Amorf sókrumplik sülnek a tepsiben

Olvasási idő kb. 2 perc
Otthoni játékok sorozatunk folytatódik, állítólag úgyis visszatér(t) a hűvös idő, ilyenkor beszorulunk a szobába, és nehezebb kielégíteni a gyerekek tettvágyát. A legjobb játék pedig nem a játék, hanem a játék készítése.

Elsőként a sógyurmázást javasoljuk. Sógyurmából szinte mindent lehet csinálni, és kiszárítás/kisütés után befesthetjük a kész tárgyakat. Kell hozzá 30 dkg liszt, 30 dkg só, egy pohár víz és egy kanál olaj. Ruganyos, sima tésztát gyúrunk a hozzávalókból. A kész darabokat mérettől függően kezeljük: a kicsiknek elég 180 fok egy negyed órára, a nagyobbakat egy éjszakára rakjuk be 130 fokra, így lassan, egyenletesen száradnak ki, nem fognak megrepedezni. Mivel a tészta kicsit megdagadhat, formázáskor ezt figyelembe kell venni.


Ha kész a tészta, pár ötlet a felhasználáshoz:



Piacos: készítsünk különböző zöldségeket és gyümölcsöket! Kis golyókból amorf krumplikat, ceruzával benyomkodhatjuk rajtuk a csírahelyeket. Vastag hengerbe ejtsünk a tetején bevágást, ez lesz a paprika. Hosszabban csíkozzunk meg egy keskenyedő hengert, ő az uborka. Három kis gyurmagolyót összenyomunk, megpöttyözzük, majd ellapított golyókkal körbevesszük, és kész a kralábé. Hasonlóan csinálhatunk banánt, almát, és midnenből többet. Ha kész, süssük ki, majd fessük be a darabkákat megfelelő színűre. Tojásos dobozból csinálhatunk standot, feldarabolt tojástartóból kis kosarakat, amelyekre ráírhatjuka termék nevét és árát. Lehert menni a kis kosarakkal (tűvel cérnafület is fabrikálhatunk nekik) vásárolni!



Inkább ügyesebb kezű festegető gyerekeknek való a lánckészítés. Gyúrjunk egy hosszú hengert és szabdaljuk fel darabokra (nem kell, hogy egyformák legyenek). Szúrjuk át középen egy vastag szöggel, és már mehetnek is a sütőbe. (Állítva, hogy ne essen össze a lyuk! Számítsuk bele, hogy a tészta kicsit meg fog dagadni.) Ha kész, lehet festegetni vékony kis ecsettel, majd a száraz darabokat másnap fel is fűzhetjük.

Kicsi baba: Csináljunk egy golyót fejnek, egyet hengert testnek. Villával karcoljuk meg az illesztésnél. Ceruzával nyomjunk neki szemecskéket, egy kis golyóból lapítsunk az arcára orrot. Aztán nyújtsunk ki egy kis darab gyurmát, ez lesz a takarója. Ebbe csavargassuk be a babát úgy, hogy csak az arca látsszon ki. Mehet a sütőbe! Ha kész, fessük ki az arcát, meg a takaróját mintásra. Egy gyufásdobozban ágyazzunk meg neki maradék textilekből (kis lepedő és párnácska dukál). Mehet bele a baba, és alvás.
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Itt esett szerelembe Ady és Léda: nézd meg a Körös-parti Párizst!
Itt esett szerelembe Ady és Léda: nézd meg a Körös-parti Párizst!

Nagyváradra nemcsak azoknak érdemes ellátogatniuk, akik Ady nyomába erednek, hanem azoknak is, akik a mediterrán életérzés szerelmesei.

tegnap, 19:30

  • világom
Tragédia Liverpoolban: újabb részletek a tömeges gázolásról
Tragédia Liverpoolban: újabb részletek a tömeges gázolásról

Négy embert kritikus állapotban kórházban ápolnak a liverpooli tömeges gázolás után, amelyben csaknem 50-en megsérültek.

május 27., 14:35

  • lájfhekk
Könnyen ráfizethetsz, ha használni akarod ezt a kedvezménykártyát
Könnyen ráfizethetsz, ha használni akarod ezt a kedvezménykártyát

Vonzónak tűnhet a kedvezménykártya, ám sokba kerülhet, ha meg akarod szerezni.

május 27., 13:36

  • világom
Oda a varázs! Szigorú szabályokat vezetnek be a világ leghíresebb strandján
Oda a varázs! Szigorú szabályokat vezetnek be a világ leghíresebb strandján

