Felkerült a korona Jónás Eszter hajára pénteken a siófoki Miss Balaton 2004 szépségversenyen. A júliusi elődöntő során kiválasztott tizenhat lány most nagyközönség előtt vetette be bájait a diadal és a nyereményautó reményében. Az eseményen médiaszemélyiségek is feltűntek: Demcsák Zsuzsa interjúvolt, Kovács "Kokó" István csak beugrott, Gianni Annoni szoknyában zsűrizett, Ungár Anikó nadrágban zsűrizett és bűvészkedett, Zsédenyi Adrienn pedig borzongatóan énekelt.
Kizárólag hosszú barna hajú, dúskeblű lányok kerültek a 2004-es Miss Balaton-választás dobogósai közé pénteken éjjel a siófoki szabadtéri színpadon. Idén a szőkéknek nem termett babér, és a zsűri favoritjainkat sem favorizálta.

Szubjektív megítélés

Nézze csak meg közelebbről!

Kinek ki

A Balaton Szépe idén a sötétbarna hajú Jónás Eszter lett, aki 20 éves érdi lakos, főiskolai hallgató, és mellette profi táncosként tevékenykedik. A versenyt megelőző találgatások során az ő neve nem merült fel, és őszintén szólva ezen cikk írója majdnem mindenkit szebbnek talált a végső győztesnél. A királynő sokaknak elnyerte a tetszését, legtöbben a hölgy nőies mozgását dícsérték.

Egy helyszínen tartózkodó szakértő segítette tudósítónkat a sokakat meglepő végeredmény megértésében. "Szerintem három szempont alapján lehet szépségkirálynőt választani" - vélekedett. "Vagy a legjobb nőt vagy a legaranyosabb lányt vagy a legjobb királynőt választják meg. Ez esetben a legjobb nő nyert." Eszter egy évig fogja képviselni Siófok városát különböző rendezvényeken.

Már elárulhatjuk, hogy szerkesztőségünk favoritjai Hollár Judit, Csonka Berta és a joviális Kacziba Tímea voltak.

Udvartartás

Udvarhölgyek

Másodiknak lenni ellentmondásos dolog. A szép Erdélyi Dalma számára a legrosszabb volt, ami történhetett, mert amíg a dobogóra fel nem jutott lányok nevetve fellélegezhettek a megpróbáltatások végeztével, addig az első udvarhölgynek végig kellett állnia a másik lány koronázásának ceremóniáját, majd a fényképezést. Mosolya mögött a bájos fej belsejében láthatóan az élet nagy kérdései kavarogtak. "Létezik vajon igazság?" vagy "Miért?" esetleg "Miért nem?" Dalma egy New York-i bevásárlóhétvégét nyert, bár kettőt is megérdemelt volna.

A harmadik helyezett, Molnár Andrea sokak szerint volt esélyes a győzelemre. Az előzetes interjúkat készítő Demcsák Zsuzsának a beszélgetés alapján a 24 éves idegenforgalmi közgazdász lány volt a titkos favoritja, többek közt mert Andrea volt szerinte a legértelmesebb versenyző. Andrea Londonban frissítheti fel ruhatárát szponzor-költőpénzből.

Jó formában

Zsuzsa szerint a lányok "mellesleg jól néznek ki", azaz nagy a mellük. Ezt szerzőnk sem tudta nem észrevenni, sőt egyenesen az volt a benyomása, hogy Balaton Szépe kizárólag nagy, de legalábbis különösen formás mellű személy lehet - csak ilyet láthattunk a tizenhat között. A nagy mell termékenységi szimbólum, elvakít, és sosem fog kimenni a divatból.

A versenyzők a gálaest előtt egy hetet töltöttek felkészítő táborban, hogy begyakorolják a koreográfiát és megtanuljanak szinkronban sétálni. Ez nem egyszerű. A táborban Feri, a biztonságérzetet sugárzó izomkolosszus vigyázott rájuk, nehogy kalandvágyó turisták próbálják megkörnyékezni őket. A tizenhat válogatott szépség még kisebb alakulatokra szakadva is szenzációszámba ment a siófoki sétányon. A nyaraló srácok kővé dermedve dörzsölgették káprázó szemeiket a lányok láttán, és bizonyára kör-emaileket küldtek az otthoniaknak, hogy mindenki azonnal jöjjön a Balatonra, mert itt aztán van felhozatal.

