Amennyiben észrevettük, hogy a környezetünkhöz képest gyakrabban fázunk meg, továbbá nehezebben is gyógyulunk ki a betegségből, érdemes egy-két ötlet segítségével megelőznünk a betegséget.

Amellett, hogy egészségünket is súlyosan kockára tesszük azzal, hogy legyengült szervezettel járunk közösségbe, még a lelki állapotunkra is rányomja a bélyegét a folyamatos rosszullét. Dr. Kádár János immunológus elárulta, hogyan lehetséges megelőzni azt, hogy szinte folyamatos náthában éljük át a hidegebb időszakokat.

Kéz higiénia

Mindig mossunk kezet étkezés és mosdó előtt, illetve után, továbbá köhintéskor, tüsszentéskor, és próbáljunk meg leszokni arról, hogy hozzáérünk az arcukhoz, hiszen számtalan kórokozót juttattunk a kezünkkel a szájunkba anélkül, hogy észrevennénk. Érdemes még a kézfertőtlenítők alkalmazása, illetve szakítsunk időt arra is, hogy lefertőtlenítsük azokat a tárgyakat, melyeket napi szinten többször is használunk, mint a távirányító vagy a telefon.

Társaság

Napoljuk el beteg ismerősünk vagy rokonunk meglátogatását, hiszen már akkor is elkaphatóak bizonyos vírusok, ha csak egy légtérben tartózkodunk egy beteg emberrel. Kerüljük a közös tálból való étkezést, és nem ajánlott beleenni más ételébe sem.

Immunrendszer

Egy erős immunrendszert sokkal nehezebben támadnak meg a különféle vírusok és baktériumok, ezért figyeljünk oda az egészséges életmódra. Próbáljunk átlagosan napi hét órát aludni, emellett a mozgást se hanyagoljuk el. Ha már eddig is odafigyeltünk az egészséges és változatos táplálkozásra, akkor fontos megfigyelnünk azt is, mennyi létfontosságú vitamint juttattunk a szervezetünkbe, ugyanis alacsony D-vitamin szint is lehet okozója a gyakori betegségeknek. 

(Vital)

(Borítókép: Nátha. Illusztráció: Getty Images)