Szigorú szabályokat vezetnek be a népszerű strandon, sokan aggódnak a korlátozások miatt.

május 27., 12:40

  • világom
Rémálommá válhat a nyaralásod, ha ennek bedőlsz
Rémálommá válhat a nyaralásod, ha ennek bedőlsz

A nyaralás megtervezésekor érdemes vigyázni, mert könnyen nagy csalódás lehet az áhított utazás.

május 27., 16:00

  • világom
Egy mosógépnél is hangosabb a világrekorder macska dorombolása
Egy mosógépnél is hangosabb a világrekorder macska dorombolása

A Guinness-rekordot felállító macska dorombolásától a saját hangját alig hallotta a gazdája.

május 27., 14:04

  • világom
Mátyás király kedvence volt, később majdnem kihalt a hungarikum kutyafajta
Mátyás király kedvence volt, később majdnem kihalt a hungarikum kutyafajta

Sokan tartanak tőle nagy mérete és határozott természete miatt, pedig nem véletlenül volt e fajta Mátyás kedvence és tartozik hungarikumaink közé.

május 27., 16:46

  • Mindennapi
Ezekbe a munkakörökbe keresik a legtöbb idénymunkást
Ezekbe a munkakörökbe keresik a legtöbb idénymunkást

A legtöbb nyári munkáért kapható jövedelem emelkedett a tavalyi díjazáshoz képest.

május 27., 17:30

  • Mindennapi
Óriási a baj: kevés terem idén a magyarok kedvenc gyümölcséből
Óriási a baj: kevés terem idén a magyarok kedvenc gyümölcséből

A gyümölcs ára sem fog csökkenni az ilyenkor megszokott mértékben.

május 27., 12:10

  • Offline
Igazi tücsök ropog a Balaton legújabb fagyijának tetején, állítólag az íze olyan, mint a szotyié
Igazi tücsök ropog a Balaton legújabb fagyijának tetején, állítólag az íze olyan, mint a szotyié

A tücsökfagyi máris óriási kedvence minden korosztálynak a Balatonnál.

május 27., 15:10

  • Testem
Észrevétlenül teszi tönkre minden szervedet, ha erre a betegségre nem figyelsz oda
Észrevétlenül teszi tönkre minden szervedet, ha erre a betegségre nem figyelsz oda

Szakorvost kérdeztünk, hogy pontosan milyen károkat szenvednek az egyes szervek a kezeletlenség következtében.

május 27., 06:30

  • Offline
Mamut vagy mammut? Tudod, hogyan írjuk helyesen ezeket a szavakat?
Mamut vagy mammut? Tudod, hogyan írjuk helyesen ezeket a szavakat?

Ez a helyesírási kvíz próbára teszi a nyelvérzéked. Vajon tudod, hogy melyik a helyes változata ezeknek a szavaknak?

május 27., 06:46

  • életem
Drágább lesz a gyógyszer és az orvosi ellátás, ha erről elfeledkezel
Drágább lesz a gyógyszer és az orvosi ellátás, ha erről elfeledkezel

Így tudod ellenőrizni, van-e okod aggodalomra.

május 27., 11:10

  • Offline
Túlnépesedett az európai adóparadicsom, már a tengerre építkeznek
Túlnépesedett az európai adóparadicsom, már a tengerre építkeznek

Ez az ország új területek elfoglalása helyett inkább a tengeren folytatja a terjeszkedést. Így néz ki a vízre épült városrész.

május 27., 19:00

  • lájfhekk
Ezzel a trükkel sokkal finomabb lehet az instant kávé
Ezzel a trükkel sokkal finomabb lehet az instant kávé

Ha nincs mód frissen főtt kávét szürcsölgetni, még nem feltétlenül kell helyette olyat inni, ami nem igazán ízlik.

május 27., 06:16

  • világom
Rendkívül fertőző vírusváltozat terjed, elkerülhetetlen, hogy mindenhol megjelenjen
Rendkívül fertőző vírusváltozat terjed, elkerülhetetlen, hogy mindenhol megjelenjen

Az új vírusváltozat Ázsiában ütötte fel a fejét, de csak idő kérdése, hogy mindenhol megjelenjen a világban.

május 27., 10:36

  • világom
Több mint egy évig nem sütött a nap a 6. században
Több mint egy évig nem sütött a nap a 6. században

A történelem legsötétebb éve: közel 18 hónapon keresztül nem sütött a nap, és kezdetét vette a kis jégkorszak.

