horoszkóp

Édes élet Törökbálinton

io
2006.04.24. 15:30
Petrik Adrien építész beleszeretett Toszkánába, aztán gondolt egy nagyot, kiköltözött a fővárosból és felépítette vágyai mediterrán házát Törökbálinton. Könyvében fotókkal illusztrálva meséli el a rusztikus családi otthon történetét.

Manapság női könyvet írni nagyon divatos dolog, lassan a piac valamennyi szegmense telítetté válik. Léteznek szingliregények, romantikus útiregények, igazi szerelmi önéletrajzi történetek és főzős regények, hogy csak párat említsünk. A kilencvenes évek végén Frances Mayes Napsütötte Toszkánája új alfajt teremetett. Megszületett az úgynevezett toszkánás könyv.

Nézze meg képeinket!

A toszkánás könyvek főszereplői mindig az erős, döntésképes nő archetípusai. Túl vannak már a kötelező idegesítő önkeresésen, és értelmesebb dolgokkal foglalkoznak, mint a pasikon való szüntelen agyalás és az önsajnálat. A toszkánás könyvek főszereplői értelmiségiek, unják az otthonukat, az általában amerikai nagyvárosokban zajló életet, és férjükkel együtt nekiállnak házat felújítani Toszkánában, esetleg egyéb mediterrán tájakon.

Karácsonykor megjelent a toszkánás könyv első magyar verziója is, "Asszony és háza" címmel. Megkerestük Petrik Adrient, a könyv szerzőjét az ő Toszkánájában, Törökbálinton. Petrik Adrien főállású építész, férjezett, három gyermekkel, számításaim szerint negyvenegynéhány éves. A háza pedig pont olyan, mint amit a könyv alapján gondolnánk: otthonos, ízléses, a konyhájában pedig akár napokig elüldögélnénk.

Annak ellenére, hogy a ház a House & Garden bármelyik számában elmenne, mégsincs az az érzésünk, hogy ez lenne a törekvés. Nincsenek ordítóan művi részletek, pontosan elrendezett üvegvázák, szándékosan elhervasztott virágok, sem a riportert váró kínos tisztaság. Nem sikerül lebuktatni a szerzőt könyvestül, házastul, mindenestől. Egyszerűen csak jól érezzük magunkat, miközben a könyvírásról, a házról és a magyar építészet anomáliáiról beszélgetünk.

Nem szokványos dolog könyvet írni arról, hogy eladjuk a lakást, és házat építünk. Önt mi vette rá az írásra?

Amikor elkészült ez a ház, sok építészlapban megjelent róla cikk. Az első cikkhez kijött egy fotós és a képekből a szerkesztőségben írta meg valaki a cikket. Kérdeztem a főszerkesztőt, nem írhatnám-e én meg, többet, sok mindent tudok róla, mint ami a képekről látszik. Megírhattam. Aztán megírtam a többit is. Aztán harcoltam a szerkesztővel, hogy legyen elég, hogy a szőlőtőkék csak vannak, ne kelljen azt írnom, pompáztak. Az egyik újságnál egy évig tematikus cikkeket írtam, amit eléggé szerettek. A könyvet női szemszögből írtam, nincs is nekem másféle szemszögem.

Ön szerint a budapestiek miért ódzkodnak attól, hogy vidékre költözzenek?

A vidéken lakásnak és a vidéki építészetnek nem nagyon vannak hagyományai és példái, mint mondjuk Franciaországban ahol Párizs környékén száz éves házakból vannak kertvárosok. Ahol polgárok laknak, nem feltétlenül gazdálkodók, vagy földesurak. Olyan típusú építészetre gondolok, ami kortalanabb, nem feltétlenül erőltetetten karakteres jellemzőkkel, mint például a most divatos minimalizmus, vagy a toszkánnak nevezett stílus. Nincsenek ismert, jól bejáratott minták Magyarországon. Nagyon frissen alakul most a kultúrája annak, hogy az emberek azért költözzenek ki a fővárosból, mert ott jó lakni. A fő motiváció a pénz.

Miért lett ez a könyv címe? Direkt szerepel benne a Toszkána szó? (A könyv alcíme Az én Toszkánám) Ez manapság egy elég divatos hívószó.

Klikk a képre!

