Ifjabb dr. Béres Józseffel beszélgettünk kutató édesapja mellett eltöltött gyerekkoráról, az idén 15 éves cseppekről és arról, hogyan is működik az ország egyik legnagyobb családi tulajdonban lévő cége.
Az embernek van egy prekoncepciója arról, hogy hogyan telhetett Dr. Béres József fiának és lányának a gyerekkora: színes kémcsövek közt szaladgálnak s kiürült fiolákkal játszadoznak. Mennyiben felel meg ez a romantikus kép a valóságnak?

Dr. Béres József és ifj. Dr. Béres József
Részben igaz. Örülök neki, hogy nem mondhatom el, hogy keserves gyermekkorom volt. Nem kellett nehéz sorból fölküzdenem magam, mindkét szülőm értelmiséginek számított, édesapám kutatóként, édesanyám általános iskolai tanítónőként ténykedett. Atyám munkájából adódóan bizonyos dolgok nem voltak jellemzők a családra: például nem igazán mentünk együtt nyaralni. Persze akkoriban, a hatvanas években ez egyébként sem volt tipikus. Atyám idejét látástól vakulásig a kutatómunka kötötte le. Korán kelő ember volt, reggel nem is láttuk: mire felébredtünk, ő már elment dolgozni, este pedig nagy adomány volt, ha már öt óra körül hazajött. Együtt eszkábáltunk egy ping-pong asztalt, és kivételezett alkalmak közé tartozott, amikor ping-pongozással töltöttük a délutánt.

S hogy kémcsövek között mennyit voltunk? Hát annyit, ahányszor kimentünk a munkahelyére: gyermekkoromban atyám otthon nem dolgozott, csak az örömét és a bánatát hozta haza, s később a Béres-csepp fejlesztése terén elért sikereit is megosztotta a családdal. Természetesen mi ezt akkor gyerek-perspektívából szemléltük és sok mindent nem értettünk még.

Egyértelmű volt, hogy az ön útja az ELTE vegyész szakára, majd az MTA kutatóintézetébe vezet?

Tizenkét évesen már sziklaszilárdan megfogalmazódott bennem az elhatározás, hogy kémiával szeretnék foglalkozni. Az apai hatás ilyen szempontból valóban formálta az érdeklődési körömet.

A nővére is a családi vállalkozás tagja?

Nem, ő egy óvodát vezet Kisvárdán. Soha nem dolgozott a vállalatban és nem is nagyon érzett affinitást erre. Érdeklődően kíséri a vállalkozás menetét, és mint Béres leányzó egyik tulajdonosa is a vállalat-csoportnak.

Ön ígéretes ifjú kutató létére az MTA-ban szögre akasztotta a köpenyt, hogy csatlakozzon a családi vállalkozáshoz. Nem sajnálta otthagyni a kutatói pályáját?

Mindenképpen sajnáltam, azonban atyámnak is segíteni akartam, s erre csak ekkor nyílt lehetőségem. Már 1977-ben, az egyetem befejezése után, szerettem volna atyámmal dolgozni Kisvárdán, de éppen ebben az időben folytak körülötte a legnagyobb csatározások. Ő fogalmazta meg, hogy 'fiam, ha jót akarsz, ne gyere velem dolgozni, mert ez nem egy leányálom'. Ekkor még elég sok ellenséges cikk jelenik meg róla, támadta a politika, az egészségügy, rendőrségi házkutatások történtek nála, bűnvádi eljárást kezdeményeztek ellene. Mindezek alapja, hogy kuruzslónak minősítették, aki pénzért ad készítményt betegeknek.

