DogArt címmel nyílt kiállítás tegnap Budapesten a kutyáknak, de a műélvezet helyett inkább közösülni igyekeztek a kisállatok. Steiner Kristóf Özgéje volt a legkívánósabb, válogatás nélkül akart mindenkit meghágni. Ugatás, kergetőzés és ürítés egy kortárs galériában.

A világon elsőként hazánkban nyílt festészeti kiállítás kifejezetten négylábúak számára. „A tárlat csupán 6 napig látható, de ha nagy sikere lesz, megismételjük" - nyugtatott meg minden érdeklődőt Mucius, aki a róla elnevezett kortárs galériát üzemelteti a VI. kerületben, és otthont adott ennek a provokatív, ámde bájos ötletnek.

„A kutyák eddig egymással és a kajával voltak elfoglalva, tulajdonképpen ezzel meg is nyitották a kiállítást. Ez egy igazi kortárs bemutató, itt végre lehet ugatni és egymásnak esni" - mondta Steiner Kristóf, akinek beszédét néha gyerekordítás, néha kutyaugatás szakította félbe. Itt minden együtt volt, ami egy sikeres kiállításhoz szükséges: szexuálisan aktív kisállatok, rengeteg szárazeledel, gazdik, bor és egy-két éves humanoid apróságok.

Galéria, tele állattal.

A kutyák közt Özge volt a legaktívabb szexuálisan, boldog-boldogtalannal szeretett volna közösülni, amiért gazdájának folyamatosan exkuzálnia kellett magát: "Özge szexuális túlfűtöttségéért elnézést kérek, de azt szokták mondani, a kutya olyan, mint a gazdája". A felállított párhuzamot megmosolyogták a látogatók, és nem bocsátkoztak olcsó poénokba, mert a városi kutyások olyan csoportot alkotnak az emberiségen belül, amit alapvetően az állatok szeretete tart össze.

Teniszlabda, lábak, kolbász

A marmagasságban elhelyezett képek többsége köthető volt a kutyák érdeklődési köréhez, és a kiállítás alatt meg is lehet őket vásárolni: egységesen 49.000 Ft-os darabáron. A képekből befolyt összeggel egy állatmenhelyet támogatnak a szervezők. Halász András, a Képzőművészeti Főiskola festő és grafika szakának nagymestere több képpel is megjutalmazta az arra érdeklődő kisállatokat és gazdáikat, konkrétan teniszlabdákat festett. „Szeretem a kutyákat, ők is emberek, csak nem tudnak beszélni. Eredeti ötletnek találtam a kiállítást, és úgy gondoltam, Magyarországon elfér egy ilyenfajta kis könnyedség. Az egész alapvetően poén, és szürreális, de nagyon kedves gondolat."

Chanel, a Velvet kedvence gazdája karján érkezett a megnyitóra, ahol kissé megilletődve nézte a kutyaorgia alakulását. Mivel egy igen kisméretű ölebről beszélünk, nem csodálkoztunk azon, hogy gazdája - a túláradó hangulatot elnézve - inkább nem rakta le a földre. Chanel így a többiekkel ellentétben minden képet lelkiismeretesen megtekintett - anyu megmutogatta neki -, sőt, ki is öltözött erre az alkalomra: egy fekete, bolyhos kapucnis kabátkában jelent meg, amin még a nevét is feltüntette a szorgos varrónők hada. Az élettel teli kiállítás péntekig látható az Ó utca 35 alatt, a belépés díjtalan, de lehetőleg legyen nálunk kutya.