A Bécsi Városháza kihelyezett irodát működtet az osztrák főváros két ideje alatt elintézhetik az újszülöttel kapcsolatos formalitásokat.

A szolgáltatást öt évvel ezelőtt vezették be kísérleti jelleggel a főváros legnagyobb kórházában, az AKH-ban, ahol évente mintegy 3.500 gyermek látja meg a napvilágot. Ma már a babák kilencven százalékát anyakönyveztetik a Baby Point-nál a kórházi tartózkodás ideje alatt, így a napokban a város a születések számát tekintve második legnagyobb kórházában, a Donauspitalban is elérhetővé tették a szolgáltatást.

A Baby Point technikailag a Városháza Állampolgári és Népességügyi Osztályához tartozik, teljes körű szolgáltatást nyújt. Így például kiállítják a gyermek anyakönyvi kivonatát, állampolgársági igazolást adnak, apasági nyilatkozatot lehet tenni és a házasságon kívül született gyermek esetében átírják annak nevét az apáéra, ha az nevére veszi a kicsit. Szakemberek szerint az új Baby Point ugyanolyan lelkes fogadtatásra talál majd az anyukák és apukák körében, mint az AKH-ban.