horoszkóp

Mindent anyámról, mindent a lányomról

2004.05.02. 16:55
Hogyan változtak húsz év alatt a nők vágyai és álmai, a szerelemről, a jövőről, a családról alkotott elképzelései? Vagy nem is változtak olyan sokat? Az Elle hét országban hét anyának és lányának tette fel ugyanazokat a kérdéseket. A Velveten ezek közül a Failoni Donatellával és Oszter Alexandrával készült interjú olvasható, a cikk teljes változatát a májusi Elle magazinban találják.
Magyarország Failoni Donatella, 57 éves zongoraművész
Oszter Alexandra, 24 éves színésznő

Milyen érzés ilyen korú nőnek lenni?

Donatella: Határozottan jobb érzés, mint fiatalabb koromban. A húszas éveim elején teljesen lefoglaltak a zenei tanulmányaim, ráadásul kissé dundibb voltam a kelleténél. Így nem nagyon érdekeltek a fiatalos dolgok, nem volt időm és igényem nőként foglalkozni magammal. Mostanra sokkal jobban érzem magam a bőrömben, az egyetlen hátrány, hogy nincs már előttem az egész élet, így a jelennek próbálok élni.

Alexandra: Rettenetesen és tudatosan élvezem, hogy fiatal vagyok. Mindennek nagyon tudok örülni, igazi nőnek mondom magam, és imádok eszerint is élni. Más vagyok azonban, mint a korombeliek; nagyon korán érő típus voltam, és fiatalságom minden őrültségét tizenéves koromban kiéltem már. Míg mások csak most őrülnek meg, én már arra koncentrálok, hogy elérjem azt, amit akarok. Már nem a szórakozás, hanem a munkám lett a központi kérdés az életemben.

Szerinted lehetséges-e ugyanazt a férfit szeretni egy életen keresztül? Hiszel a házasság intézményében?

Donatella: Hiszek benne, hogy lehet, de jól kell tudni választani. Amikor hozzámegyünk álmaink lovagjához, be kell látnunk, hogy ő is tele van hibákkal. Sokan ott rontják el, hogy megpróbálják megváltoztatni a partnerüket. És ezt nem lehet. Két ember persze csiszolódik, és bizonyos kompromisszumokat is meg kell kötnünk egy kapcsolatban, de mindig tisztában kell lenni azzal, hogy az illetőt olyannak szerettük meg, amilyen. Ha nem tudjuk elfogadni a hibáit, az valójában nem is szerelem. A házasság számomra nagyon fontos. Minden kapcsolatban vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzi a két fél, hogy nem megy tovább. Ilyenkor az a bizonyos papír összetartó erővel bír: a felek nem mennek szét az első nehézségnél, hanem együtt maradnak, a probléma megoldódik, ők pedig élnek tovább. Házasság nélkül sokkal könnyebb feladni.

Alexandra: Nem tudom még. El tudom képzelni azt az embert, akit egy életen át szerethetek, de egyelőre fogalmam sincs, hogy hol keressem. De hiszek még a csodákban! Ha megtalálom az illetőt, és ha ő van olyan merész - mert nem vagyok éppen könnyű eset -, hogy megkérje a kezem, biztos hozzámegyek feleségül.

Lehet életcél a családalapítás?

Donatella: Az élet család nélkül semmit sem ér, de a családalapítás nem lehet az egyetlen cél. Az életben ezen kívül még rengeteg fontos dolog van, és számomra csak úgy van értelme, ha más funkcióm is van a családanyaságon kívül, ha érezhetem, hogy aktív és tehetséges vagyok.

Alexandra: Számomra a családalapítás elképzelhetetlen egyetlen életcélként. Nagyon sok rossz példát látok magam körül arra, hogy nők rááldozzák az életüket a családjukra, de telnek az évek, egy idő után nem marad körülöttük semmi, és ebbe beleőrülnek. Szerintem a legtöbb válás mögött ez húzódik meg, ezért sokkal jobb, ha a feleségnek is van munkája, hivatása.

