Egyik napról a másikra új szokásokat vett fel? Kilószámra kezdi enni az almát vagy a tökmagot, pedig sosoem szerette? Fáj a térde, háta? Lehet, hogy kísértetet cipel magával. A ránk tapadt szellemet táltos tudja csak eltávolítani és átkísérni a túlvilágra. Forduljon hozzá bizalommal! A Velvet igazi szelleműzésen szabadult meg egy igazi kísértettől.

Tudják, András a szellemvilággal áll kapcsolatban - igazít el az asszisztensnő a budapesti táltos-központban, miközben fiatal srác lép be az ajtón és 1023-as cseppet kér.

Még egy félelemcseppet is szeretnék - egészíti ki a rendelést. Az asszisztens eltűnik egy ajtó mögött, majd pillanatokon belül visszatér a csodaszerekkel. Megkérdezzük, le szabad-e fotózni a bent sorakozó cseppes üvegeket, de nem tehetjük, mert szent helyen tárolják őket.

Közben megérkezik Kovács-Magyar András, nemzetközi hírű táltos. Olyannyira az, hogy állítása szerint a Guns and Roses együttes tagjai is hozzá járnak kezelésre, ha épp Magyarországon koncerteznek, de John Lennon özvegye, Yoko Ono is páciensei közé tartozik.

A Velvet kísértete

Kovács András, a villamosmérnökből lett csontkovács, később természetgyógyász egészen bizarr mesterséget is űz. Halottakat lát és el tudja vezetni a túlvilágra a köztünk kóborló szellemeket. Tele van velük a világ, de csak kevesen észlelik őket. Kovács András érzi az illatukat, az érintésüket is.

Nézze meg képeinket

Nem csak kísértetlakta házakban fordulnak elő, hanem élő emberekre is rátapadnak. Gyakran az elhunyt rokon szelleme nem tud elszakadni szeretteitől például azért, mert a hozzátartozók gyásza miatt lelkiismeretfurdalása támad a kísértetnek.

Előfordul az is, hogy a kísértetet semmi rokoni, baráti szál nem fűzi az élőhöz, valamiért mégis mellé szegődik. Kovács András kérésünkre nyomban megmutatja, hogyan azonosítja be az emberre tapadt szellemet. Előkapja varázsvesszőjét, olyat, amilyennel a vízeret szokták kimérni, és mér.

Rajtad bizony van egy - közli a megdöbbentő diagnózist a Velvet munkatársával. - Harmincegyéves nő, öngyilkos lett, négy éve van rajtad. Itt, a bal vállad mögött érzem a tapadását.
És nem lehetne levenni? Szerintem nincs ott jó helyen.
Dehogynem. Csak előbb tisztáznunk kell az alapvető fogalmakat.

Ha lemerül a ceruzaelem

Minden embernek van szelleme. Amikor a Földre kerül, épít magának egy testet és megalkotja a lelkivilágát és éldegél, amíg meg nem hal. A halállal a szellem kilép a testből, s ezután negyvennyolc napja van arra, hogy átmenjen e túlvilágra egy fényalagútban.

Aki ezt elmulasztja, itt ragad. A túlvilági útra szolgáló energia gyárilag benne van a lélekben, de negyvennyolc nap alatt lemerül, mint a ceruzaelem. Akkor pedig bezárul a fényfolyosó és a lélek megreked a mi világunkban.

A Velvet munkatársára tapadt öngyilkos kísértettel is ilyesmi történt. Az öngyilkosoknak szinte kivétel nélkül ez a sorsuk. Meg akarnak szabadulni az életüktől, s a haláluk után kezdetben fel sem fogják, hogy már odaát vannak, mert világunkat csaknem ugyanúgy érzékelik, mint még életükben. Nagyon csalódottak, amikor szembesülnek az igazsággal.

Ők azért is különösen veszélyesek - magyarázza a táltos - mert nem járták végig az életutukat és nem használták fel az arra szolgáló életenergiát. Ezért rengeteg felesleges energiával rendelkeznek, tárgyakat mozgatnak, mérgesek a világra, gyakran ártanak az élőknek.

Túlvilági alapismeretek

A bolyongó szellemek alapvetően mégsem félelmetesek, inkább szánalomra méltóak, akik nem tudnak saját erejükből a túlvilágra jutni - próbálja eloszlatni a Velvet aggodalmait a táltos.

