Nem a szülők tehetnek arról, ha egy gyermeknél figyelemhiányos, fokozott aktivitási zavart mutatnak ki az orvosok, mivel a betegség részben genetikai eredetű, hangzott el az angliai Exeterben tartott tudományos konferencián.
A figyelemhiányos, fokozott aktivitási zavar (angol nevén ADHD) nem elsősorban a szülői magatartás, nevelési hiba következménye. A viselkedési zavart genetikai hajlam segíti elő, s a tünetek akkor jelentkeznek, ha a veleszületett genetikai rendellenességet felerősítő környezeti hatások érik a gyermeket, mondta el a tanácskozáson a világszerte mind több gyermeket és családot érintő probléma kutatásával foglalkozó kutatócsoport egyik tagja.

Több gén egyidejű hibája

A zavart nem egyetlen gén okozza, a jelek arra utalnak, hogy több gén egyidejű hibája az előfeltétele az ADHD kialakulásának, de hogy pontosan mely génekről van szó, annak kiderítéséhez még hosszas kutató munkára van szükség, jelentette ki Eric Taylor. A Brit Pszichiártiai Intézet professzora szerint a vizsgálatokból egyértelmű, hogy az ADHD-vel diagnosztizált személyek agyának az önfegyelemért felelős területe kisebb, mint azoké, akik nem szenvednek ettől a rendellenességtől. Tény az is, tette hozzá Taylor professzor, hogy az ADHD-s személyek agyszerkezete többnyire egymástól is különbözik, ami szintén arra utal, hogy a rendellenességet nem egy és ugyanazon genetikai elváltozás okozza.

Az ADHD - legalábbis annak enyhébb formája - a világ lakosságának legalább öt százalékát érinti, megítélése és kezelése azonban a világ országaiban igen eltérő. Nagy-Britanniában például nem fordítanak kellő figyelmet gondozására, az Egyesült Államokban viszont túlreagálják, és a kelleténél sokszor jóval több gyógyszerrel tömik tele az ADHD-s gyerekeket, mondta Eric Taylor.

Túlélésben segít

Az ADHD-diagnózis azonban nem csupán átok, fejtegette a brit professzor. Mivel a rendellenességet okozó genetikai hiba a világban tömegesen fordul elő, ez azt jelzi, hogy valamiképpen a túléléssel van kapcsolatban. A hiperaktívitás enyhe formája akár jótékony hatású is lehet, a hiperaktív személyek reakciói ugyanis az átlagnál gyorsabbak, igaz viszont, hogy az előre tervezésben rendre az átlagosnál gyengébb teljesítmény nyújtanak.