Minden úgy van még, ahogy itt maradt

Olvasási idő kb. 4 perc
Leharcolt személyzet, romosodó épületek, jéghideg víz és hatalmas fenyőfák – így lehet röviden jellemezni a Poronty kommandó strandtesztjének első állomását, a Csillaghegyi strandot.

Klikk!

A hely könnyen megközelíthető, Hanna hazafelé felfedezett egy árnyas gyalogutat a hévhez, miközben alkesz bácsikkal ismerkedett a helyi kocsmában útbaigazítás ürügyén. Autóval is egyszerű odatalálni, bár parkolóhelyet csak a közeli lakópark előtti árokparton találtunk.


A jegypénztáros néni jóvoltából ezer forintot spóroltunk a belépőkön, hiába mondtam meg, hogy Pötyi elmúlt kétéves, beengedte ingyen. A felnőtt jegy 1200, a gyerek és nyugdíjas jegy ára 1000 forint.

Ahogy beléptünk a strandra, egy Tankcsapda-dal jutott eszembe: „Itt minden úgy van még, ahogy itt maradt.” A jegykezelők, biztonsági őrök és fürdőmesterek átlagéletkora jóval ötven fölött volt, az épületek még náluk is éltesebbnek tűntek. A fák szinte égig érnek, kellemes árnyékot vetve a domboldalon kialakított füves területekre.

Hanna szerint ami úgy maradt, az azért jó: az idős és kedves személyzet, a már műemlékszerű épületek, az egyszerű medencék, az ősöreg park és fák, a kilógó slaug, a vicces büfé. Ami meg nem, az azért: a medencék jó állapotúak, a pázsit ápolt, a park gyönyörű, a wc tiszta. Dexterke megjegyezte, hogy megaklórízű a csapvíz.

Medencéből nincs sok, rögtön a bejáratnál található egy nagy méretű 140 centi mély, néhány méterrel arrébb pedig egy kis méretű úszómedence. A teraszos strand legtetején lévő gyerekpancsolót meredek betonúton (Pötyi lefelé el is hasalt rajta) és hosszú lépcsősoron lehet megközelíteni. Hanna és Dexterke is nehezményezte, hogy nem akadálymentes a terep, sokan érkeztek babakocsival.

Nézze meg képeinket!


A gyerekmedence lábmosójának vize mocskos, rajzó darazsaktól hemzseg, a veszélyes rovarok a pancsoló szélén is állandó vendégek. A gyermekmedence vizének hőfoka nem tetszett a kicsiknek, hanna 9 hónapos Leája, dexterke 16 hónapos Samuja és a két és fél éves Pötyi alig volt hajlandó beledugni a lábát. Samu inkább egy otthonról hozott felfújható kismedencében hűsölt. A négy és fél éves Málni viszont vigyorogva viháncolt a 22 fokos vízben, tíz perc után úgy kellett kivonszolni a napra, enyhén kékes árnyalatú szájszíne miatt. Hannát nem zavarta a hideg víz és örült, hogy nincsenek sokan, és azok is kisgyerekesek. Annak kifejezetten örült, hogy az anyukák nem puccosak, nem érezte fürdőruha- és csöcsbemutatónak a helyszínt.

A fák között rengeteg használaton kívüli épület, bungaló és öltöző bújik meg, némileg elrontva a látványt. A gyerekmedence mellett lévő büfé sem működik, látszólag hosszú évek óta. Rengeteg a lezárt üzemi terület is. A mellékhelyiségek falainak vakolata mállik, egyébként minden tiszta és még vécépapírt és kézmosó folyadékot is találtunk.

A büfé ételkínálata szerény, kapható melegszendvics 250 forintért, debreceni, melyből egy pár 450 forintba kerül, 200 forintos perec, valamint főtt kukorica. A fél literes üdítőkért 300 forintot, az ásványvízért 200 forintot kérnek. Az üveges sör 350-450, a borok decije 146 forint. A büfé mellett étterem is található, de fürdőruhában nem mertünk bemenni a puccos helyre.

A Csillaghegyi strandot olyan családoknak ajánljuk, akik nem szeretik a túlzsúfolt, nyüzsgő fürdőket, és akiket nem zavar, hogy néhány órára időutazást tesznek egy régi világba annak szépségeivel és hátrányaival együtt.

