A vakcina a grelint, az éhségérzet kialakulásáért felelős hormont támadná meg. Az oltóanyag kövér egereken már működik, patkányokon viszont még nem.

Kísérleti fázisban van annak a védőoltásnak a kifejlesztése, amely meggátolná az elhízást. A vakcina a grelin nevű, az éhségérzet kialakulásáért felelős hormont támadná meg, és elsősorban a zsír elraktározását gátolná meg.

Az egér zsírosabb

A védőoltás ugyan még nem jutott el a klinikai kísérletekig, kutatók szerint érdemes vele próbálkozni. Az egereken végzett kísérletekből kiderült, hogy azok az állatok, akiknek tompították, vagy esetleg eltávolították az éhségérzetért felelős hormonjukat, azok gyorsabban égették el a kalóriákat, többet mozogtak, és nem raktároztak el sem felesleges kalóriát sem zsírt. A patkányokból álló kontroll csoporton elvégzett kísérletek azonban nem mutattak eredményt, ez a csoport ugyanis egyáltalán nem reagált az injekcióra. Ezt a kutatók azzal magyarázták, hogy a patkányok eleve kevésbé zsírosak mint az egerek.

Az amerikai tudósok mindenesetre bizakodnak, szerintük ugyanis a grelin hormonban lesz előbb-utóbb a megoldás. A vakcina szabadalmazásáig pedig mindenkinek azt tanácsolják, hogy éljenek egészségesen és mozogjanak sokat.