az elszánt tekintetű porszívós lányokon kívül nem igazán akad felénk természetes ellensége (hogy rohadjanak meg). Másrészt a következőt:

Az ázsiai márványospoloska szélsőségesen polifág faj.

Hogy ez pontosan mit jelent? Nagyjából annyit, hogy bármit megzabál (vagyis a kis szájszervével megszívogat), ami az útjába kerül, mégis az én paradicsomaim kellenek neki (hogy rohadjanak meg). És ahogy a magyarmezogazdasag.hu cikkében olvasható:

A nőstények sárgásfehér tojásaikat 2-8 darabos csomókban a levelek felszínére ragasztják, összesen legalább száznegyvenet (öt tojáscsomót).

Ja és persze sokkal büdösebb, mint a hazánkban őshonos fajták (mondtam már, hogy rohadjanak meg?)

¡No pasarán!

Miután az erkély felgyújtását előzőleg már elvetettem, más módszert kellett találni. A levéltetvek ellen használt káliszappan (apropó, említettem, hogy hála a jó égnek, közben a levéltetvek is megtisztelték az erkélyünket?) sajnos ebben az esetben nem igazán működött, és rögtönzött kutatásaim alapján nagyjából két lehetőségem volt:

1. Valamilyen nehéz vegyifegyverrel 50 évre lakhatatlanná teszem az erkély 2 kilométeres körzetét, és talán néhány poloska is jobblétre szenderül, ha szerencsém van.
2. Egyesével likvidálom a rohadékokat, majd a végső nyughelyüket jelentő nejlontáskát rákötözöm egy rakétára, és kilövöm az űrbe. (vagy rakéta híján csak, hermetikusan elzárom egy másik táskába, ezt megismétlem még kétszer, végzek egy gyors ráolvasást, aztán eltüntetem a kukába). Ja és persze mindezt kétnaponta megismétlem.

Mivel sajnos az illegális vegyifegyver-kereskedelemben ténykedő kontaktjaim akkoriban már nem igazán működtek, maradt az árokharc, és a permanens büdösbogárszag. Korábban reménykedtem, hogy július közepére már gyönyörűséges kis paradicsomokat szedek az erkélyen, és nem valami Ázsiából idekerült kis sátánfattyakat, de hát ez élet már csak ilyen. Szépen lassan azért normalizálódott a helyzet, de a levéltetvek még mindig ott voltak.

Önök is utálják a hétpettyes katicák mindent ellepő harapós gonosz ikertestvérét, az (egyébként szintén ázsiai eredetű) harlekinkaticát? Tudják, amelyik a legváratlanabb helyekre is képes tömegesen odadögleni. Na én már nem! Hogy miért? Hát mert imádja a levéltetveket, a paradicsomot pedig nem, szóval tudom, invazív faj, kiszorítja a mi kedves kis katicáinkat, és szégyellem is magam érte, de kifejezetten örültem, amikor megjelentek az erkélyen, és elkezdték felzabálni a levéltetveket. Mondjuk mennyivel egyszerűbb lett volna, ha a poloskák is belátják, hogy mindannyian sokkal jobban jártunk volna, ha átállnak a paradicsomról a levéltetvekre. De hát, mint már említettem, a poloska nem túl okos jószág.

Egyelőre ennyi horror talán elég is, de ne aggódjanak, nemsokára folytatjuk!