Anthony Young, a tekintélyes londoni King's College kutatója húsz éven át tartó vizsgálatai alapján jelentette ki: meglehetősen határozott bizonyítékok támasztják alá, hogy a szolárium fokozza a bőrrák kialakulásának kockázatát.
Young a Pigment Cell Research című lapnak nyilatkozva utalt rá: kétségtelen, hogy néhány korábbi vizsgálat szerint a szolárium kevésbé veszélyes, mint a napozás, ám ahogy telik az idő a kapcsolat mind nyilvánvalóbbá válik. Young aggasztónak nevezte, hogy fiatal nőknek egy elég jelentős csoportja rendszeresen szoláriumozik.
A brit kutató szerint ajánlatos volna, ha a barnulni vágyók a szolárium használatát évi 20 alkalomra korlátoznák, azok pedig, akiknek a bőre egyébként is nehezen hajlamos a barnulásra, teljesen lemondanának róla. Ugyancsak fontos lenne - tette hozzá Young -, hogy 18 év alatti fiatal lányok számára törvény tiltsa meg a szolárium használatát.
A fejlett országokban, köztük Nagy-Britanniában is, az orvosok több alkalommal jelezték aggodalmukat a szolárium gyakran szélsőséges használata miatt. A brit orvosi kamara tavaly áprilisban kifejezetten kérte a kormányt a szoláriumokkal kapcsolatos szabályok szigorítására, arra hivatkozva, hogy sokan évi 100 alkalommal is a veszélyes sugarakat kibocsátó berendezés alá fekszenek.
A bőrgyógyászok egyik szakmai szövetsége, a brit fotodermatológiai csoport egyenesen a szoláriumozásról való végleges lemondást ajánlotta, illetve azt, hogy amennyiben valaki mégis ragaszkodik a mesterséges barnuláshoz, évi 10 alkalomban korlátozza a berendezések használatát.