Az amerikai, európai és az ázsiai nők új ruhával, míg a közép-kelet-európai nők édességgel kényeztetik magukat - derítette ki az Avon világméretű felmérése.

23 ország 23 ezer, 15 évesnél idősebb nőjét kérdezte meg idén augusztusban is az Avon, hogy megismerje a nők vágyait, illetve feltérképezze, hogyan viszonyulnak a különböző kultúrájú, más földrajzi elhelyezkedésű országokban élő, különböző korú nők a fiatalság, az egészség és a szépség kérdéséhez.

Többnyire shoppingolunk

A vágyakat illetően nem született igazán meglepő végeredmény: a nők 42 százaléka egyszerűen új ruhadarabbal lepi meg magát, ha egy kis kényeztetésre vágyik. Szintén nagyszerű örömforrás az új frizura (30 százalék), vagy egy éttermi ebéd vagy vacsora, amely a nők 23 százalékának jelent kikapcsolódást. Ezen belül adódhatnak regionális eltérések: az amerikai és ázsiai kontinensen, illetve az Európa nyugati felén élő nők egyöntetűen a ruhavásárlás mellett tették le a voksukat. A Közép- és Kelet-Európában élő nők többsége azonban elsősorban édességgel kényezteti magát (36 százalék), második helyen a smink- és kozmetikai szerek vásárlása szerepelt (34 százalék), s csak a harmadik helyen említik a ruhavásárlást (29 százalék). Az Avon elemzői szerint, ez a rangsorbeli változás a pénz, illetve a vásárlásra fordítható idő hiányával magyarázható elsősorban.

Ápolt bőrrel a szépségért

A nők 28 százaléka bőre ápolására fordítja a legtöbb időt. A második legfontosabb, szépséget meghatározó tényezőnek a nők a haj ápoltságát rangsorolták (25 százalék), ezt a megfelelő, alkalomhoz illő öltözék (21 százalék), illetve a smink (20 százalék) követi. A megfelelő, egyedi illat kiválasztását azonban mindössze 6 százalékuk tartja fontosnak.

A regionális különbségek ezen a téren is erősen megmutatkoznak: míg Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Ázsiában a nők átlagosan 30 százaléka a bőre ápolásával tölti a szépségápolásra szánt ideje legnagyobb részét, addig a közép- és dél-amerikai régióban a hajápolást tartják a legfontosabbnak. A közép-kelet-európai, így a magyar nők 26 százaléka számára is azonban még mindig a tökéletes smink jelenti az ápoltságot. A magyar, orosz és a lengyel nők közel 60 százaléka a sminkszerek közül leginkább a rúzsokat, ajakápolókat, és a legkülönbözőbb árnyalatú körömlakkokat használja leggyakrabban.

Szépségmegőrzés egészségesen

A szépség megőrzése kardinális kérdés a nők bármely korosztálya számára. A nők 93 százaléka mindenképpen egészséges alternatívát igyekszik választani szépségének megőrzése és megjelenésének általános javítása érdekében. A legtöbben egészséges táplálkozással (51 százalék), legalább napi 2 liter ásványvíz fogyasztásával (49 százalék), rendszeres arc- és bőrápolással (38 százalék), tornával (37 százalék), illetve sok alvással (36 százalék) próbálnak tenni a szépségükért. A közép- és kelet-európai nők azonban ismét kivételt jelentenek a többi régióhoz képest. Számukra ugyanis a rendszeres arcápolás (56 százalék), míg második helyen a megfelelő vitaminok szedése (46 százalék) jelenti a legjobb megoldást megjelenésük javítására.

Természetes módszerekkel az öregedés ellen

A 15-24 éves nők 80 százaléka már észreveszi a bőrén az öregedés első jeleit, de ezek is regionális jellemzőket mutatnak. Míg Észak-Amerikában az első öregedésre utaló jel az arcbőr szárazabbá, fakóbbá válása, Közép- és Dél-Amerikában, illetve Nyugat-Európában a karikás, beesett szemek, Közép-Kelet-Európában a száraz, rugalmatlanná váló arcbőr, Ázsiában pedig az arcbőr elszíneződései jelentik az öregedést. Ezt a nők 55 százaléka öregedést gátló arckrémmel ellensúlyozza, 19 százalékuk azonban nem használ semmit, mert az öregedést természetes folyamatnak tartja. A megkérdezettek 12 százaléka sminkkel próbálja leplezni az öregedésre utaló jeleket, és csak három százalékuk megy el bőrgyógyászhoz szépészeti beavatkozásokról konzultálni.

Fontos, hogy az öregedést gátló kozmetikai szerekkel szemben a nők 78 százalékának alapvető elvárása, hogy a termékek minél több természetes alapanyagot tartalmazzanak, 61 százalékuk azonban azt is elvárja, hogy emellett a modern orvostudomány hatásos (gyógy)szereit is tartalmazzák. A kozmetikai és sebészeti beavatkozások leginkább Közép- és Dél-Amerikában népszerűek - bár ez is csak a válaszolók 7 százalékát jelenti -, legkevésbé pedig Észak-Amerika és Közép-Kelet-Európa hölgyei végeztetnek ilyen műtétet magukon: mindössze egy százalék vallotta így. Utóbbi esetben persze ez a beavatkozás viszonylagos drágaságával is magyarázható.

Egységes szépségideál

A szépségeszmény nagyjából világszerte megegyezik: "Bár vannak földrajzi, illetve korosztálybeli eltérések miatti különbségek a nők szépségápolási szokásai között, alapvetően a nők szépségről alkotott képe mindenképpen egységesnek mondható a világ minden részén" - számolt be az eredményről Karina Dudek-Miracka, az Avon Cosmetics Hungary ügyvezető igazgatója. A nők 11 százaléka egyébként a japán hölgyeket tartja a legszebbnek, őket követik 10-10 százalékkal az amerikai és francia nők, harmadik helyen pedig 9 százalékkal a brazilok állnak.