Egy neves bécsi galéria vetkőzésre biztatja kedves látogatóit, és a csupasz, vagy hiányos öltözetű vendégek ingyen tekinthetik meg a kiállítást.

Akinek tehát egy is vetkőzéshez támad kedve ebben a kánikulában elég ha Bécsig megy, és legálisan hűsölhet a Leopold Múzeum légkondicionált falai között, miközben múlt század eleji erotikus festményekben gyönyörködhet. A vetkőzés tehát nem teljesen öncélú, hiszen az Meztelen igazság (Die Nackte Wahrheit) című kiállítás egyébként is a női test fedetlen szépségeit mutatja be. A múlt század osztrák festőinek műveiből válogató kiállításon többek között Klimt, Kokoschka és Schiele művei is megtekinthetők, akik a romantikát messze maguk mögött hagyva, festményeiken addig tabunak számító szexuális és homoerotikus témákat dolgoztak fel, mellyel sokszor a hatóságok elégedetlenségét is kivívták

Legyen botrány

Gustav Klimt, Danae
"Szerintünk egy meztelen test is ugyanolyan szép, mint egy ruhába bújtatott" - mondta el Elisabeth Leopold, a múzeum egyik alapítója. Peter Weinhaeupl, a múzeum kommunikációs igazgatója szerint akciójuknak két célja volt, egyik, hogy enyhülést kínáljanak a látgatóknak a 40 fokos kánikulában, a másik pedig, hogy ők is kisebb fajta botrányt, megrökönyödést váltsanak ki, ahogy a kiállított művészek tették saját idejükben. "Ez egy új tapasztalat. Egon Shiele egy fiatal vadóc volt a maga idejében. Biztosan itt akarna lenni." - mondta el Weinhaeupl.

Egy pici bugyi

Bár a kiállítást teljesen meztelenül nem lehetett látogatni, a bátrabbakon csak egy bugyi, vagy bikini alsó volt, a vetkőző látogatók többsége azonban fürdőruhát viselt. A meztelenkedő műkedvelők szerint az akcióban semmi meglepő sincs, többségük természetesnek gondolja a meztelenkedést, mondván mindenki meztelenül születik a világra. A sok szempontból merev, konzervatív Ausztriában azonban nem gyakoriak az efféle akciók. A 180 darabból álló gyűjtemény augusztus 22-ig tekinthető meg Bécsben a Múzeumnegyedben lévő Leopold Múzeumban.