Aligha mutattak be még Magyarországon olyan ruhákat, amelynek témája a víz lenne: a fiatal tehetséges divattervezőkből álló csapat, az Artista ezt az éltető elemet választotta tavaszi-nyári kollekciójának ihletőjévé.

A budapesti Lakástrend és Design kiállításon szombaton kétszer is felvonulnak a manökenek a fiatal tervezők által alkotott öltözékekben, amelyek szerintük "egyenlőek a mindennapok hordható ruháival", jóllehet, teljesen eltérnek a hagyományos magyar konfekciótól.

Alapfilozófiájuk, hogy a klasszikus vonalakat "megbolondítják" gegekkel, ötletekkel. Extrém szabásvonalak és különleges alapanyagok is megjelennek a kollekciókban.

"A víz, mint az érzelmek szimbóluma, a nő, mint ezen aspektusok megtestesítője, a mai kapcsolatunk a vízzel mint műanyag palackba zárt csodával" - vallják a ruhák ihlető tényezőjéről a tervezők, akiknek két boltjuk is nyílt már Bécsben és egy szalonjuk működik Budapesten. Számos díjat nyertek már külföldön és tanultak speciális kurzusokon.

Még 1993-ban határozta el hat fiatal divattervező, hogy önálló stúdiót hoz létre. Ma Imre Kati, Rácz Nóra, Schön Edina és Stampf Kati alkotja az Artista tervezői gárdáját.