Cím: 1038 Budapest, Pusztakúti út 3.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
Nobel-díjas magyar tudós foglal állást a mesterséges intelligenciáról
Nobel-díjas magyar tudós foglal állást a mesterséges intelligenciáról

A legnagyobb magyar MI-eseményen mondja el a tudós a véleményét.

10 perce

  • életem
Ezért érdes a macska nyelve: az egyik okon meglepődsz
Ezért érdes a macska nyelve: az egyik okon meglepődsz

A macskk nyelvének tapintása különleges, de milyen funkciók kapcsolódhatnak érdekes szervükhöz?

május 23., 16:46

  • életem
Ez az invazív faj tartja tisztán a Balaton vizét
Ez az invazív faj tartja tisztán a Balaton vizét

Nemhogy káros hatással nincs a faj a Balaton élővilágára, egyenesen szüksége van rá a tónak.

május 23., 15:10

  • életem
Így soha ne nyisd meg a netbankot, viszik minden pénzed és adatod
Így soha ne nyisd meg a netbankot, viszik minden pénzed és adatod

Pillanatok alatt lenullázzák a bankszámlát a csalók a legújabb trükkjük segítségével. Érdemes körültekintően bánni a netbankos adatokkal.

május 23., 12:10

  • világom
A válás felért egy halálos ítélettel New York legfelsőbb köreiben
A válás felért egy halálos ítélettel New York legfelsőbb köreiben

New York elitjéből a ranglétra aljára zuhanhatott egy nő, ha elvált férjétől: a vagyonnál többet is veszthetett.

május 23., 16:00

  • világom
Az Európai Unió tehetetlen, nyolc ország már a legrosszabbra készül
Az Európai Unió tehetetlen, nyolc ország már a legrosszabbra készül

Krízistervet kell készíteni az unió országainak, mert bármikor szükség lehet rá.

május 23., 12:40

  • életem
Nettó egymillió forintot kereshetsz ezzel a nyári munkával
Nettó egymillió forintot kereshetsz ezzel a nyári munkával

A szezonban felértékelődik a munkavállalók tudása, nyáron őket keresik, kiugróan magas fizetésért.

május 23., 13:36

  • életem
Jelszavak tízmilliói hevertek nyilvánosan a neten: banki adatokat is elérhetett bárki
Jelszavak tízmilliói hevertek nyilvánosan a neten: banki adatokat is elérhetett bárki

Hatalmas veszélyt jelent a rengeteg, az internetre kikerült jelszó.

május 23., 17:30

  • életem
10 szuperizmos kutyafajta: a külső néha hatalmas szívet takar
10 szuperizmos kutyafajta: a külső néha hatalmas szívet takar

Ne tévesszen meg a külső, ezek mind szerethető házi kedvencek.

május 23., 14:00

  • Offline
Trükkös földrajzi kvíz: ismered a becsapós fővárosokat?
Trükkös földrajzi kvíz: ismered a becsapós fővárosokat?

Nem mindig a legismertebb város az ország fővárosa, teszteld, mennyire ismered őket.

május 23., 06:46

  • világom
Leó pápa személyi edzőjét sokkolta a konklávé eredménye: nem sejtette korábban, kivel dolgozik
Leó pápa személyi edzőjét sokkolta a konklávé eredménye: nem sejtette korábban, kivel dolgozik

A pápa edzője rendkívül pozitívan nyilatkozott egykori ügyfeléről.

május 23., 11:10

  • Offline
Kiderült, ki lehet a rejtélyes múmia: meglepő dolgot is találtak a testben
Kiderült, ki lehet a rejtélyes múmia: meglepő dolgot is találtak a testben

Ez a felfedezés nemcsak egy történelmi rejtélyt oldott meg, hanem új megvilágításba helyezte a 18. századi temetkezési szokásokat is.

május 23., 20:00

  • világom
Elképesztő videó: így nézett ki régen a csodálatos ókori épület
Elképesztő videó: így nézett ki régen a csodálatos ókori épület

Eddig nem látott teljességében tekinthető meg ez a legendás ókori épület. Úgy érezhetjük, mintha ott sétálnánk a mára lerombolt falak között.

május 23., 19:00

  • Önidő
Elképesztő, hogy táncol ez a robot: sok ember megirigyelhetné a mozgását
Elképesztő, hogy táncol ez a robot: sok ember megirigyelhetné a mozgását

