Ma a New York Times a világ legbefolyásosabb napilapja. Sok újságíró kezét-lábát odaadná, ha itt dolgozhatna. Vannak azonban helyzetek, amelyekben az újságírói szakmaiság szembekerül az emberiesség szempontjaival. Nicholas D. Kristof, a lap Pulitzer-díjas riportere ilyenkor mindig az utóbbit választja.

A nyugati televíziós társaságok kameráitól távol emberek tíz- és százezrei esnek névtelen áldozatául erőszaknak, betegségnek. Személyes tragédiáik mostanában kezdenek felbukkanni időnként a világlapok címlapján. Nicholas D. Kristof, a New York Times Pulitzer-díjas külpolitikai tudósítója és kommentátora más újságíróktól eltérően nem csak ír, hanem mozgósít is. A lap szerkesztői rovatában hetente kétszer megjelenő politikai kommentárjait, a külföldi riportjairól készült tudósításokat arra is felhasználja, hogy pénzt gyűjtsön nehéz sorsú, gyakran életveszélyben lévő interjúalanyai megsegítésére.

Bordélyból kiváltott lányok

Tavaly januárban világszerte nagy port vert fel az újságíró magánakciója, amikor Kambodzsában két fiatal lányt saját pénzéből váltott ki a prostituáltsorból. A két tinilánnyal, Srey Neth-tel és Srey Mommal készült beszélgetéseken keresztül ötrészes riportsorozatban mutatta be a szexuális rabszolgapiacot. Kristof összesen 353 dollárt fizetett egy kambodzsai bordélynak a két lány szabadságáért. Mindkét fiatal lány rettenetesen félt a társadalmi megszégyenítéstől és attól, hogy szülőfalujukban családjuk majd nem fogadja vissza őket. Emiatt nehéz is volt számukra a döntés, hogy elhagyják a bordélyt, ahol a fiatal lányok gyakran érzelmileg is kötődnek a madámhoz.

Nicholas D. Kristof
Nicholas D. Kristof
"Nos, én most megváltottam két emberi lény szabadságát - írja Kristof -, de vajon a felszabadításuk segít-e majd rajtuk? Vajon otthon a családjuk és a falu visszafogadja-e őket? Vagy más, a szexuális szolgaságból kimenekített lányokhoz hasonlóan oly riasztónak érzik majd a szabadságot, hogy visszamenekülnek a bordélyházi rabszolgaságba?"

A felszabadítási akció vegyes eredményt hozott: Srey Neth visszailleszkedett korábbi falusi életébe, családja visszafogadta, bár nem túl lelkesen. A lány a Kristoftól kapott pénzen élelmiszerboltot nyitott falujában. Srey Mom viszont nem sokkal hazatérése után összeveszett az anyjával - akivel korábban is rossz volt a kapcsolata -, és visszamenekült a bordélyba. Később azonban egy nonprofit szervezetnek sikerült őt meggyőznie arról, hogy egy másik városban új életet kezdjen, és ebben segítettek is neki.

Kristof prostituáltvásárlási akciója számos olvasóban a tenni akarás vágyát váltotta ki, sokan azonnal pénzt akartak küldeni neki, hogy további kambodzsai gyermeklányok szabadságát vásárolja meg a nevükben. Néhány nagy múltú amerikai feminista szervezet (amelyeket Kristof azzal vádol, hogy nem törődnek a fejlődő országokbeli nőkkel) viszont úgy vélekedett, az újságíró csak folytatta azt a patriarchális hagyományt, amelyben a jómódú férfi egy számára szimpatikus prostituáltat kivált a rabszolgasorból. Holott közben számtalan szervezet küzd nap mint nap gyér erőforrásokkal ugyanezért - a világhírű publicistáénál sajnos jóval kevésbé látványos körülmények között.

Az írás megjelenése óta Kristof rendszeresen beszámol a fejleményekről a Times honlapján, a nytimes.com-on megjelenő, "Kristof válaszol" című blogjában, ahol olvasói kommentárokra reagál és tippeket ad érdeklődőknek, hogyan segíthetnek az általa bemutatott szenvedő embereknek, közösségeknek.

Az eleven valóság

Kristof a nyugat-szudáni Darfurban is járt, hogy a világ elé tárja a népirtástól sújtottak eddig ismeretlen sorsát. "Emberek százezreire vár halál az elkövetkező hónapokban. Olyan távolinak tűnik mindaz, ami történik, hogy az embernek az egyik fülén be, a másikon ki, amikor erről hall. Ám, ha ott a helyszínen egy hús-vér, eleven gyerekkel beszélgetek, akinek a szeme előtt mészárolták le a szüleit, dobták kútba a testvéreit és most nincs mit ennie - nos, ha személyes sorsokról írok, az embereket valóban érdekelni kezdi riportalanyom sorsának alakulása. Munkámban törekszem rá, hogy olyan embereket kutassak fel, akinek nevük és arcuk van, és akikkel emberi kapcsolatot tudok teremteni."

A tudósítónak az újságírói etika értelmében a munkája során kívülálló, ideális esetben pártatlan szemlélődőnek kellene lennie. De mi történik akkor, ha felülkerekedik benne valami más, valami erősebb késztetés? Kérdés, vajon egyetlen személy munkássága sorsformáló lehet-e, elősegítheti-e a változást. Nicholas Kristof esetében a válasz egyértelmű igen.

Tavaly például a lap hasábjain egy etiópiai kórházról számolt be, ahol olyan asszonyokat gyógyítanak, akik szülés közben megsérült testük miatt páriának számítanak saját szülőfalujukban. Ezekkel a parasztasszonyokkal senki sem törődik, és az őket ellátó kórház állandóan a csőd szélén táncol. "Azóta körülbelül kétmillió dollár gyűlt össze, amely jelentős változást hoz majd ezeknek az asszonyoknak az életébe - írta. - Ez pedig nagyon jó érzés."

A cikk teljes változata a februári Elle magazinban olvasható.