A százévesek statisztikája is igazolja a tételt: a nők tovább élnek, mint a férfiak. Utóbbiak közül csak 153, míg a nők közül 477 élte meg 2003 végéig 100. születésnapját.

Korán haló, gyorsan élő népünkből hány nő és férfi dicsekedhet száz megélt esztendővel? A kérdésre a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatal illetékese adott választ. Az idei statisztikák még nem állnak rendelkezésre, de várhatóan még több lesz a jubiláló százéves.

A nemrég lezárult 2003-as esztendőben 630 honfitársunk - 477 nő és l53 férfi - élhette meg 100. születésnapját. Közülük 270 a fővárosban él. Pest megyében ötven, Hajdú Biharban harmincnégy, Borsod-Abaúj-Zemplénben harminc, Csongrád megyében huszonöt, Békésben huszonnégy, Győr-Moson-Sopron megyében huszonegy, Tolnában kilenc, míg Nógrádban mindössze három százéves, vagy annál is idősebb ember él.

A századik születésnapon rendszerint összejön az egész család. Ott vannak a rokonok, a szomszédok, a szűkebb és tágabb környezet, képviselteti magát a helyi polgármester, ajándékokkal kedveskednek, sőt: köztársasági elnökünk köszöntő sorai is kijárnak az ünnepeltnek. A születésnapi tortával viszont gondban lehetnek a szervezők: ha megadnák a módját, kereken 100 szálat kellene meggyújtani a meghitt pillanatban.