A Suttogó tényleg megold mindent

Olvasási idő kb. 3 perc
A Porontyon kommentező gyakorló anyukák már régóta emlegetik a Suttogót és könyveit, nekem azonban a legutóbbi időkig még nem volt hozzá szerencsém. Tündétől kaptam kölcsön az egyik Suttogó-könyvet, A Suttogó mindent megold címmel, amit áttanulmányoztam, majd felraktam a polcra. Ott is porosodott, mígnem elmentünk nyaralni, és kitört a káosz.


Noha csak három napot, két éjszakát voltunk távol, az utazás fáradalmai és az új hely szokatlansága pont elég volt ahhoz, hogy az addig jól evő és jól alvó, öt hónapos  gyerekből hisztis fúria váljon. Szegénynek nem nagyon figyeltünk oda a napirendjére,  illetve enni persze kapott időben, ám alig aludt valamit napközben.

Ennek köszönhetően az amúgy rém drága szállodában első éjjel kétóránként ébredt fel ordítva, második éjjel pedig "csak" háromszor. Én persze bepánikoltam, hogy biztos kevés a tejem, és az éhségtől ébred, ezért minden ébredésnél megszoptattam. Pedig mondom, előtte már sok-sok hete átaludta az éjszakát.

Hazatérésünk után is úgy tűnt, hogy marad a kétóránkénti evés, éjjel-nappal, ám úgy éreztem, ez nem igazán normális. Felcsaptam a Suttogót a napirendről szóló résznél, amiből kiderült, hogy ebben a korban a négyóránkénti evés, és a két evés közti másfél-két órás alvás a normális: így is volt ez nálunk a nyaralás előtt.

Úgy döntöttem, újra bevezetem a régi, jól bevált napirendünket. Először széthúztam az étkezések közti időt három, majd három és fél órára. Így hosszabbakat tudott aludni az evések között, és jobban kipihente magát. Elhatároztam magam, hogy bármi is lesz, éjjel nem etetem meg néhány napig: éhenhalni ennyi idő alatt biztosan nem fog, és talán leszokik az éjjeli felébredésről.

Első éjjel háromszor ébredt fel, és a könyvben szereplő felvesz-letesz módszerrel (ha sír, fel kell venni és megnyugtatni, aztán visszafektetni) mindannyiszor tizenöt-húsz perc alatt sikerült továbbalvásra bírnom. Ez eléggé megterhelő: egyrészt ordít a gyerek, másrészt az ember bűntudatot érez, mert "biztos éhezik szegény". Mindenesetre végigcsináltam, bár egyikünk sem aludt sokat aznap éjjel. A második éjjel már csak kétszer ébredt, és sokkal könnyebben, néhány perc alatt visszaaludt. A harmadik éjjel csak egyet nyekkent, és miután megkapta a cumiját, továbbaludt.

Napközben eljutottunk a nagyjából négyóránkénti evéshez, és az ötödik éjjel már egyáltalán nem ébredt fel éjszaka. Mivel a gyakori éjszakai ébredés növekedési ugrást illetve tejhiányt is jelezhet, úgy terveztem, ha néhány nap után is felébred éjjel és éhesnek tűnik, akkor nappal többször fogom megetetni. Erre azonban nem volt szükség, így is vidáman aludt 6 órát. Egészen addig, amíg nem kezdett el jönni a foga: de ez már egy másik történet.

Hogg, Tracy – Blau, Melinda
A suttogó mindent megold
Alvásról, evésr?l, viselkedésr?l és sok minden másról kezd? és haladó szül?knek
Európa Könyvkiadó, Budapest
516 oldal, 2800 forint
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Ilyen zöldséget soha ne adj a macskádnak: nyersen és főzve is mérgező
Ilyen zöldséget soha ne adj a macskádnak: nyersen és főzve is mérgező

Komoly veszélyt jelent a macskákra nézve ez a zöldségféle.

május 5., 16:46

  • Offline
Forgószélként utazott és ismerte a jövőt a magyar Nostradamus
Forgószélként utazott és ismerte a jövőt a magyar Nostradamus

A magyar Nostradamusként is ismert férfiról film is készült. Megjósolta a jövőt.

május 5., 16:00

  • Offline
Komoly bajt is jelezhet kutyák viccesnek hitt szokása: fontos utánajárni
Komoly bajt is jelezhet kutyák viccesnek hitt szokása: fontos utánajárni