Megéri a munkádért feláldozni a szabadidődet, az önmagaddal, családoddal, barátaiddal töltött időt?

Donatella: Ezt nem így fogalmaznám. Az életnek vannak periódusai, amikor hol az egyik, hol a másik terület kerül előtérbe, és mindig azzal kell intenzívebben foglalkozni. Ez természetes dolog és nem áldozat.

Alexandra: Úgy nőttem fel, hogy a szüleim mindketten rengeteg mindent feláldoztak a hivatásukért. Sokat voltam itthon egyedül, amikor előadáson vagy turnén jártak, és sokszor úgy éreztem, nem is számítok nekik. Csak később, felnőtt fejjel és szakmabeliként láttam be, hogy ez nem így van. Ha gyereket szülök, mindenképpen el akarom kerülni, hogy ő is úgy érezzen, ahogy én gyerekként. Mostanában azonban nem válik külön a munkám a szabadidőmtől, ha munka van, nem is akarok másra ráérni.

A munkán kívül mik a kedvenc időtöltéseid?

Donatella: Kertészkedés, utazás, színház, síelés, úszás, vitorlázás.

Alexandra: Az utazás. És minden olyan helyen, ahol jó zene van, a táncolás.

Melyik az az öt tárgy, ami nélkül nem tudnál élni?

Donatella: A jegygyűrűm, a zongorám, az autóm, a tollam és a retikülöm.

Alexandra: A kedvenc könyvem, Márai Sándor Füveskönyve, a kispárnám, egy tus-szett (amivel rajzolhatok), a sminkkészletem és egy fényképezőgép - mindent állandóan meg akarok örökíteni.

Hogyan képzelted el az életedet húszévesen?

Donatella: Elértem, amit elképzeltem: azt csinálom, amit szeretek, azzal élek, akit szeretek, gyerekem van attól, akit szeretek, és van annyi pénzem, amiből - persze bizonyos kereteken belül - megvehetem azt, amire vágyom.

Hogyan képzeled el az életedet húsz év múlva?

Alexandra: Szeretném, ha magam mögött tudhatnék nagyon sok szerepet és a szakmámban is elismernének. Bízom benne, hogy olyasvalaki lesz mellettem, akivel mindent meg tudok osztani, és akivel a kapcsolatunk egy életre szól. Gyerekeket is szeretnék, nem csak egyet, hanem kettőt-hármat, és egy makkegészséges családot.

Amikor reggelenként elkészülsz, mindent megteszel, hogy a lehető legjobban nézzél ki. Miért teszed ezt és kinek a kedvéért?

Donatella: Valóban mindent megteszek, mert így érzem jól magam. Akár a piacra megyek, akár fellépésre bárhol a világon, mindig önmagamat kell adnom. Fontos, hogy mindig azt lássa bennem a közönség, aki vagyok.

Alexandra: Elsősorban a magam kedvéért teszem, de ha én jól érzem magam a bőrömben, az kifelé is sugárzik. Ráadásul művészként nagyon fontos, hogy a civil életben is úgy jelenjek meg, ahogy az emberek azt megszokták és elvárják tőlem.

Milyen jótékonysági/emberbaráti ügyek mellett állnál ki?

Donatella: Minden mellett kiállok, amire mint művészt kérnek fel. Soha nem mondok nemet például jótékonysági gálakoncerteken való fellépésre. Természetemnél fogva pedig, ha valahol szükségét érzem, igyekszem segíteni. A közönségnek a művészetem révén, az embereknek azzal, amivel éppen kell, legyen az pénz, ruha vagy egy mosoly.

Alexandra: A közvetlen környezetemben, ahol tudok, mindig segítek, ezt a tulajdonságomat a szüleimtől örököltem. Az állatok bántalmazása és az állatkísérletek is nagyon fel tudnak háborítani, ezek ellen bármikor kiállnék.

A cikk teljes változata a májusi Elle magazinban olvasható.