Térülnek, fordulnak

Áttetszőben

A déli parton rekord tesztoszteronszintet mérhettek volna a kutatók, ha pénteken este kilencre a szabadtéri színpadra jöttek volna mintavételezni. A bevállalósabb érdeklődők elhozták az asszonykát, a posztmodern nevelés hívei pedig még kisgyermeküket is elcipelték nézelődni. A szocreál kertmozira emlékeztető helyszínt eredetileg szabadtéri planetáriumnak tervezhették, a székek ugyanis olyan szögben álltak, hogy ha az ember rendesen beleült, nem látott mást, csak a csillagokat. A színpadon ékeskedő médiaüstökösöket és csillagvirágokat csak a szék elülső szélére helyezkedve láthattuk jól. Egy közös séta-forgolódás-rogyasztás kör után a lányok egyenként jöttek elő testhezálló kék dresszben, hogy a két műsorvezető - Demcsák Zsuzsa és Suri Imre - bemutassa őket, és kérdéseket tegyen fel nekik.

Érdekességként megtudhattuk, hogy az egyik lány vadászgörényt és gekkót tart otthon, a másiknak pedig kedvenc állatja saját bátyja. Ezt a poént kajálták az általános iskolások, meg a hangulatfelelős nénik a középső szekcióban, akik végigtapsolták az összes fellépőt.

Volt egy lány, aki kicsit megkavarta az eseményeket figyelőket. Az elődöntőn azt vallotta magáról, hogy ő horoszkóp alapján választ magának párt, most viszont mikor erre rákérdezett Suri műsorvezető, a lány ellenkezett, és elmagyarázta, hogy a számmisztika segíti a párválasztásban. Osztott-szorzott, majd bejelentette, hogy hozzá a 3-6-9-es fiúk illenek. Ez riporterünknek túl magas volt, ezért kérem, ne várjanak magyarázatot. C3PO-t mindenképpen javasolnánk neki.

Popkacsák a színpadon

A szervezők kitettek magukért, egy esőfelhőkkel együtt is élvezhető szépségversenyt prezentáltak. A műsor közben többször eleredt az eső, de a közönség rezzenéstelen arccal méregette tovább az előttük felvonultatott meztelen fenekeket, combokat, és dekoltázsokat. Cikkünk írója bevallja nem az itt játszó zenekarok célközönsége, ezért nem kellemes csalódásban részesült, amikor az egyik fellépő egymás után három katarzist okozott neki. Zsédenyi Adrienn úgy énekel, hogy egyes hangoknál az embernek először a gerincén fut végig a kellemes bizsergés, majd benedvesedik a szeme, ellágyul a szíve, és megbocsátja Adriennek, hogy ő énekli a Szeress most! főcímdalát.

A Fresh együttes két maradék tagja fellépésekor aranyos kiskacsák képzetét keltették szerzőnkben. A lánycsapat mókás táncos fiúinak az volt a dolga, hogy egy helyben álljanak terpeszállásban, karjaikkal pedig olyan mozdulatokat végezzenek repetitíven, mintha visszafelé úsznának vagy függönyöket libbentenének odébb. A Fresh előadásában némi öniróniát vélt felfedezni riporterünk, ez bejött neki, ezért a továbbiakban megkíméli őket a kritizálástól. Sőt! Gratulálunk Vikinek, akit az FHM magazin szavazása alapján az egyik legszexisebb magyar lány. Koncertjük legnagyobb szenzációja az volt, amikor két szám között "Fresh" Andi (a szőke tag) kortyolt egyet valamelyik zsűritag italából, mert hápogás közben lenyelt egy bogarat.

A Fiesta produkciója alatt könnyű szívvel el lehetett lopakodni a vizesblokk irányába, hogy kevésbé halljuk. Mire Ungár Anikó varázstrükkje következett, kezdett zavaróvá válni a nyári zápor, ami miatt az örökké szexi Ungárt inkább a koronázás utánra halasztotta volna a többség. Imáik maghallgattattak, és a mágusnő nem kártyázott, csak elővarázsolta a koronát, és visszaült zsűrizni.

Az eredményhirdetés után a VIP-karszalaggal rendelkezők egy légtérben iszogathattak a versenyző hölgyekkel, akik közül a három dobogós bikiniben álldogálta végig a fogadást. Kevesen mertek hozzájuk közeledni, pedig a parti előtt bizonyára arról álmodoztak a facérférfi vendégek, hogy talán majd az egyik csinos hölgyet sikerül levenni a lábáról. Ez egyedül dörzsölt fotóriporterünknek sikerült, aki a hangulat hevében kilencvenes évek popzenéjére breakelve még saját magát is levette a lábáról.