Amikor valaki már mindent elért, amit a karrierje adhat, elkezdhet fontos dolgokkal foglalkozni - vallja Paul Newman. Ő például nemzetközi alapítványa révén súlyos beteg gyerekek jótékony táboroztatását finanszírozza, idén már Magyarországon is. Az idős filmszínész április végén személyesen járt Magyarországon, hogy megismerkedjen a Bátor Táborral.

Minden jótékonysággal foglalkozó alapítványnak jól jön, ha neves támogatók adják az arcukat az ügyhöz és hívják fel a közvélemény figyelmét a tevékenységükre. Paul Newman április végén érkezett Magyarországra, amikor személyesen is megismerkedett az alapítvány tevékenységével, meglátogatta a tábort, és részt vett egy magyar kortárs festők felajánlott képeiből tartott zártkörű árverésen is, melynek bevételéből 33 millió forint folyt be az alapítvány számlájára. Látogatása során azonban a sajtónyilvánosság teljes kizárását kérte: azt szerette volna ugyanis, ha a sajtó figyelme nem rá, hanem látogatásának célja, a Bátor Tábor tevékenységére irányul - tudtuk meg kedden délelőtt a Marriottban tartott sajtótájékoztatón Kepes Andrástól.

Nézze meg képeinket!

Az idén 81 éves filmsztár életének mára szinte legfontosabb részét képezi a jótékonysági mozgalmak aktív támogatása. Köztük bevallottan legfontosabb projektje a beteg gyerekek testi-lelki rehabilitációját segítő Association of Hole in the Wall Camps nevű nemzetközi táborszövetség, melynek első, Camp of Courage nevű táborát 1988-ban szervezték. A program sikere nyomán 2001-ben dr. Küllői Péter pénzügyi szakember úgy döntött: ideje Magyarországon is megalakulnia az első ilyen tábornak. A magyar keresztségben Bátor Tábor nevet kapó, súlyos beteg gyerekek számára élményterápiás rekreációs programokat kínáló létesítmény a résztvevő gyerekek speciális igényeihez igazított, komoly orvosi és pszichológiai felügyelettel megtámogatott nyaraltatását biztosítja - ingyen. Mindezt pályázati pénzekből, önkéntesek segítségével, idén pedig már Paul Newman nemzetközi alapítványának támogatásával is.

Kitalálták

Kepes András, a mozgalom egyik arca és nagykövete maga is átesett egy súlyos daganatos betegségen. "Egy ilyen élmény elbizonytalanítja az embert: a tested cserbenhagy, úgy érzed, alkalmatlan vagy mindenre. Ezt önbizalom és önértékelés is komolyan megszenvedi" - mondta el az azóta már gyógyult tévés. Ugyanez az élmény egy gyereknek fokozott trauma lehet, a hosszas és fájdalmas kezelések mellett azért is, mert környezetük és a közvélemény hajlamos őket "túlfélteni" és másként kezelni. A 2001-ben, dr. Küllői Péter kezdeményezésében és finanszírozásával alapított Bátor Tábor Alapítvány lényege, hogy a táborukba érkező 7-18 éves gyerekekben megerősítse: "csináld meg, hisz képes vagy rá!" A gyerekek náluk érzelmileg és fizikailag biztonságos környezetben, élvezetes és szórakoztató programok segítségével sikerélményeket szerezhetnek. Ezt hívják terápiás rekreációnak, ami a gyerekek önbecsülésének, a magukba és gyógyulásukba vetett hitük visszaszerzéséhez fontos. Hitvallásuk szerint "A Bátor Tábor minden napja az élményekről, a vidámságról szól". A programok közt ennek jegyében szerepel evezés, lovaglás, íjászat, kézművesség, tánc, zene, sport, színjátszás, este pedig táncház, ki-mit-tud, diszkó vagy kerti parti.

Megcsinálják

Klikk a képre!

A Hatvanban lévő táborban jelenleg daganatos betegséggel kezelt, súlyos cukorbetegséggel, vagy a JIA nevű tünetegyüttessel életük végéig együtt élni kénytelen gyerek nyaralhatnak. Az Alapítvány kapcsolatban áll az ország több nagy onkológiai és diabetesz-központjával, ahonnan a kezelőorvosok ajánlásával kerülhetnek be a páciensek. A fejlődést jól mutatja, hogy míg 2001-ben 35 fős létszámmal indultak, azóta már több mint 700 gyerek fordult meg náluk. Bevallott céljuk azonban, hogy pár éven belül minden rászoruló gyereknek biztosítani tudják a lehetőséget, ezért idén hozzákezdtek nagyszabású tervükhöz: a régi, KISZ-tábor hangulatú és színvonalú helyszín újraépítéséhez és bővítéséhez. A több száz millió forintos beruházás anyagi alapjait a Küllői által létrehozott magyar alapítvány mellett Newman nemzetközi alapítványa, valamint céges- és magántámogatások fedezik.

Hitelesek

Itthon épp mostanában kell rendelkezni az adóbevallóknak SZJA-juk 1%-ának céljáról: ha Newman alapos sajtónyilvánossággal megtámogatva dobja be a köztudatba a Bátor Tábor Alapítvány nevét, valószínűleg sokan döntenek úgy, hogy idén őket támogatják adójukkal. Küllői azonban nem érzi hátránynak, hogy ez nem így történt: "Lassan, fokozatosan is el lehet érni, hogy megismerjenek bennünket, és mi hiszünk abban, hogy erre csinnadratta nélkül, csak a hitelességgel is képesek leszünk".

"Sokan lemondták a részvételt ezen a mai eseményen, amikor megtudták, Paul Newman nem lesz jelen" - nyitotta meg Kepes András a sajtótájékoztatót. "Így maradtak azok, akik normálisak" - folytatta. Pedig valójában azok a normálisak, akik kitalálták és csinálják ezt az egészet.