A RomaPage chat vendége lesz 2005. február 24-én Gáspár Győző előadóművész, akit saját valóságshow-ja kapcsán hívtak meg. A roma zenész szereplése ugyanis nagy vihart kavart mind szociológusi, mind polgárjogi berkekben.

A félelmek megfogalmazói - köztük roma civil szervezetek képviselői - elsősorban azzal érvelnek, hogy a műsor által a cigányságról közvetített kép hamis, és tovább erősíti a romákkal szembeni előítéleteket, valamint a velük szemben megnyilvánuló diszkriminatív magatartásformákat.

A Kurt Lewin Alapítvány együtt működve az ország legismertebb, Trefort-Net nevű chat-központjával, napi aktualitású, témájában a romákat közvetlenül érintő RomaPage chat-szobát hozott létre 2004-ben. Az alapítvány szakértői úgy vélik, a Győzike-show fontos fejezete lehet a magyarországi romák médiaszereplésének. Amellett, hogy a magyar televíziózás történetében példa nélküli egy roma származású közszereplő ilyetén való középpontba állítása, Győzike elsősorban mint a hétköznapok világát élő családapa, nem pedig mint "a roma" kerül a kamerák elé, és lehetséges, hogy ez jótékony hatással lesz a cigányokkal kapcsolatos közvélekedésre.