2018 július 15-én Vasvári Vivien és Fecsó férj és feleség lettek. A Velvet is jelen volt a nagy eseményen, ahogy több sajtótermék is képviseltette magát, így majd ne nagyon csodálkozzon senki, ha holnap, illetve a hetilapok aktuális számában majd ez lesz az egyik legforróbb téma. 

Volt egy kis csúszás, aminek köszönhetően megnőtt az esélye annak, hogy a tűző napon való feszült várakozástól való húgutát kapjon az ember. Persze, miután véget ért a menetrend szerinti vasárnapi mise, és mindenki kijött, akkor már be lehetett volna vonulni a szent, árnyékos és hűvös templomba, de akkor meg lehet, hogy lemaradt volna az ember, a nagy megérkezésről.

Fecsó már időben ott volt, de nem látszott rajta, hogy attól félne, hogy Vivi nem a váratlan csúszás, hanem a házasságtól való bepánikolás miatt késik. Ilyenről szó sem volt. Vivi testvére, Dani telefonon szólt a menyasszonynak, hogy mikor indulhat. 

Bekanyarodott a Petőfi térre egy fekete Porsche, de nem Vivi ült benne. Egy luxusautóval később, egy kék Bentley Continentálban viszont ott ült. Gyorsan leparkoltak, Vivi kiszállt, és ezzel sikerült is kicsit megbénítani a forgalmat, mivel a mellette elhaladó autósnak feltűnt a nagy felfordulás, hogy valakit itt fotósok hada fényképez éppen. A mögött várakozó és így kissé feszült sofőr meg csak annyit mondott egy rövid dudálás után:

Ne nézegess, hanem menjé' már, bazmeg!

Néhány rajongó is eljött, de azért tumultus nem volt. Ők szépen kivárták a ceremónia végét, hogy meglegyen a közös fotójuk az ismert luxusfeleséggel, aki így már tényleg luxusfeleség, nem csak luxusmenyasszony. A ceremónia minden gond nélkül lement. Az elején kellett a valamiért sírva fakadt Arianát kivinni - nehogy ellopja a show-t. Aztán még a csokordobásnál lehetett volna valami, amikoregy pillanatra félő volt, hogy Vivi ledobja az ortodox templom csillárját, de végül ebben sem volt hiba.

A férj és a feleség a szűk családdal elment egy étteremben ünnepelni. Egy olyan helyre, ahol van tévé és adják a meccset is, így a kellemest a hasznossal összekötve, Vivi, Fecsó és a násznép egyszerre örülhetnek az ifjú párnak és a drukkolhatnak a horvátoknak vagy a franciáknak a vb döntőt nézve.