május 27., 19:30

  • Offline
Darált hattyú és macskasült: ezeket voltak az ínyencségek a középkorban
Darált hattyú és macskasült: ezeket voltak az ínyencségek a középkorban

Ilyen bizarr ételeket fogyasztottak a középkorban. Ma már csupán a nevüktől szabályosan felfordul a gyomrunk.

május 27., 18:30

  • világom
Lecsapott a hatóság a magyarok kedvenc webáruházára, súlyos átverésekre derült fény
Lecsapott a hatóság a magyarok kedvenc webáruházára, súlyos átverésekre derült fény

Változatos módszerekkel téveszti meg a vásárlókat a népszerű webáruház, a fogyasztóvédelemnél betelt a pohár.

május 27., 11:40

  • világom
Ebben az országban több juh él, mint ember: a kormány is beavatkozott, hogy így maradjon
Ebben az országban több juh él, mint ember: a kormány is beavatkozott, hogy így maradjon

Úgy tűnik, hiába minden kísérlet, a gazdák már döntöttek.

május 27., 20:00

  • Testem
Nem mindegy, melyik karodba kapod az oltást – ekkor a legerősebb a hatás
Nem mindegy, melyik karodba kapod az oltást – ekkor a legerősebb a hatás

A felfedezés akár az oltási protokollt és a járványok elleni védekezést is megváltoztathatja.

május 27., 07:00

  • Önidő
„Büszke vagyok arra, hogy ilyen anyám van” – Interjú Hernádi Judittal és Tarján Zsófival
„Büszke vagyok arra, hogy ilyen anyám van” – Interjú Hernádi Judittal és Tarján Zsófival

Anya és lánya kapcsolatához sokat adott hozzá a művészlét.

május 27., 09:37

  • Mindennapi
A fekete unikronis az új dubaji csoki: hihetetlen látvány
A fekete unikronis az új dubaji csoki: hihetetlen látvány

Már megint egy újabb csoki hódít a TikTokon. Nem mindenki kóstolná meg ezt az extrém édességet.

május 27., 08:20

  • világom
Komoly változás a névadási szabályokban, vége a különleges keresztnevek korszakának Japánban
Komoly változás a névadási szabályokban, vége a különleges keresztnevek korszakának Japánban

Az új jogszabály nem engedi, hogy szokatlan és egyedi hangzású nevet válasszanak a szülők a gyerekeiknek.

május 27., 08:35

  • Mindennapi
Itt a friss előrejelzés: nem olyan lesz a nyár, mint gondoltuk
Itt a friss előrejelzés: nem olyan lesz a nyár, mint gondoltuk

Meglepő nyári előrejelzés érkezett.

május 27., 10:06

  • életem
Fontos határidő közeleg a nyugdíjaknál: sok pénz múlhat a döntésen
Fontos határidő közeleg a nyugdíjaknál: sok pénz múlhat a döntésen

Bő egy hónap múlva lejár a határidő: addig kell dönteni a nyugdíjjal kapcsolatban.

május 27., 09:06

  • életem
Ezt a budapesti kávéházat tartják a legszebbnek a világon: a Dunába dobták a kulcsait megnyitásakor
Ezt a budapesti kávéházat tartják a legszebbnek a világon: a Dunába dobták a kulcsait megnyitásakor

Számtalan legenda övezi a méltán híres kávéházat, amelyre ma is turisták ezrei kíváncsiak naponta. Van, aki csak bemegy, fényképez, és már távozik is.

május 27., 08:50

  • Mindennapi
Van megoldás: így juthatnak támogatáshoz az egyedülállók
Van megoldás: így juthatnak támogatáshoz az egyedülállók

A konstrukciónak köszönhetően az egyedülállók is élhetnek a támogatási lehetőséggel.

május 27., 07:46

  • Mindennapi
Fontos változás: jövőre megszűnik a tb-kiskönyv
Fontos változás: jövőre megszűnik a tb-kiskönyv

Elfogadta a Parlament a tb-kiskönyv leváltásásról szóló törvénymódosítást.

május 27., 08:06

  • világom
Százezrekre büntethetnek, ha ebbe a szökőkútba bedugod a kezed
Százezrekre büntethetnek, ha ebbe a szökőkútba bedugod a kezed

Bár nincs is hűsítőbb, mint egy forró nyári napon hűs vízzel enyhíteni a levegő hőmérsékletét bőrünkön, ezt nem tehetjük meg bárhol.

május 27., 07:26

Érdekességek