December 5-én hatályba lép Nagy-Britanniában az a jogszabály, amely lehetővé teszi az egynemű párok élettársi viszonyának hivatalossá tételét.

A tavaly elfogadott törvénymódosítás alapján a homoszexuális párok úgynevezett "polgári partneri viszonyra" léphetnek egymással. Ehhez hivatalos ceremónia keretében megkötött egyezségre van szükség, amelyik a házassági szerződéshez hasonló. A szerződést megkötő egynemű párokat a törvény szerint a hatóságok egymás hozzátartozóinak ismerik el. Az első házasodók között lesz Sir Elton John, aki az első lehetséges napon, azaz 21-én kel egybe élettársával, David Furnish brit-kanadai filmproducerrel, akivel 12 éve együtt él.

Brit sajtójelentések szerint több helyi tanács vonakodva tesz eleget a homoszexuális párok egybekelését lehetővé tévő új törvényi előírásnak. A dél-londoni Bromley kerület tanácsa például Ken Livingstone londoni polgármester személyes fellépésére volt csak hajlandó engedélyezni ilyen ceremóniákat. A brit kormány előzetes számításai szerint 2010-ig 22 ezer egynemű pár esküszik örök hűséget egymásnak Nagy-Britanniában. A törvény becslések szerint évi 240 millió font adó- és nyugdíjkedvezménnyel könnyíti a jog szerint egybekelő homoszexuális párok anyagi terheit.