Több millió gyermek élete kerül veszélybe a következő egy évtizedben, mivel a fejlett országok nem teljesítik segélyezési vállalásaikat - jelentette be hétfőn az Oxfam brit segélyszervezet. A világ legszegényebb országai gyermekeik életével fizetnek adósságaikért, illetve azért, mert a gazdag országok nem tartják be segélyezési ígéreteiket - fogalmazott Barbara Stocking, a szervezet igazgatója.

Az Oxfam Megfizetni az árat című jelentése szerint 2015-ig akár 45 millió gyermek vesztheti életét annak következtében, hogy az iparilag fejlett országok, többek között az Egyesült Államok, Németország és Japán sem tesz eleget annak az 1970-ben vállalt kötelezettségének, hogy bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 0,7 százalékát segélyezésre fordítja.

Stocking felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdag államok segélyezésre fordított pénzügyi keret mostanában fele akkora, mint amilyen 1960-ban volt. "Ahogy a gazdag országok egyre gazdagabbá válnak, annál kevesebbet adnak. Ez botrányos, ennek véget kell vetni" - tette hozzá. Az Oxfam jelentése néhány nappal azt megelőzően látott napvilágot, hogy az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF megjelenteti éves jelentését a gyermekek helyzetéről a világban.