Már a táncparketten sem lehet egyeduralmunk a robotokkal szemben, olyan jól mozog ez az emberszabású kütyü.

május 23., 06:16

  • Offline
Meglepő oka van, miért koccintottak régen az emberek: emberéletek múltak rajta
Meglepő oka van, miért koccintottak régen az emberek: emberéletek múltak rajta

Baráti gesztusnak tűnik, de valójában sötét szándék leleplezése húzódhatott meg a koccintás mozzanata mögött.

május 23., 18:30

  • világom
Ilyen egy éjszaka a világ legveszélyesebb szigetén
Ilyen egy éjszaka a világ legveszélyesebb szigetén

Egyáltalán nem volt pihentető az éjszaka a világ legveszélyesebb szigetén, de legalább kiderült valami fontos.

május 23., 19:30

  • Testem
Ha így kezded a napot, csökkentheted az Alzheimer-kór kockázatát
Ha így kezded a napot, csökkentheted az Alzheimer-kór kockázatát

Ez a reggeli tevékenység aktiválja az agyad, javítja a hangulatod, és csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát.

május 23., 06:30

  • Önidő
Feloszlik a Margaret Island: októberben lesz az utolsó koncertjük
Feloszlik a Margaret Island: októberben lesz az utolsó koncertjük

A Facebookon jelentették be a zenekar végét.

május 23., 10:37

  • világom
Ijesztően magasra emelik a nyugdíjkorhatárt, szinte életük végéig dolgoznak majd a dánok
Ijesztően magasra emelik a nyugdíjkorhatárt, szinte életük végéig dolgoznak majd a dánok

A dánok tiltakoznak az igazságtalan nyugdíj-szabály ellen.

május 23., 11:40

  • Édes otthon
Nagy pofon autósoknak: jöhet a hétvégén is fizetős parkolás
Nagy pofon autósoknak: jöhet a hétvégén is fizetős parkolás

Túl sok az autó, fizetős parkolással tehermentesítenék az utcákat.

május 23., 09:06

  • Offline
Ha bármi ismerős ezekből a képsorokból, te is a szocializmus gyermeke vagy
Ha bármi ismerős ezekből a képsorokból, te is a szocializmus gyermeke vagy

Ha volt autótok, fogadjunk, hogy háromból kitaláljuk a márkáját.

május 23., 08:20

  • életem
Kiadták a riasztást: jégeső, zivatar csap le erre az öt vármegyére
Kiadták a riasztást: jégeső, zivatar csap le erre az öt vármegyére

Zivatarral és jégesővel érkezik a hidegfront.

május 23., 07:46

  • világom
Kiderült a felmérésből: az emberek fele titokban spórol a válásra
Kiderült a felmérésből: az emberek fele titokban spórol a válásra

Minden második felnőttnek van „szakítós vésztartaléka”, pedig éppen a pénzügyi titkok mérgezhetik meg a párkapcsolatot.

május 23., 08:50

  • világom
Elképesztő: Trump kitiltotta a külföldieket a Harvardról
Elképesztő: Trump kitiltotta a külföldieket a Harvardról

Rettegnek a Harvard külföldi diákjai, hogy mi fog velük történni a közeljövőben.

május 23., 09:36

  • világom
Ennek a városnak minden lakója ugyanabban a házban él
Ennek a városnak minden lakója ugyanabban a házban él

Két lakóépület volt, de az egyik elnéptelenedett.

május 23., 08:36

  • Mindennapi
Egy nő kórházba került varjútámadás miatt: a vérvarjakat mi hoztuk létre
Egy nő kórházba került varjútámadás miatt: a vérvarjakat mi hoztuk létre

Kiderült, miért támadnak mostanság a varjak és mit tehetünk, hogy megvédjük magunkat.

május 23., 10:05

  • világom
Van egy hely, ahol egy nap alatt bárki meggazdagodhat
Van egy hely, ahol egy nap alatt bárki meggazdagodhat

Akinek szerencséje van, akkora gyémántot találhat, ami akár gazdaggá is teszi.

május 23., 07:26

  • életem
Gyökeres változások jönnek a villanyszámláknál: erre készülj
Gyökeres változások jönnek a villanyszámláknál: erre készülj

Az E.On, az MVM és az ELMŰ egyes ügyfelei is érintettek, érdemes átnézniük a villanyszámláikat.

május 23., 08:05

Érdekességek