Geréb Ágnes születésháza nem zárt be, és a kismamák kitartanak a szülésznő mellett. Az elhunyt csecsemő ügyében még folyik a nyomozás. Jogerős, ráadásul elmarasztaló bírói ítélet hiányában pedig Geréb Ágnes még mindig ott segíthet szülni, ahol tud. Pedig az ÁNTSZ rászállt azokra az anyákra, akik otthon szülték meg gyermeküket.

Miután a Születés Házába a szeptember közepén történt haláleset óta nem tudott bejutni a hatóság, indokolttá vált a kérdés, hogy az általában ott zajló szüléseket most hol végzik - ha egyáltalán folyik még ez a tevékenység. A Blikknek megszólaló Csaba Károly, a közép-magyarországi régió tiszti főorvosa nyilatkozatában azt hangsúlyozta leginkább, hogy munkatársai nem tudtak bejutni az Alma utcai lakásba. "Az épületet körbejárták, de semmilyen táblát vagy feliratot nem találtak, amin feltűntették volna, mi folyik a lakásban." Majd hozzátette, hogy ők "többet nem próbálkoznak, megvárják a rendőrségi házkutatás eredményét."

Pettik Ágnes, a Születés Háza munkatársa megdöbbenéssel vette tudomásul a hatóságok hozzáállását. "Itt nincsen állandó ember, ez nem úgy működik, mint egy kórház, rendőrségi megkeresés pedig nem érkezett. Van egy információs honlapunk, ahonnan kiderül, hogy mikor van ott valaki. Nem zárt be, üzemel. A felkészítő, amit ott tartunk, a hónap első hetében szokott lenni."

Beidézi a kismamákat az ÁNTSZ

Pettik Ágnes azt is hozzátette, - ahogy azt a szülész-nőgyógyász doktornő ügyvédje, Fazekas Tamás is megjegyezte - amíg nincs jogerős bírói ítélet, Geréb nyugodtan gyakorolhatja hivatását. "Geréb Ágnes mindenkit értesített a tragédiáról, volt, akiket személyesen keresett fel és tájékoztatott, de egyik páciense sem lépett vissza. Nem vesztették el a bizalmukat." Mivel semmi nem tiltja az otthonszülés kísérését, amíg ez a joghézag fennáll, semmi nem fog változni. A doktornőt a mai napig nem kereste meg a rendőrség - tette hozzá Pettik. "Geréb Ágnes minden más ügyben szívesen nyilatkozik a médiának. Tehát nem menekül a nyilvánosság elől, csak folyó ügyről nem beszél, mert azt nem tartja etikusnak, de a megfelelő fórumon vállalja majd szakmai döntésének megvitatását. És mindig elérhető volt azok számára, akik keresték."

"Az ÁNTSZ indíthat közigazgatási vagy szabálysértési eljárást, de valamilyen típusú értesítést szoktak küldeni, többek között azért, hogy elkerüljék, hogy feleslegesen jöjjenek ki. Mi nem kaptunk semmilyen értesítést, és azt sem tudjuk, hogy milyen eljárás keretében szándékoznak meglátogatni a budai villaként aposztrofált lakást, hiszen ismeretlen tettes ellen indult eljárás" - erősítette meg Pettik Ágnest Fazekas Tamás, Dr. Geréb Ágnes ügyvédje.

"A XI. kerületi ÁNTSZ különösen nagy figyelmet fordít arra, hogyha tudomást szerez tervezett otthonszülésről, beidézze a kismamákat. Egészségügyi tevékenység jogosulatlan végzésével összefüggésben hallgatja ki az anyukákat, ami azért is méltatlan, mert a szülők ilyenkor kénytelenek a pár hónapos csecsemővel megjelenni a hivatalban. Ennek a lefolyatatása ilyen formában finoman fogalmazva is aggályos. Mivel nincs tudomásunk lezárt eljárásról, ezeknek a végkimenetelét nem tudjuk." Fazekas Tamás kérdésünkre azt is elmondta, hogy honnan szerezhet tudomást az ÁNTSZ a tervezett otthonszülésről. "Védőnők, az önkormányzat vagy ritka esetben a háziorvos értesíti az ÁNTSZ-t ilyen esetekről. A kismamák ilyen esetben megijednek, mert nem értik, miért idézik be őket tanúként."

Nyugaton a helyzet változatlan

A rendőrség a haláleset után közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálta az ügyet. Egy héttel később felmerült a foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja és így ismeretlen tettes ellen kezdték meg a nyomozást. Az igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye dönti majd el, hogy tulajdonképpen ki is nevezhető meg felelősként az ügyben.

Geréb Ágnes múlt héten megjelent a nagy nyilvánosság előtt is. Szombaton délután a Gödör Klubban tartott előadást a szülész-nőgyógyász a császármetszésről. Beszédében megemlékezett a két hete elhunyt csecsemőről és méltatta az indokolt császármetszést és ismerette annak kockázatait. A szülés.hu-hoz, azaz a háborítatlan szülésért létrehozott alapítvány oldalához a tragédia óta folyamatosan áramlanak az együttérző levelek. A kismamák tehát kitartanak Geréb Ágnes mellett.