A piszkos környezetben vagy állatokkal együtt élő emberek kevésbé hajlamosak bőrkiütésre, mint azok, akiknek a háztartása megfelel a modern higiénia követelményeinek.

Dán tudósoknak a The Lancet című brit tudományos folyóiratban ismertetett kutatása szerint a több testvérrel, vagy háziállatokkal együtt élő, illetve parasztházban felnövő gyerekek 19 százalékkal ritkábban betegszenek meg ekcémában, mint azok a gyerekek, akik városban élnek és nincsenek testvéreik. Igaz viszont, hogy azok, akik életük első hat hónapjában fertőző betegségen estek át, nagyobb valószínűséggel betegszenek meg bőrkiütésekben.

A dán Állami Oltóanyag Intézet kutatói 24 ezer nőt kérdeztek meg vizsgálódásuk során. Négy alkalommal kérdezték őket háztartásukról és gyermekeik egészségi állapotáról - kétszer terhességük alatt, továbbá akkor, amikor gyermekük hat, illetve 18 hónapos volt.

Vizsgálódásuk alátámasztotta azt a feltevést, hogy az allergiák és bőrbetegségek megelőzése szempontjából hasznos lehet, ha valaki kapcsolatba kerül bizonyos kórokozókkal. Ez magyarázatul szolgálhat arra a jelenségre is, hogy magasabb fokú higiéniával rendelkező nyugati államokban egyre gyakoribb az asztma és egyéb allergiás megbetegedés.