horoszkóp

Az asztrológusoknak lefokozva is jó lesz a Plútó

2006.08.29. 15:26
A horoszkópírás eddig is sokat vitatott gyakorlata nem változik azzal, hogy a Plútót ezentúl törpebolygóként tartjuk számon. Megkérdezett asztrológusaink ennek hátterét elemzik, a celebvilágból kiemelt skorpió jegyű férfiak, mint David Merlini, Németh Kristóf és Árpa Attila saját bevallásuk szerint nem érzékeltek változást a saját viselkedésükben uralkodó bolygójuk lefokozása után.

Miután a Nemzetközi Csillagászati Unió néhány nappal ezelőtti kongresszusán Prágában eredményes szavazást tartottak a bolygó fogalom új definíciójáról, a Naprendszerünk peremén keringő Plútó nem tekinthető tovább bolygónak, törölték a nagybolygók sorából, és a törpebolygó kategóriájú égitestek közé sorolták. Ehhez hasonlót eddig is sokat fedeztek fel, és várhatóan még találnak új égitesteket.

Szervesen

A kongresszus döntése értelmében átírják majd a csillagászati témájú tankönyveket is, a Naprendszerbe ezt követően nem kilenc, hanem csak nyolc bolygó tartozik. Felvetődött, hogy az asztrológiát is új alapokra kell helyezni, ez pedig a horoszkópok íróit és az azokat nagy érdeklődéssel követő emberek életét is befolyásolja. Néhányan arról beszéltek, a skorpió jegyűek nemcsak bolygójukat siratják, de új horoszkópra is szert kell tenniük. Ezekkel a vélekedéssel az általunk megkérdezett asztrológusok nem értettek egyet.

A Plútó által képviselt tulajdonságok szervesen hozzátartoznak az emberek életéhez, kizártnak tartom, hogy bármi is megváltozik attól, hogy a skorpió jegyet uraló Plútót ezentúl törpebolygónak hívjuk - mondta Konkoly Imre asztrológus, aki csillagjóslással nem foglalkozik, inkább önismereti tanácsadásra specializálta magát. Kérésünkre a skorpió jegy uralkodó égitesteként ismert Plútó hatásait fejtette ki.

Halálfélelem, atomenergia

Ez a bolygó képviseli a szélsőségeket, a veszteségeket, a kutató munkát, a gyökeres átalakulást és rengeteg negatívumot, szorongást. A halálfélelem, a szándékos rombolás, az önpusztításra való hajlam, az erőszakos önérvényesítés is ide tartozik. A Plútó a Marshoz hasonlóan az egót domborítja ki. A kos jegy uralkodó bolygójára, a Marsra vonatkozik, hogy a háborúit karddal vagy ököllel vívja meg, vagyis puszta fizikai erővel, a Plútó viszont az emberfeletti erőt hordozza magában, az atomenergia erejét, aminek szintén ismerjük a szélsőséges felhasználási módjait: bombaként városokat lehet elpusztítani, vagy elektromos energia termelésre használva városokat kivilágítani - tette hozzá az asztrológus.

Konkoly Imre szerint a Plútó annak ellenére képvisel erős, és gyakorta megrázó tulajdonságokat, hogy a méretét tekintve kicsi, és a Földtől - minden más, az asztrológiában vizsgált égitesthez képest - a legtávolabb helyezkedik el. Ezért ez a bolygó tartózkodik a legtöbb ideig egy-egy jegyben, átlagban 13-15 évet.

Kicsi a bors, de

Mint azt a szakember elmondta, a Plútó aktuálisan épp a nyilas jegyű emberek életére bír nagy hatással, akikre a nagy változások igencsak jellemzőek ebben a hosszú időszakban. Ezt követően 2009-ben a Bak jegybe ér.

Az új törpebolygó
A Plútó a Naprendszer egy törpebolygója, amelyet 2006 augusztusáig a Naprendszer kilencedik, legkisebb bolygójaként tartottak számon. A kisméretű, a Holdunknál kisebb, átmérőjű bolygó tömege a Föld 0,0021-szerese. Felszínét fagyott nitrogén borítja, mely napközelben felenged. Jele, (PL) a két első betűjéből alkotott jel, mely egyben Percival Lowell, 19. századi csillagász monogrammja is. A Plútót 1930. február 18-án Clyde Tombaugh azonosította először a Lowell Obszervatóriumban, nem sokkal később a Naprendszer kilencedik bolygójának kiáltották ki Szakmai körökben azonban egyre inkább sorolták a bolygók helyett a Plútóhoz nagyon hasonló tulajdonságú és pályájú Kuiper-objektumok közé. Évtizedekre nyúlik vissza ugyanis a vita a Plútó körül, amelyről sok tudós úgy vélte, nemcsak a mérete, de szabálytalan mozgása miatt is kilóg a bolygók sorából. Végül 2006. augusztus 24-én a Nemzetközi Csillagászati Unió határozatban törpebolygóvá minősítette a Ceresszel, a Charonnal (korábbi „holdjával”) és a 2003 UB313-mal együtt. (Forrás: WIkipedia)

Azzal, hogy a Plútót már nem bolygónak hívjuk, csupán egy másik titulust kapott, az energetikája nem változik, mégpedig az bír befolyással az emberekre. Úgy mondhatnám, hogy kicsi a bors, de erős. A Plútó az egyik legerősebb hatású égitest - mondta Hevesi Mirtill asztrológus, aki többek közt bioenergetikával foglalkozik, és ebben a témában több könyvet publikált. Az asztrológus rámutatott arra is, a tizenkét csillagjegy uralkodó bolygója is más-más égitest, ezek közt ugyanúgy szerepel a Nap és a Hold, mint a bolygók, és mindezeknek az energiája a meghatározó.

A Plútó lefokozása celebvilágunkban sem keltett riadalmat. A hír hallatán skorpió jegyű hírességeink nem gyötörték magukat kérdésekkel, vajon megalapozott volt-e a részükről, hogy eddig hittek a magazinok csillagjóslásaiban. Mint kiderült, az életüket a legkevésbé sem ezek alapján szervezik.

Ha eddig se volt bolygó

David Merlini

David Merlini például racionális embernek tarja magát, nem gondolja, hogy életére az asztrológia befolyással bírhat. „Azt belátom, hogy sok embert befolyásol a hold telítettsége például, de alapvetően azt gondolom, hogy hogyha a Plutó soha nem volt bolygó, akkor minden marad régiben, mert ez akkor egy fals rendszer volt eddig, amiben az emberek hittek. De ettől még semmi sem fog megváltozni, csak éppen nem lesz igaz.”- vélekedett a szabadulóművész.

Németh Kristóf eddig nem érzékelt semmi változást, amikor megkerestük. „Remélem nem lesz túl nagy az őrület. Bár annak örülnék, ha kicsit elviselhetőbbek lennénk mi, skorpiók a környezetünk számára. Én mindig is azt vallottam, hogy aki kibírja egy skorpióval, az nagyot nyer, de nem lesz túl egyszerű dolga.”

Elviselni egy skorpiót

Németh Kristóftól azt is megtudtuk, hogy valamennyire hisz az asztrológiában, főleg ami a jellemvonásokat illeti. „Szerintem vannak olyan vonások, amelyek igazak a csillagjegyekre. Bár azt is tudom, hogy a csillagjegy csak egy a sok tényező közül, amelyekből összerakódik a személyiség jellemrajza. Számít például az aszcendens is. Azt azonban semmiképp nem mondanám, hogy azzal kezdem napot, hogy elolvasom a horoszkópomat az újságban. Főleg azért, mert sokat dolgoztam én is ilyen cégeknél”- utalt a sok helyen nem megfelelő előképzettséggel írt horoszkópokra a színész.

Árpa Attila

Árpa Attila arról számolt be, nem hiszi, hogy megváltozik a viselkedése. „Amit én eddig olvastam a skorpióról, az stimmel rám nézve. Persze voltak olyan skorpiók is, akikkel nem tudtam mit kezdeni. A Plútóról meg csak annyit, hogy nem hiszem, hogy befolyásolná személyiségem.” - zárta röviden a producer.