A legtöbb gazdi viccesnek gondolja, de a kutya e szokása komoly egészségügyi problémára is felhívhatja a figyelmet.

május 5., 14:00

  • világom
Orosz kémek jutottak be egy parlamenti vitára még kilenc évvel ezelőtt Angliában
Orosz kémek jutottak be egy parlamenti vitára még kilenc évvel ezelőtt Angliában

A parlamentet is megjárt kémek bevallották bűnösségüket.

május 5., 12:40

  • Offline
Csoda, hogy a sofőr túlélte: ez a kaszkadőrmutatvány balul sült el 100 évvel ezelőtt
Csoda, hogy a sofőr túlélte: ez a kaszkadőrmutatvány balul sült el 100 évvel ezelőtt

Több mint 100 éve csodáljuk a repülő autókat, pedig akkor még az is nagy szó volt, ha magától gurult.

május 5., 15:10

  • életem
Nagy változás élesedik az OTP-nél: mostantól nem tudsz így ügyet intézni
Nagy változás élesedik az OTP-nél: mostantól nem tudsz így ügyet intézni

Mostantól már nem lehet így ügyeket intézni mobilról az OTP-nél.

május 5., 17:30

  • Édes otthon
200 ezer forintra büntethetnek, ha ekkor teszed ki a kukát
200 ezer forintra büntethetnek, ha ekkor teszed ki a kukát

Szigorítottak a kukákra vonatkozó szabályokon.

május 5., 13:36

  • Mindennapi
Fontos adóhatáridő jön – már csak két hét maradt
Fontos adóhatáridő jön – már csak két hét maradt

Késedelmi pórlék is járhat annak, aki elmulasztja ezt a fontos, adózással kapcsolatos határidőt.

május 5., 12:10

  • világom
Nagy meglepetés Ferenc pápa végrendeletéből: így rendelkezett egy pápamobil sorsáról
  • lájfhekk
Ezt kell tenned, ha feltörték a telefonodat
Ezt kell tenned, ha feltörték a telefonodat

Számos jele van, ha feltörik a telefonunkat. Miután észleltük, ezeket a legfontosabb lépéseket mindenképpen meg kell tennünk.

14 perce

  • világom
Lenyűgöző videóban mutatják be, hogyan hódította meg az ember az űrt
Lenyűgöző videóban mutatják be, hogyan hódította meg az ember az űrt

Az űrutazás hatvan évét illusztrálja a látványos videó.

május 5., 19:30

  • Testem
Ez történik a lábfejjel a balettcipőben
Ez történik a lábfejjel a balettcipőben

Számos olyan lábbelitípus van, amelynél nem a kényelem az elsődleges szempont, de ennyire kényelmetlen cipő talán nincs még egy.

május 5., 20:00

  • Offline
Ilyen nehéz irodalmi feladatlapot írnak érettségin: neked sikerülne a maximális pontszám?
Ilyen nehéz irodalmi feladatlapot írnak érettségin: neked sikerülne a maximális pontszám?

Kvízünket a középszint egyik "mumus" feladata, az adatoktól hemzsegő irodalmi feladatlap mintájára alkottuk meg. Lehet ebből maximumot elérni?

május 5., 06:46

  • lájfhekk
Itt a vége: milliók kedvelt applikációját szünteti meg a Microsoft
Itt a vége: milliók kedvelt applikációját szünteti meg a Microsoft

Mától nem fejleszti tovább applikációját a Microsoft.

május 5., 11:10

  • világom
Ilyet máshol nem látsz: hihetetlen módszerrel bontják le a japánok az épületet
Ilyet máshol nem látsz: hihetetlen módszerrel bontják le a japánok az épületet

Japán híres tisztaságáról, és szemléletükről még az épületek bontásánál sem mondanak le.

május 5., 06:30

  • Testem
Ez történik, ha visszanyomod a lágyéksérved – életveszélyes lehet
Ez történik, ha visszanyomod a lágyéksérved – életveszélyes lehet

A lágyéksérv kezdetben ártalmatlannak tűnhet: puha dudor a has alsó részén.

május 5., 18:30

  • Testem
Feledékenység vagy Alzheimer-kór? 5 korai jel, amire érdemes figyelni
Feledékenység vagy Alzheimer-kór? 5 korai jel, amire érdemes figyelni

