"Doktor úr, lehet-e vécédeszkán teherbe esni?"
"Lehet, csak kényelmetlen."

Már gyerekkorában újságíró vagy orvos lenni, mondta nemrég egy közönségtalálkozón. Eleinte mégis fényképészként ténykedett. Nem sokkal később már újságíróként dolgozott Kertész Imrével együtt, filmet forgatott, majd megszerezte orvosi diplomáját. Innen egyenes út vezetett az "Orvos válaszol"-hoz. A két választott hivatásának egyesítésével kitalált rovat eleinte a Magyar Ifjúság, majd az Ifjúsági Magazin hasábjain jelent meg és futott több évtizeden át.

Egyfajta rock and roll újságíró volt ő a nyolcvanas években, egy fehér köpenybe bújt Nagy Feró. A cenzúrán ki tudja, milyen magyarázattal átpréselődött rovatában megfelelő iróniával és humorral kezelt valós és álproblémákat. Elvitathatatlan érdemei közé tartozik, hogy komoly hiátust töltött be a magyar fiatalok szexuális felvilágosításában: hormonjaik prédájává lett tinédzserek ezrei tépték fel havonta az IM vonatkozó oldalait és ismerkedtek olyan nehezen megjegyezhető szavakkal, mint vulva vagy orgazmus. Pesszárium, szüzesség, homályos eredetű kiütések, orgazmus vagy hogy mit tegyen két építőtáborban együtt dolgozó lány, ha az egyiknek megtetszik, ahogy a másik kapál, Veres Pál mindenre tudta a választ. Munkássága pezsgést vitt a hetvenes, nyolcvanas évekbe, amikor Dundikák és Monique Couvet-ék még csak gondolatkísértésként sem jelenhettek meg a magyar szerkesztők fejében.

Publicisztikai ténykedése mellett személyesen is tartott felvilágosító előadásokat. Egyik legemlékezetesebb fellépésének magnószalagra vett, szamizdatban terjedő, recsegő, másfélszeres sebességen futó felvétele különösen a katonák körében lett sokszor idézett klasszikus: egy laktanyában a hallgatósághoz igazított szabados nyelvhasználattal járja körül az obligát témákat, beleértve egy léggyel való erotikus találkozás plasztikus leírását is.

Munkássága sok szülőnek egyfajta tehermentesítést jelentett: egyszerűen megvásárolták a "Beszélnünk kell róla!" és az "Erről is beszélnünk kell!" című gyűjteményes köteteket (mindkettő 1986-ból), hanyagul ottfelejtették a dohányzóasztalon és Veres Pál már végezte is helyettük a munka oroszlánrészét.

Veres Pál állítólag a halála előtti napokban is az évtizedek óta készülő "Szerelem születése" című könyvén dolgozott, mely már csak egy kiadóra várt. Nemrég egy internetes szájton újraindult az "Orvos válaszol" rovata. A szexológus a bevezetőben arról beszél, hogy a mai fiatalok sem elég tájékozottak szexuális kultúra terén. Veres Pál tanácsaira nekik is nagy szükségük lenne.