Odaát egyébként tíz szint létezik, de az egyes lelkek csak a saját fejlettségi fokuknak megfelelő szintre kapnak bebocsátást. Legalacsonyabb fokon az érzelmeket jelentő hét asztrál szint áll. Ide jutnak például azok, akik csak a testi örömöknek hódolnak.

Aki ezen már túllépett, annak a hét mentális vagyis az értelmi szint valamelyikén jut hely. Közöttük vannak a tudósok, a spirituálisan gondolkodók, a művészek, a műértők és a mindenbe beletörődő sztoikusok is.

A túlvilág intuitív részét a látnokok, jósok, szellemi vezetők és a szentek lakják. A táltos azt nem tudta megmondani, vajon hova kerülhet majd a nyakunkban ülő hívatlan szellem az angyalok segítségével.

A tapadós szellem tünetei

Az emberre tapadt kísértetet a halottlátással nem megáldott halandók onnan ismerhetik fel, hogy megváltozik a szellemmel szimbizóisban élő személyiségük. Kovács András egyik páciense például férje halála után kilószámra kezdte enni az almát, pedig az hites ura szokása volt. Miután a táltos az égiek segítéségével visszavezette a túlvilágra az elhunytat, kevesebb alma fogyott otthon.

Egy másik idős hölgyre pedig fájós térdű édesanyjának a szelleme tapadt rá, magával hozva természetesen a reumatikus panaszokat. Miután őt is elkísérték az angyalok a helyére, a néni meggyógyult. Másnak a meddősége múlt el a tapadós szellem távozásával.

Szélhámos kísértetek

Vannak aztán olyanok is, akik látják a bolyongó holtakat. A kisgyerekek többsége például. Épp most érkezett a táltos központba egy kislány, aki angyalokat lát. A hírt lelkesen újságolja Kovács Andrásnak az egyik asszisztens. A táltos feltétlenül meg akar ismerkedni vele.

Előbb azonban még megtudjuk, hogy különösebb előképzettség nélkül is lehet szellemeket idézni, csak épp nem tanácsos. Például azért, mert a köztünk bolyongó kísértetek szeretnek hülyét csinálni az élőkből. Többen azzal szórakoznak, hogy másnak adják ki magukat, úgy válaszolgatnak a szeánszon. Persze szakszerű keresztkérdésekkel le lehet buktatni a szélhámos szellemet.

Egy biztos, a kísérteteknek nem kellene itt lenniük. Vannak, akik erre rájönnek maguktól és segítséget kérnek például kopogással, tárgyak mozgatásával vagy álmokon keresztül. Keveseknek adatik meg a hatalom, hogy angyalok segítségével átvezessék őket a túlvilágra. Kovács András közéjük tartozik. Személyesen Szent Annától, Szent Margittól és más szentek szellemeitől kapta ezt a kiváltságot.

Ne keseredjenek el akik még nem jutottak el erre a spirituális szintre! Ők mindenszentek napján a temetőben, szeretteik sírjánál mécsest gyújtva kérhetik elhunyt hozzátartozóikat, hogy járjanak közbe problémás ügyeikben a túlvilágon.

Szelleműzés angyalokkal

Szelleműzéshez azonban a temetői holtak nem értenek; táltos vagy annak asszisztense szükséges a feladathoz. Kovács András képzett munkatársnőjére bízza a feladatot.


Szellemek, elengedlek benneteket!

Félrevonulunk egy kis szobába. A hölgy beszámol róla, hogy érzi a ránk rakódott szellemet, aki most nagyon be van pánikolva. Nem csoda, hiszen sorsdöntő pillanat következett el az életében, illetve a halálában.

A szelleműző-helyettes Kovács András szellemének és az angyaloknak a segítségét kéri, hogy a ránk tapadt kísértet eljusson végre a túlvilágra, majd később egy másik testben megszületve helyrehozhassa az életben elkövetett hibáit, lehetőleg anélkül, hogy ismét beszedjen egy marék altatót.

Szellemek, elengedlek benneteket - ismételjük el engedelmesen a rituális szöveget. A szertartásvezető ezután még elintézi, hogy soha többé ne tapadhasson ránk kísértet, majd sok sikert és jó egészséget kíván, mi pedig megilletődötten lépünk ki a táltos-központból.