Kimerült időszakban a legtöbben megéltünk már olyan tüneteket, amelyek emlékeztetnek az Alzheimer-kór korai jeleire. Érezzük veszélyben magunkat?

május 5., 06:00

  • világom
Így választ új nevet a következő pápa
Így választ új nevet a következő pápa

Az új név kiválasztásának nem kis tétje van a pápák számára.

május 5., 11:40

  • Offline
A Gestapo sosem fogta el „sánta kémet”, a nő műlábbal fürkészte ki titkaikat
A Gestapo sosem fogta el „sánta kémet”, a nő műlábbal fürkészte ki titkaikat

Viginia Hall, a sánta kém története egyszerre hihetetlen és tanulságos.

május 5., 19:00

  • világom
Trump pápaként tetszeleg egy fotón, de azt se tudja, milyen egy mise
Trump pápaként tetszeleg egy fotón, de azt se tudja, milyen egy mise

Donald Trump csak a felesége miatt nem került nagyon kínos helyzetbe a pápa temetésén, most mégis egyházfőnek láttatná magát.

május 5., 10:36

  • világom
Ezért nem kapcsolják be soha a biztonsági övet a királyi család tagjai
Ezért nem kapcsolják be soha a biztonsági övet a királyi család tagjai

A királyi család tagjainak nyomós oka van arra, ha nem kötik be a biztonsági övet.

május 5., 07:26

  • lájfhekk
Milliókat is érhet az ilyen bankjegy – erről lehet felismerni
Milliókat is érhet az ilyen bankjegy – erről lehet felismerni

Érdemes minden ilyen címletű bankjegyet alaposan megvizsgálni.

május 5., 09:06

  • Offline
Így zárkóznak be pápát választani a bíborosok: az okosórájukat is leadják
Így zárkóznak be pápát választani a bíborosok: az okosórájukat is leadják

A szigorú szabályok ellenére nyitottnak és sokszínűnek ígérkezik a hamarosan kezdődő konklávé.

május 5., 07:00

  • életem
Hatalmas építkezésbe kezdenek a Balatonnál: ezeket a helyeket érinti
Hatalmas építkezésbe kezdenek a Balatonnál: ezeket a helyeket érinti

Kiírták a közbeszerzést, rövidesen meg is indulhatnak a Balatonnál az építkezések.

május 5., 10:06

  • Testem
Leprával fertőződött meg egy férfi a szomszédunkban: ezek a tünetei
Leprával fertőződött meg egy férfi a szomszédunkban: ezek a tünetei

Másfél éven keresztül nem derült ki, hogy leprás az osztrák férfi.

május 5., 08:06

  • Offline
Rekonstruálták da Vinci hídját, amihez egyetlen szög vagy csavar sem kell
Rekonstruálták da Vinci hídját, amihez egyetlen szög vagy csavar sem kell

Da Vinci hídja bizonyítja, hogy a feltaláló nem csak zseniális festő volt, de kiváló hadászati stratéga és az újrahasznosítás úttörője is.

május 5., 08:20

  • Mindennapi
9 vármegyére adtak ki figyelmeztetést: a heves zivatarokkal jégeső is jöhet
9 vármegyére adtak ki figyelmeztetést: a heves zivatarokkal jégeső is jöhet

Pokoli zivatarok várhatók ma, akár kétcentiméteres jégdarabok is hullhatnak – mutatjuk, mely területeken lehet ilyen időre számítani.

május 5., 07:46

  • világom
Zelenszkij végre beszélt Trumppal a pápa temetése után tartott tárgyalásról
Zelenszkij végre beszélt Trumppal a pápa temetése után tartott tárgyalásról

Trumppal való beszélgetéséről sosem árult még el ennyit Zelenszkij.

május 5., 08:35

  • életem
Ha ezzel a mondattal indítod az ismerkedést, azonnal ejtenek
Ha ezzel a mondattal indítod az ismerkedést, azonnal ejtenek

Egy friss kutatás szerint így garantáltan elriasztjuk a potenciális partnereket.

május 5., 08:50

  • Testem
A világ egyik legragályosabb betegsége tombol egy szomszédunknál, egész Európa veszélyben lehet
A világ egyik legragályosabb betegsége tombol egy szomszédunknál, egész Európa veszélyben lehet

A betegség Európa számos országában megjelent, magyar esetekről is tudni.

május 5., 09:36

Érdekességek