A spanyol képviselőház csütörtökön megszavazta az egyneműek házasságát engedélyező törvényjavaslatot, amelyet a tavalyi választásokon győztes szocialista kormány nyújtott be októberben.

Az új családjogi törvény nem egy "férfi és nő", hanem "házastársak" kötelékeként határozza meg a házasság fogalmát, és lehetővé teszi gyermekek örökbe fogadását is.

Európában harmadikként

Belgium és Hollandia után a katolikus Spanyolország a harmadik állam Európában, amely engedélyezte a homoszexuálisok szabályszerű házasságát. A törvényjavaslatot 183-136 arányban szavazták meg 6 tartózkodás mellett a 350 tagú képviselőházban. A következő lépcsőben a jogszabály a szenátus elé kerül, ahol a kormányzó szocialistáknak szilárd többségük van.

Forró hangulat

A homoszexuálisok és leszbikusok képviselői a parlament galériájáról figyelték a szavazást, és tapsban törtek ki, amikor ismertették a szavazás végeredményét. Pedro Zerolo, a spanyol homoszexuálisok jogaiért küzdő csoport vezetője történelmi napról beszélt, mert szavai szerint "egy ilyen apró törvénymódosítás még soha nem hozott ekkora javulást a jogok terén, a szabadság és egyenlőség javára".

A püspöki kar tiltakozik

A spanyol katolikus egyház és a konzervatív ellenzéki Néppárt hevesen ellenezte az új szabályozást, az ellenszavazatok zömét is néppárti honatyák adták le. A spanyol püspökkari konferencia külön nyilatkozatban minősítette tévedésnek a törvény elfogadását. A zsidó felekezet, a protestáns és ortodox egyház szintén ellenezte a törvényjavaslatot, mondván, hogy a párok közötti "más típusú szövetségek" elismerése nem változtathatja meg a házasság intézményét.

A kormány által fenntartott Szociológiai Kutatások Központja tavaly júniusban készült közvélemény-kutatása szerint a spanyolok 66 százaléka a homoszexuális házasságok törvényesítése mellett van, és csupán 26 százalékuk ellenzi azt.