Persze, hogy direkt. Olvastam Frances Mayes "Napsütötte Toszkána" c. könyvét, és nagyon szerettem. Végig hiányoltam, hogy nem láthatom a házat, meg a férje izmos hátát, ahogyan a teraszokon dolgozik. Azt szerettem volna, ha az én könyvemben vizuálisan is elérjük az olvasókat. El lehet hagyni az amúgy gyakran átlapozott leírásokat, ha látható az, amiről éppen szó van. Egyébként a könyv alapján végigjártuk egy nyáron a Trasimeno tó környékét és az ő kedvenc toszkán városait biciklivel. Útikönyvnek is jól használható a könyve.

Ha már itt tartunk, ennek a könyvnek is lesz folytatása? Frances Mayes végül írt egy könyvet "Édes élet Olaszországban" címmel. Lesz "Édes élet Törökbálinton" is?

Igen, szeretnék még írni. Annyi minden kimaradt a könyvből, ami fontos, és még le lehetett volna írni. De szívesen írnék ismerős és barátnők lakásairól, házairól is. Vagy kutyákról és macskákról. Mióta itt lakunk elég sok kutyánk és macskánk van, és nagyon érdekes nézni, hogy milyen különböző jellemek, egyéniségek, hogy mi emberek hogyan simulunk bele az ő rendszereikbe. Azt feltételeznénk, hogy ők alkalmazkodnak, pedig nem. Kialakítunk egy közös életet, amiben jelentősen támaszkodunk egymásra, megfigyeljük és toleráljuk a különbözőségeinket.

Nekem az egész írással kapcsolatban egyébként csakis jó élményeim voltak. Nem kellett sietni, mert egy teljes éven keresztül fotóztak a fotósok. Érdekes volt, mert amikor leadtam a kéziratot, vártam, hogy a szerkesztő szól majd, hogy ezt meg ezt meg kell változtatni, ide meg ide kéne mást írni. Én lepődtem meg a legjobban, hogy úgy jelent meg a könyv, ahogy írtam.

Gondolom rengetegen megkérdezték már, de nem hiányzik a városi kényelem?

Ezt nagyon sokat kérdezték tőlem, hogy hogy bírtam otthagyni a városi kényelmemet. Én ezt nem éreztem áldozatnak és megmondom őszintén, hogy nem is tudtam semmit sem kezdeni az ilyen típusú kérdésekkel. Én Budapesten sem voltam az a "nekiindulok és sétálgatok, vásárolgatok" típus, mindig célirányosan intéztem az ilyen ügyeimet. Úgyhogy én nem érzem, hogy lemaradnék valamiről, semmiről nem kell lemondanom. A várossal napi kapcsolatban élünk. Élvezzük, amit ad, a jó iskolákat, egyetemet, színházat, kiállítást, teaházat, piacot, mozit. Időben és kilométerben csak valamivel vagyunk rosszabb helyzetben, mint egy városlakó. Én élvezem, hogy reggelente együtt ülünk az autóban a gyerekekkel. Fél óránk van zavartalanul beszélgetni. Egyébként meg miden csak szervezés kérdése.

Ön szerint mi a probléma a magyar építészekkel? Miért olyan nagy szám, ha az ember épít egy olyan házat, amilyet szeretne, hiszen ennek kéne a normálisnak lennie, nem?

Ismét csak a bejáratott minták hiányát tudom okolni. A legtöbb ember, aki belevág egy építkezésbe, általában elképzelés nélkül érkezik, soha sem lakott még házban, ezért belemegy sok csapdába. Másrészt eleve téves az a feltételezés, hogy egy ház mindenre megoldást tud adni. Mindig lesznek olyan helyzetek, amire nem tud majd, vagy csak átalakítva tud. És ezt az egész készházasdit sem értem, mint építész sem. Miért fontos az, hogy egy ház három hónap alatt épüljön meg és ne hat, vagy tíz? Mit számít ez az elkövetkezendő harminc évhez, amíg benne laknak? Számomra lehetetlen elképzelés úgy tervezni, hogy nem tudom, hogy milyen igényeknek kell majd megfeleljen egy ház, vagy hogy kik laknak majd benne. Csapdának látom azt is, hogy a házak túltelnek technikával, automatikával. A pofonegyszerű, könnyen javítható, bevált szerkezetek híve vagyok, és a természetes anyagoké. Itt minden tárgynak története van, és ettől van jó hangulata.