Huszonnyolc éve, 1978 júliusában, Angliában született meg a világ első lombikbébije. Tizenegy évvel később már mi is ünnepelhettük az első magyarországi lombikbébi világra jöttét. A meddőség orvoslásának ez a módja azóta rutinbeavatkozássá vált, Magyarországon öt beavatkozást finanszíroz a tb.

Laboratóriumban találkoznak

Néhány évtizeddel ezelőtt még csak álom volt, hogy meddő nőknek gyermekük szülessen. A lombikbébiprogram révén azóta mindennapos lett a kezdetben szakmai bravúrként elkönyvelt csoda. Mára rutineljárássá vált a lombikbébi kezelés, amin a szervezeten kívül történő megtermékenyítés olyan formáit értjük, melyek során a spermiumok és a petesejt találkozása, é így a petesejt megtermékenyülése a szervezeten kívül, laboratóriumi körülmények között történik.

Dr. Czeizel szerint nem olyan egyszerű

Magyarországon 1989-ben jött világra az első lombikbébi, és napjainkban már évente 6-7 ezer pár vesz részt ilyen programban. Dr. Czeizel Endre orvos genetikus azonban figyelmeztet néhány fontos körülményre. Hangsúlyozza: bár technikailag valóban rutineljárás már gyereket lombikban "létrehozni", de azért nem úgy működik a program, hogy az évekig gyerekre hiába váró, vagy biológiai koránál fogva esélytelen nő egyszerűen bemegy az ország több helyen működő lombikbébiközpontjainak egyikébe, és rendel magának egy babát.

Megfontolandó

A neves genetikus szerint csak átgondolt és felelős orvosi javallat után szabad a beavatkozásnak megtörténni, a pár mindkét tagjának egybehangzó, írásos akaratával alátámasztva. Tehát csak olyan esetben, ha a nő meddőségének szervi oka van, például a méhét egy korábbi műtéttel eltávolították, de a petefészke megvan, vagy olyan párok esetében, amikor bizonyított, hogy nagy valószínűséggel genetikai elváltozás fenyegetné a hagyományos fogantatás után születendő gyermeket.

Szakmai, jogi és etikai szabályok sora figyelmeztet arra, hogy az csak végső esetben jöhet számításba ez a fajta beavatkozás. Akkor, ha sem a gyógyszeres kezelés, sem egyéb természetes vagy mesterséges beavatkozás nem hoz eredményt.

Veszélyes

De vajon miért van ez így, ha a lombik módszer bevált? Először is azért, mert nem veszélytelen a beavatkozás. Egyetlen megtermékenyített petesejt beültetése általában csak huszonöt százalékos sikert ígér, a beavatkozás közbeni altatás és hormonpótlás viszont a női szervezetet nem mindig kiszámítható következményekkel terheli, szélsőséges esetben még halált is okozhat. Vannak arra is példák, hogy a lombikbébi program segítségével sem sikerült "teherbe esnie" a nőnek, később mégis megtörtént ez, hagyományos módon, és az illető egészséges gyermeket is szült. A genetikus 11 ilyen magyar házaspárról is tud.

Öt után félmillió

A szervi meddőségben szenvedők esetében öt beavatkozást finanszíroz a társadalombiztosítás. Akinél viszont ez az egészségi állapot nem állapítható meg egyértelműen, és mégis ragaszkodik a lombikban fogant gyerekhez, annak akár fél millió forintjába is kerülhet a biztos sikert egyáltalán nem garantáló próbálkozás.