horoszkóp

A magas születési testsúly jelzi a rák kockázatát

2005.02.08. 13:10
A magas születési testsúly a nőknél négyszeresére növelheti a felnőttkorban kialakuló rákos betegségek kockázatát: négy kiló fölött az arány már négyszeres.

Brit és svéd kutatók megfigyelése szerint a nagyméretű babák esetében felnőttkorban nagyobb az egyes daganatos megbetegedések - így az emésztőrendszeri-, nyirok- és emlődaganatok - kialakulásának kockázata. Tanulmányukat az International Journal of Cancer című lapban ismertették.

Minden negyediknél

A London School of Hygiene and Tropical Medicine, a University of Uppsala és a University of Stockholm kutatói több mint 11 ezer, 1915 és 1929 között született svéd lakos egészségügyi adatait tekintették át. Az eredmények szerint 1960 és 2001 között minden negyedik személy esetében kialakult valamilyen daganatos betegség.

A kutatók megfigyelték, hogy minden 450 g testsúlynövekedés a normális felett 17 százalékkal növelte a nyirokdaganatok, 13 százalékkal pedig az emésztőszervi - gyomor, hasnyálmirigy és kolorektális - daganatok kialakulásának kockázatát. Nők esetében a legmagasabb születési testsúly (4 kg felett) négyszeresére növelte az emlőrák kockázatát 50 éves kor alatt, ugyanakkor az endometrium daganatos megbetegedései körükben 50 százalékkal alacsonyabbak voltak.

Véletlen?

Bár a tudósok elismerik, hogy a véletlen is szerepet játszhat az eredményekben, úgy tűnik, bizonyos daganatos megbetegedések szignifikánsan korrelálnak a magas születési testsúllyal. Dr. Valerie McCormack, a kutatás vezetője a BBC-nek elmondta, a méh egyes hormonjainak szintje hatással lehet a rák kockázatára, mint ahogy a felnőttek növekedési hormonszintje összefügg a rák kialakulásának kockázatával.