A Nagy Fogyás Béres Alexandra nagy húzása, akinek - Schobert Norbival szemben - nem kell már egy évtized, hogy felépítse saját márkáját. A Werk Akadémia kerekasztal beszélgetésén többek között Lakatos Márk és Réz András elemezte a műsort és a kortárs testkultuszt, és meghívtak egy elutasított jelentkezőt is, aki azt mondta, hányik magától.

"Ott hibáztam, hogy amikor a Nagy Fogyás szerkesztőitől megkaptam a motivációkra vonatkozó kérdéseket, azokra őszintén válaszoltam. Például mit tennék meg a fogyás érdekében? Azt írtam, hogy ésszerű határokon belül bármit, nem pedig azt, hogy bármit" - mondta a műsor elemzését követően Berényi Antónia, akinek a fizikai adottságai megfelelőek lettek volna a valóságshow-ba, mégsem választották a szereplők közé. A tanárnő úgy tartja, többhetes csoportos foglalkozás keretében egyszerűbb lenne fogynia, ezért is érdekelte a műsor, de a műsort látva a szereplők folyamatosan átélt fájdalma taszítja, ahogyan sztriptízműsoraik is, amik nem lennének valók egy fogyasztóreality-be.

Kapócs Zsóka is stílusipari diák

Tekintse meg képeinket!

A Fabricius Gábor reklámkreatív és Réz András esztéta vezette Werk Akadémia órarendjében egy sajátos kerekasztalbeszélgetés szerepelt, amelyre mi is meghívást kaptunk. A TV2-n futó Nagy Fogyás című műsor elemzésére készült az iskola vezetőin kívül többek között Lakatos Márk stylist és Hungler Tímea filmesztéta, akik nagyjából azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy miért szerepel ez a műsor a mai kereskedelmi televíziózásban - amikor a reality korszakának évekkel ezelőtt leáldozott - és hogy milyen a viszonyunk a testünkkel.

A beszélgetés előtt a diákok az APA presszójában gyülekeztek, és nem egészen azt a képet nyújtották, mint amit egy hétköznapi felnőttképzési intézettől várnánk. Sokkal inkább egy stylistműhely reménybeli szakembereinek látszottak a hallgatók, kiegészülve az elmélyülten pipázó Rézzel, a teázó Albert Györgyivel, és a bárpultnál Kapócs Zsókát is felfedeztük, aki később a teremben az első sorba ült.

Alexandráé és Norbié a főműsoridő

Test a Taxidermiában
A Nagy Fogyáshoz nem kapcsolódott szorosan a téma, amelyet Hungler Tímea filmesztéta a Taxidermia kapcsán felvetett. Elmondta, egy család három generációját követhetjük az elemi drive-ok bemutatásán keresztül. A nagyapa életében a szexuálitást az elsődleges motiváció, a szocialista evőbajnok apa az evés drive-ját jeleníti meg, de az ebben elért példátlan sikerek sem vezetnek a halhatatlansághoz. A fiú saját testét alakítja szoborrá, így összegezhető, hogy a halhatatlanság útja a művészet.

A kerekasztalbeszélgetést megelőző foglalkozást is a testkultusznak szentelték, Lakatos Márk vendégeivel, a USE két divattervezőjével a női sziluettekről beszélgetett, ezen belül arról, hogy a kortárs nőideál a lelakott Kate Moss-formájú sáskanőktől a negyvenes és ötvenes évek egészségesebb testfelépítése felé tendál. A változó testképet még nagyjából tudjuk kezelni, az extremitást nem.

A Nagy Fogyásról nem tudtunk meg korszakos megfejtéseket. Aki érzékeny erre a műsorra, bizonyára már összegezte, hogy két szakember módszerének bravúros, főműsoridőbeli népszerűsítéséről van szó, de eközben valahogyan sosem derül ki, kísérleti alanyaik pontosan hogyan fogynak. Az már csak szomorú részlet, hogy a műsor kapcsán a lapok sem arról számolnak be, hogyan küzd két fitneszelme egy népbetegség ellen, hanem hogyan rivalizálnak egymással. "Alexandra nagy húzásáról van itt szó. Norbi kb. 14 év alatt felépítette a saját márkáját. Alexandra szisztémája sokkal fiatalabb, és most, hogy hétről-hétre részletezi, neki nem is kell majd 14 év ugyanarra a munkára" - vélte Fabricius Gábor a beszélgetés moderátora, aki egyébként korábban egy, a szélsőségek bemutatásában jeleskedő izommagazin munkálataiban is részt vett, ezért nem igazán hiszi, hogy ennyi idő alatt látványos fogyás szteroidok nélkül is lehetséges.

A görög istenek felé

A viszonyunk a kövérséghez ellentmondásos. Lakatos Márk szerint a testnek önálló kisugárzása van, és az függelten a kilók számától. Egy kövér embert csak akkor nehéz öltöztetni, ha ő maga utálja a kövérségét. A stylist szerint a mai fitnesskultuszba az egészség még kevésbé tartozik bele, mint a vágy a tökéletes külső iránt, amivel már megközelítettük a görög istenek ideálját. Ez a fajta testkultusz szépen megfigyelhető akár a balatoni diszkókban is. Az ellentmondások közt a Dove Igazi szépség kampánya is szóba került, amelyik Lakatos Márk szerint nem lehet igazán sikeres. "A kozmetikai készítmények reklámjai azt az illúziót keltik benned, hogy ha használod, úgy fogsz kinézni, mint Nicole Kidman. Itt nem volt ilyen üzenet."

A stylist egyébként Kemenesi Tünde jelmeztervezővel közös nyári divatbemutatójára a modellalkattól eltérve idősebb, vagy kövérebb embereket kért fel modellnek, de szerepeltek transzneműek is, akik szintén azt sugallták, hogy a kőbe vésett szépségipari szabályokat ideje felülírni.

Hányadék vagyok

Izgalmas képek! Katt!

Amikor azonban önképről beszélünk, az átlagot kijelölő Gauss görbe legsűrűbb szegmensében szeretjük magunkat meghatározni. Az önképről Berényi Antónia beszélt a legérdekesebben, aki úgy nyilatkozott magáról: "hányadék vagyok." A tanárnő nyolc évvel ezelőtt hízott meg, amikor az élettársával megromlott a kapcsolata, a munkahelyén pedig egyre csak terhelték újabb feladatokkal.

"A traumák miatt nézek így ki. Azóta, ha örömöm van, zabálok, ha bánatom van, zabálok. Az evés a szenvedélybetegségem. Ha elém kerül az étel, elönti a szar az agyam, és miután mindent felfaltam, utálom magam" - mondta Berényi Antónia, akinek egyébként rengeteg barátja van, de fiúja nincs. "Bizonyos férfiak számára láthatatlan vagyok. Akinek tetszem így, az nekem nem tetszik, aki meg nekem tetszik, az bottal sem piszkálna meg."

Sátánian zsíros húsok és túlfogyasztás

Gauss görbe
A normális eloszlást tudományosan két matematikus-csillagász, a francia Pierre-Simon Laplace és a német Carl Friedrich Gauss alapozta meg, és egy harang alakú görbével jelölte. A természetben, az orvostudományban nagyon sok mért paraméter normális eloszlással írható le, mint például az egyének magassága, vérnyomása, súlya, stb. A normális elnevezés arra utal, hogy a mért adatainktól ezt várjuk, mert ez a természetes viselkedésük. (forrás: hik.hu)

Az idealista Fabricius Gábor szerint nem a testalkat, hanem az őszinteség a szexi, de ebben Albert Györgyi hallhatóan nem hitt. A kövérségről felvetődött még az egészséges táplálkozás kérdése, és ehhez szóltak hozzá a hallgatók a legaktívabban. Réz András azonban felidézte a saját gyerekkorát, a hatvanas éveket, amikor szeptembertől májusig gyakorlatilag semmiféle zöldséget és gyümölcsöt nem lehett kapni. A fehérrépa a veremben átvészelte novemberig, a szölő a padláson ugyanaddig, de paradicsomot legközelebb júniusban lehetett kapni. "Maradt tehát a krumpli. Ami pedig a húst illeti, akkor még nem voltak hússertések, csak sátánian zsíros húst lehetett venni a hentesnél. Mégis jóval kevesebb elhízott ember élt akkor, mint most."

Ahogy sejtettük, Réz András felvetése után a túlfogyasztás lesz az a témakör, amelyet a műsortól elkanyarodva érint majd Fabricius. Eszerint az első lépés, hogy sokkal többet vásárolunk és eszünk, mint amennyire szükségünk van, a második, hogy tetemes súlyfölöslegünket látva fogyasztószereket és aerobikbérletet veszünk, esetleg pofátlan összegért zsírtörő masszázst és testtekercselő kezeléseket veszünk igénybe.

Mielőtt tovább fűznénk a véget nem érő gondolatokat, zárásképp Berényi Antóniától kérdeztük, mit tesz majd a fogyása érdekében. "Ez komplex, hiszen életmódváltás kell, és az, hogy leküzdjek egy szenvedélyt. Össze kell szednem magam."