Bár a fojtogatás régóta létezik szexuális fétisként, az utóbbi időben egyre népszerűbbé vált a fiatalok, köztük a 10 és 17 év közöttiek körében is.

A különböző szexuális fétiseknek, mint a szado-mazónak vagy az alá-fölérendelt szerepjátékoknak eddig is kedvelt eleme volt a fojtogatás, ám a legújabb kutatások szerint a fiatalok hagyományos együttlétei során is egyre többször előfordul. Habár az eredmények többsége szerint a mostani tizenévesek és fiatal felnőttek minden korábbi generációnál ritkábban bújnak ágyba, sőt, sokan nemcsak párkapcsolatra, de alkalmi együttlétekre sem vágynak, a közösségi médiának, valamint a pornófilmeknek köszönhetően mégis sokkal inkább teret nyernek körükben a különféle szexuális aberrációk, fétisek.

Egy, az Archives of Sexual Behaviorban megjelent amerikai tanulmányban 4 ezer 242 amerikai egyetemistát faggattak ki kutatók a szexuális, valamint társadalmi életükről, illetve demográfiai adataikról.

Mint kiderült, 40 százalékuk már részt vett olyan együttlétben, amelynek része volt az erotikus fojtogatás.

Mikor erre esetükben először sor került, a fiatalok átlagosan 19 évesek voltak. Megdöbbentő módon a résztvevők negyede 10 és 17 éves kor között tapasztalta meg először ezt a fajta fétist, amely gyakrabban fordult elő a nők, mint férfiak esetében. A kézzel történő fojtogatás gyakoribb volt, mint a különféle kiegészítők általi, becslések szerint egy 10-es skálán átlagosan 3,8-as erősségű. Bár a férfiak ritkábban, de intenzívebben fojtogattak, mint a nők.

Egyesek egyébként magát a veszélyes helyzetet találják rendkívül izgatónak, míg mások úgy vélik, a fojtogatás közben kialakuló oxigénhiány növeli a szex közben tapasztalt eufórikus állapotot. Ehhez képest a vágyott eufóriát csak a kisebbség tapasztalta, ellenben gyakori tünet volt a fejfájás, légzési nehézség, könnyezés, beszédképtelenség és a nyelési nehézség. Nem egészen 1 százalék arról számolt be, hogy ő vagy a partnere már vesztette el az eszméletét fojtogatás közben, voltak azonban, akik a fojtogatás izgalmas mivoltáról nyilatkoztak. Ők „nagyon kellemesnek” írták le az élményt.

„A fiatalok körében elterjedt szexuális fojtogatás miatt fontos kérdés, hogy a szülők és a pedagógusok átgondolják, hogyan építhetik be a felvilágosítás témakörében a veszélyek megismertetését. Ideértve a lehetséges egészségügyi és halálozási következményeket, valamint a sérüléseket, amelyeknek természetesen jogi következményei is vannak a partnerre nézve” – mondta a kutatás vezetője, Debby Herbenick, aki a fentebb említetteken, kiváltképp az eszméletvesztésen túl a fojtogatás olyan egyéb veszélyeire is felhívta a figyelmet, mint a homályos látás, hányás, vagy épp a bélkontroll elvesztése.

(Bien.hu)

(Borítókép: Egy férfi egy bekötött szemű nő nyakához nyúl. Illusztráció: Shutterstock)