A menyasszony helyett férfit vett feleségül egy vőlegény Nagy-Britanniában, méghozzá hozzá igen közel álló legényt: a saját tanúját.

A csere ugyanakkor nem tűnt fel a násznépnek, de még az - eredeti - ifjú párnak sem, és a nászút is rendben zajlott. Csak akkor döbbent rá a pár a szerepcserére, amikor visszatért, és ellenőrizte a házasságlevelet: az okirat szerint a nej Paul Hickleston - a vőlegény tanúja -, az egyik tanú viszont Gemma Mortell - a menyasszony.

Mint kiderült, az esküvőn az ara véletlenül a tanú helyén írta alá az okirtatot, a menyasszony pedig a tanúén.

A férj vegyes érzelmekkel fogadta, hogy férfi a neje. "Húsz éve ismerem Pault, nagyon jó cimborám, de feleségnek nem az igazi" - mondta a The Sun című brit lapnak.

A pár 9 hónapon át tervezgette az esküvőt, amely nem kevés pénzbe került, és azt hitte, hogy az egészet meg kell ismételni az érvényességhez. Az összeeskető tiszteletes azonban megnyugtatta őket, hogy frigyük érvényes, és a hibát könnyen korrigálhatja új házasságlevél kiadásával.