A drogok és az alkohol csábításában töltik a nyarat a fiatalok

– ezzel a mondattal kezdődik az alábbi videó, és ez a mondat Zacher Gábor szereplését volt hivatott felvezetni a Mokka ma reggeli adásában a TV2-n. A problémát még csak nem is az okozta, hogy ebben a formában ez alapvetően egy értelmetlen mondat, de minimum képzavar, hanem az vezetett káromkodáshoz, hogy az addiktológus a mondat által sugallt tartalommal sem ért egyet. Már a felkonf közben lehet hallani, hogy méltatlankodva maga elé morog, aztán amikor szót kap, kimondja fennhangon is, igaz, a trágárságot félig lenyelve:

Ezt meg ki a fasz találta ki...? Ezt a hülye mondatot?

Zacher Gábor azzal válaszol erre a felvetésre, hogy Magyarországon 800 ezer alkoholista van, akiknek a zöme nem fiatal – azaz az alkoholfüggőség jellemzően nem a fiatalokat érinti hazánkban. Igaz, hogy a kifogásolt mondat ezt nem is állította (csak sugallta), az pedig igaz, hogy az alkohol a fiatalokat egész nyáron csábítja, hiszen amíg elérhető, addig az alkohol mindig, egész évben, mindenkit csábít. Valószínűleg a „bűvöletében” szót szerették volna beletenni ebbe a bizonyos felkonfba, csak pont nem jutott eszükbe.

Na de a fogalmazási nehézségeknél fontosabb, hogy Zacher Gábor úgy véli, hogy az alkohol és a drogok helyett a fiatalokat leginkább a közösségi médiától kell félteni. A közösségi média számszakilag sokkal több embert érint a szakértő szerint, Magyarországon 1,25 millió ember él függőségben olyan oldalaktól-alkalmazásoktól, mint a Facebook, az Instagram és a többi. Zacher Gábor arra buzdítja a fiatalokat, hogy próbáljanak ott lenni a jelenben, ne a telefonjukkal legyenek elfoglalva a nyár legszebb pillanataiban.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Zacher Gábor a Mokkában: „ezt meg ki a fasz találta ki?”

Az ország legnevesebb addiktológusát meghívták a TV2-be a nyári alkoholfogyasztás témájában, de rögtön a felkonfon felhúzta magát.

486 · Jun 12, 2019 03:58pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments