A Westend egyik üvegportálja mögött megmozdul a kirakati baba, lassan elfordítja a fejét, mond valamit a mellette álló másik kirakati babának, majd pózt vált. A kirakat előtt elsietők arcán jól követhető a meglepődés, amikor leesik nekik, mit látnak, ebből sejtem, én se nézhettem ki túl okosnak. Az ajtóban álló hostessek azonban ma már nem először láthatnak ilyet, kedves természetességgel terelnek befelé, ahol a Stefanel részéről három férfi, a média részéről pedig szinte csakis nők vannak jelen az olasz divatház első hazai üzletének sajtómegnyitóján.
Az első benyomás nagyon kellemes a welcome drinkként kapott Kir Royalnek köszönhetően, de az üzlet is elegáns, a holmik pedig a felső-közép árkategóriához méltó színvonalúak. Az idei színek - ahogy máshol is - a földszínek egy kis pasztellel kiegészítve, és persze a fekete. A stílust az "egy kis military, egy kis csillámpor" irányzat uralja, de később kiderül, hogy ezt tudományosan is alosztályokra bontják: az operett-westernes cuccok a "uniform", a színes, kevert mintájú holmik a "folk gypsy", strasszos-skótkockás párosítások a "tartan", a színes, de nem túl feltűnőek pedig a "british" stílusirányzatba tartoznak.
Nők egymás közt
Az újságírónők közt én vagyok az egyetlen, aki egyedül jött, mindenki más legalább egy kolléganőt vagy barátnőt hozott, ez biztos olyan együttshoppingolós beidegződés lehet. Kicsit sajnálom, hogy nálam ez hiányzik, pedig most fojtott hangon mi is jól meg tudnánk tárgyalni, milyen jó fazonú ez a szoknya, vajon hogy állna az a kabát, és hogy milyen borzasztó az a felső azon a csajon, nem is értjük, mit keres itt, bezzeg Demcsák Zsuzsa mennyire iszonyúan eszméletlenül jól néz ki.
Demcsák Zsuzsa alig több mint fél évvel szülés után tényleg olyan iszonyúan eszméletlenül jól néz ki, hogy ez már magában elég volna hozzá, hogy minden nő utálja, de nekünk itt a Velvetnél eszünk ágában sincs, mert mindezek mellett lefegyverzően kedves, ráadásul nem is buta (most azért kicsit elgondolkodtunk rajta, ne utáljuk-e mégis, mert ez azért már tényleg sok). Zsuzsa még azt is képes úgy elmondani, hogy milyen jó, hogy már itthon is van Stefanel, mert így nem kell kijárnia Bécsbe vagy Rómába a ruhákért, hogy én tényleg elhiszem neki. Ezután az - egyébként Stefanel-kollekcióban megjelent - tévés műsorvezető gyorsan ismerteti az olasz divatház stílusjellemzőit, ebből megtudható, hogy a márkára a kiváló alapanyagok és az apró, ám kidolgozott részletek összhangja jellemző, valamint az a törekvés, hogy a ruhák és a kiegészítők a "total looknak" nevezett koncepció alapján kényelmesen elegánsak és lezserek, de mindig alkalomhoz illőek legyenek. Nagyon fontos még a "szabadság", ami a jelen őszi-téli kollekció mottója, és el is hiszem, hogy a rózsaszín csipkével díszített rózsaszín-keki skótkockás szoknya viselése meg is adja ezt az érzést, bár ha azt veszem, hogy ehhez még egy komplett ruhatárat is kellene vásárolnom, a mottóban beígért szabadság helyett inkább a korlátozó anyagi lehetőségek jutnak eszembe.
A felvezető után Zsuzsa tolmácsolásával a cég két fontos embere is röviden szól az egybegyűltekhez, és megígérik, náluk nem fordulhat elő, hogy más, vagy szűkebb választékú kollekciót kapunk itthon, mint Európa más országaiban, és az árak is ugyanazok lesznek, mint a világon mindenhol. Ez tök jó, súgja mellettem félhangosan egy középkorú hölgy a mellette állónak, de azért jobb lett volna, ha inkább a magyar árakhoz igazították volna a nemzetközieket. Bár egyetértek, piacelemzés helyett inkább diszkréten egy epres koktélt választok, hadd legyen végre dolga az eddig nyugodtan smsezgető pincérnek is.
Mindenkiből címlaplány lesz
A megnyitóbeszéd után már csak egy programpont maradt: minden résztvevőt kedvesen kapacitálnak arra, hogy válasszon ki magának valamit, akár teljesen öltözzön is át, és a helyszínre vezényelt sminkes és divatfotós, valamint egy később bevetendő képszerkesztő szoftver segítségével címlapfotót varázsolnak belőle. Mármint mindenkiről egyet-egyet, amit aztán e-mailben kap meg később. Ezt könnyű szívvel kihagyom: mivel egyik kezemben jegyzetfüzet, a másikban fényképezőgép, úgy érzem, nem vagyok alkalmas egyidejűleg dokumentálásra és fotómodellnek, meg az epres koktélt is sajnálnám elereszteni.
Először nem sok sikert fűzök az átöltözés-fotózás akció sikeréhez, de sose becsüld alá azt a hatást, amit egy egész boltnyi vadonatúj cucc válthat ki a nőkből. A bolt piros pólós alkalmazottai lelkesen nyüzsögnek, hordják a kisebbet-nagyobbat-inkább-más-színűt a próbafülkékhez, a bolt lassan egész olyan képet ölt, mint Marie Antoinette budoárja egy hisztisebb reggel után. Az egyik próbafülkénél legalább négyen állnak gondterhelt arccal, úgy várják, jó lesz-e a csizma, a meccs állása csak az arcokról lekövethető.
A kezdeti szemérmes, "á, én csak ezt a pólót próbálom fel!" jellegű turkálás után a résztvevők egyre bátrabbak, egy alkalmi modell komplett átöltözés után, télikabátban áll be a kirakati babák közé, a fotós pedig ugyanúgy dirigálja, ahogy a nagyokat: "Gyönyörű vagy, nagyon jó vagy, ez az" - mondja folyamatosan, a szőke lány zavartan mosolyog és hátradobja a haját. A rendezvényszervező lányok engem is kedvesen kapacitálnak az átöltözésre, de azzal hárítok, hogy címlaplányhoz nem megfelelőek az adottságaim. "Miért, szerinted a többiek itt mind olyanok?" - kérdez vissza cselesen az elégedetten viháncolva sorakozó alkalmi modellek felé pillantva. "Nem, de ők elhiszik" - válaszolom, és tulajdonképpen tényleg ez az egész lényege.