Aki napi hét órát alszik, általában hosszabb életre számíthat, mint az álomszuszékok vagy az álmatlanságban szenvedők - erre a meglepő következtetésre jutottak a japán Nagoya Egyetem kutatói. A tudósok 1988 és 1999 között egy, a japán kormány által támogatott projekt keretében 110 ezer embert figyeltek meg az ország 45 körzetében. További öt év szükségeltetett az óriási adathalmaz rendszerezésére, valamint egy olyan módszer kidolgozására, amely segítségével kiszűrhető a stressz, a betegségek, s egyéb, az élettartamot negatívan befolyásoló tényezők hatása.

A legalacsonyabb halálozást abban a vizsgálati csoportban észlelték, ahol napi 6,5-7,5 órás volt az "alváspenzum". Az álmatlanságban szenvedőknél, akik naponta 4,4 óránál kevesebbet aludtak, az élettartam 1,6-szor volt alacsonyabb. Bármilyen meglepő azonban, az álmatlanságnál szenvedőknél lényegesen rosszabb helyzetben vannak az álomszuszékok. Azoknál, akik képesek voltak naponta több, mint 9,5 órát húzni a lóbőrt, a halandóság 1,7-1,9-szer volt magasabb, mint azoknál, akik hét órát töltöttek naponta alvással.

A kísérletek azonban még távolról sem tekinthetők befejezettnek, annál is inkább, mivel a tudósok képtelenek magyarázatot adni arra, miért a napi hétórás alvás az ideális.