Visszatérve a kérdésre, '90-ig dolgoztam a kémiai kutatóban, elsősorban szintetikus szerves kémiával foglalkoztam. Bizonyos nosztalgiával hagytam ott a kutatói munkát, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb ennek így kell lennie. Eleinte félállásban kezdtünk dolgozni a cégnél, félállásban ugyanis még a kémiai kutatóban voltunk. Ekkor ért meg bennem az elhatározás, hogy ha már a politikai és gazdasági változások megengedték, hogy az alapítók létrehozzanak egy részvénytársaságot, ami a Béres Cseppel foglalkozik, akkor az idő is megérett arra, hogy csatlakozzunk a társasághoz.

A többes szám önt és ugyancsak vegyész feleségét jelöli?

A későbbiekben őt is, valamint a baráti, kollegiális köröket. Később ugyanis részben belőlük nőtt ki a mai orvosi - és termékfejlesztési osztály. A feleségem pedig időközben kommunikációra adta a fejét.

Édesapja végleg visszavonult Kisvárdára?

1954 óta él Kisvárdán, ráadásul 1956. novembere óta ugyanabban a házban: szinte napra pontosan azóta, hogy az orosz tankok átvonultak a falun. Záhonyban született 1920-ban, most töltötte be a nyolcvannegyedik életévét: ő alapvetően lokálpatrióta típus, nagyon sokan ismerik, szeretik azon a vidéken. Túlélte kortársait - remélhetően a Béres Cseppnek köszönhetően. A cég alakulásakor tizenöt évvel ezelőtt Budapestre jöhetett volna, de nem akart: ő igazán otthon érzi jól magát a saját házában és laboratóriumában. Negyven éve ugyanabban a munkaszobában dolgozik, ahol a kezdetekkor.

Jelenleg is aktív?

Ifj. Dr. Béres vezeti a céget
Naponta általában négy órát dolgozik, nyolctól délig, ebéd után otthon kicsit pihenget és van egy kertje, amit nagyon szeret. Mindig is kertészkedő ember volt: szeret metszeni, permetezni. Amit bír, ma is maga végez a kertben.

Édesapja példáját egyébként követi a környezete? Önök is rendszeresen fogyasszák a cseppeket?

Igen. Benne és bennünk is olyan nagymértékű hit és elkötelezettség van a készítménnyel szemben és ez a hit könnyen átragasztható a másikra. Az új kollégák is egy idő után rendre Béres Csepp-fogyasztókká válnak.

Feltételem, hogy most ebben az influenzával terhelt időszakban önöknél nem tüsszögnek annyian, mint más cégeknél.

Nem jellemző, hogy a Béresnél sokan betegeskedjenek télen, s ennek örülünk.

Mekkora esélyt lát arra, hogy három gyermeke - elsősorban közgazdaságtant hallgató lánya - ugyancsak a családi vállalkozásban találja meg a helyét?

Az ember természetesen igyekszik a gyermekeinek szabadságot biztosítani és nem belekényszeríteni őket bizonyos pályákba. Mi egyfajta kényszerítést talán ott fejtünk ki, hogy otthon elég sokat mesélünk a cégről. Nem vitatjuk meg a céges problémáinkat a gyerekek előtt, de az örömökről szívesen beszélünk nekik. Ez talán elég "beoltás". A lányomnál egyértelműen látok rá esélyt, hogy a kommunikációs vonalon - ami őt a közgazdaságban is jobban érdekli - a cégben helyezkedjen el. Ő a későbbiekben a mama nyomdokaiba tudna lépni. A legkisebb gyerekemről, aki hétéves, nem nagyon tudok nyilatkozni e tekintetben, de gimnazista fiam sem zárkózik el a cégtől. Mi reménykedünk, hogy lesz a munkánknak folytatása. Atyámra gondolok, aki már majdnem ötven éve kutat, a Béres Csepp betöltötte a harmincadik életévét, a cég idén lesz tizenöt éves, s ha nagyon magas kort megélek, még azt is remélhetem, hogy a cég ötven éves lesz. Mindez nagyon jó érzés. Ez alapvetően egy családi tulajdonú vállalat, amivel a család részéről törődnie kell valakinek.