Csaknem 24 órán át hiába kereste nagy erőkkel a bajor rendőrség azt a német nőt, akinek december 23-án nem volt kedve dolgozni menni, ezért inkább szülei mobiltelefonjára küldött szöveges üzenetet, amelyben azt állította, hogy elrabolták. A szülők azonnal a hatóságokhoz fordultak, mire Straubingban és környékén minden bokrot átkutattak a rendőrök a 21 éves gyorséttermi munkatárs után, de sem őt, sem állítólagos elrablóit nem találták. Már majdnem 24 órája tartott a Duna parti városka lakosságát izgalomban tartó keresés, mikor a fiatal nő karácsony napján sértetlenül előkerült. Kihallgatása során sokáig kitartott meséje mellett, amelynek utolsó fejezete szerint elrablói egyszerűen elengedték, de aztán mégis megtört, és bevallotta: csak kitalálta az egészet, mert 25 euróval (mintegy 6 ezer forinttal) tartozott egyik kollegájának , amit nem tudott volna megadni, ezért inkább emberrablást színlelt, hogy ne kelljen dolgozni mennie. Túl jól mindenesetre így sem járt a fiatal nő, mert előbb-utóbb törlesztenie kell adósságát és tette miatt 1000 euróra (azaz 250 ezer forintra) rúgó büntetésre is számíthat.