Elengedték a szirénázó tűzoltók büntetését

2007.12.06. 17:05
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. először megbüntette, majd egy kis huzavona után elengedte a pázmándi önkéntes tűzoltókra kiszabott bírságot. Az autópályaüzemeltető cég szerint jogosulatlanul vették igénybe az autópályát a mentéshez vonuló tűzoltók. Később belátták, hogy tévedtek.

A pázmándi önkéntes tűzoltók, mikor egy tűzesethez vonultak - tehát közérdekű feladatot láttak el -, igénybe vették az M7 autópálya által nyújtott lehetőségeket. A 43-as kilométernél hajtottak fel az útra, hogy minél előbb eljussanak a helyszínre. Két héttel később levelet kaptak az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től, hogy a jogosulatlanul vették igénybe gépjárművükkel az autópályát. Bár megkülönböztető jelzést használtak, az ügyintézőket ez nem érdekelte. Az önkéntes tűzoltók szerint még az okmányirodában sem figyelmeztették őket arra, hogy ilyenkor milyen szabályt kell követniük. Tóth László, az Önkéntes Tűzoltók Egyesületének elnöke így emlékszik vissza a történtekre.   

„A pótdíjat ki kellett fizetni, de két hónap után tisztázódott a dolog és visszautalták a számlánkra a teljes összeget. Az volt a hiba szerintük, hogy csak a régi autóra volt engedélyünk és az újat nem jelentettük le. A hatósági előírásokat nagyon kell ismerni. Igazából volt engedélyünk a tűzoltókocsira, csak mivel egy vonóhorgot szereltünk rá - ami a mentésnél szinte elengedhetetlen -, már nem maradt helye a régi rendszámtáblának, így máshova szerelték fel. Ezért újra le kellett vizsgáztatni az autót és új rendszámot is kaptunk."

Az a bevett gyakorlat is figyelemre méltó, hogy míg a megbüntetett félnek csupán 15 napja van a követelt összeg befizetésére, addig a cég önmagának 30 napot ad arra, hogy kivizsgálja az ügyet. Tehát minden esetben ki kell fizetni a büntetés összegét és csak utána lehet reklamálni. Tóth hozzátette: akkor is inzultálják őket, mikor az autópályán a forgalommal szemeben haladnak - természetesen a leálló sávban -, hogy minél előbb a helyszínre tudjanak érni.

„Van, hogy a lehajtók annyira távol esnek a mentés helyszínétől, hogy értékes perceket vesztenénk, ha nem így járnánk el. Az idő a legnagyobb ellenségünk. Egyszer egy államtitkár haladt az autópályán és meglátott minket, hogy a forgalommal szemben megkülönböztető jelzéssel haladunk a leálló sávban. Azonnal hívta a rendőrséget, hogy mit képzelünk. Gyakori az ilyen hozzáállás. Nagyon vaskalaposak. Mindig kritizálnak minket, egy jó szót sem kapunk, bár ezt már megszoktuk, de legalább hagynának minket nyugodtan dolgozni."

Az autópályaüzemeltető cég a cikk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre.

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról
2. § (1) Nem kell díjat fizetni: a) a Magyar Honvédség és a Magyar Köztársaság rendvédelmi szerveinek szolgálatot teljesítő gépjárművei,
b) a nemzetközi szerződés alapján Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi fegyveres erők gépjárművei,
c) a díjköteles útszakaszt kezelő társaság kezelői feladatokat ellátó gépjárművei után,
d) a megkülönböztető jelzés használatára jogosult, Magyarországon kiadott forgalmi rendszámú gépjárművek után, függetlenül attól, hogy a megkülönböztető jelzést a díjköteles útszakaszon való haladás közben használják, továbbá
e) a víz- és környezeti kárelhárításban részt vevő, megkülönböztető jelzéssel ellátott gépjármű által felvezetett, zárt konvojban haladó gépjárművek után.