Amorf sókrumplik sülnek a tepsiben

Otthoni játékok sorozatunk folytatódik, állítólag úgyis visszatér(t) a hűvös idő, ilyenkor beszorulunk a szobába, és nehezebb kielégíteni a gyerekek tettvágyát. A legjobb játék pedig nem a játék, hanem a játék készítése.

Elsőként a sógyurmázást javasoljuk. Sógyurmából szinte mindent lehet csinálni, és kiszárítás/kisütés után befesthetjük a kész tárgyakat. Kell hozzá 30 dkg liszt, 30 dkg só, egy pohár víz és egy kanál olaj. Ruganyos, sima tésztát gyúrunk a hozzávalókból. A kész darabokat mérettől függően kezeljük: a kicsiknek elég 180 fok egy negyed órára, a nagyobbakat egy éjszakára rakjuk be 130 fokra, így lassan, egyenletesen száradnak ki, nem fognak megrepedezni. Mivel a tészta kicsit megdagadhat, formázáskor ezt figyelembe kell venni.


Ha kész a tészta, pár ötlet a felhasználáshoz:



Piacos: készítsünk különböző zöldségeket és gyümölcsöket! Kis golyókból amorf krumplikat, ceruzával benyomkodhatjuk rajtuk a csírahelyeket. Vastag hengerbe ejtsünk a tetején bevágást, ez lesz a paprika. Hosszabban csíkozzunk meg egy keskenyedő hengert, ő az uborka. Három kis gyurmagolyót összenyomunk, megpöttyözzük, majd ellapított golyókkal körbevesszük, és kész a kralábé. Hasonlóan csinálhatunk banánt, almát, és midnenből többet. Ha kész, süssük ki, majd fessük be a darabkákat megfelelő színűre. Tojásos dobozból csinálhatunk standot, feldarabolt tojástartóból kis kosarakat, amelyekre ráírhatjuka termék nevét és árát. Lehert menni a kis kosarakkal (tűvel cérnafület is fabrikálhatunk nekik) vásárolni!



Inkább ügyesebb kezű festegető gyerekeknek való a lánckészítés. Gyúrjunk egy hosszú hengert és szabdaljuk fel darabokra (nem kell, hogy egyformák legyenek). Szúrjuk át középen egy vastag szöggel, és már mehetnek is a sütőbe. (Állítva, hogy ne essen össze a lyuk! Számítsuk bele, hogy a tészta kicsit meg fog dagadni.) Ha kész, lehet festegetni vékony kis ecsettel, majd a száraz darabokat másnap fel is fűzhetjük.

Kicsi baba: Csináljunk egy golyót fejnek, egyet hengert testnek. Villával karcoljuk meg az illesztésnél. Ceruzával nyomjunk neki szemecskéket, egy kis golyóból lapítsunk az arcára orrot. Aztán nyújtsunk ki egy kis darab gyurmát, ez lesz a takarója. Ebbe csavargassuk be a babát úgy, hogy csak az arca látsszon ki. Mehet a sütőbe! Ha kész, fessük ki az arcát, meg a takaróját mintásra. Egy gyufásdobozban ágyazzunk meg neki maradék textilekből (kis lepedő és párnácska dukál). Mehet bele a baba, és alvás.
Oszd meg másokkal is!
Mustra