Amikor a kezembe vettem Jan-Uwe Rogge könyvét, fel voltam készülve, hogy könnyesre röhögöm majd magam a különféle gyerekszájakon, téves és pontos meghatározásokon, amelyekkel a gyerekek a nemi érintkezést megfogalmazzák. A Még hogy mindent tudnak című könyv témája a felvilágosítás. Olvasva jöttem rá, hogy tényleg, csakhogy engem világosított fel, nem pedig a gyerekemet. De hát jobb később, mint soha. Persze tudom, hogy hogyan készül a gyerek, de hogy már egy nyolc éves gyerek is tudja, mi az a baszás, elképesztő. Pedig persze, hogy tudja, végül is sokkal jobban állunk így, mintha a gólyát lesné, amikor a kishúga születését várja. S amikor arra gondolunk, hogy a felvilágosítás egy kemény beszélgetés lesz csupán majd valamikor a távoli jövőben a gyerekkel, amikor Ádámtól Éváig, méhecskétől beporzásig mindent végigveszünk, óriásit tévedünk. A felvilágosítás ugyanis egy folyamat, amit a gyerek értelmi képességeihez mérten folyamatosan adagolunk, formálunk és így csinálunk a fejekben tisztaságot, tévhitek és hatalmas félreértések, titkolózások helyett.
Amikor a lányomat 4 évesen megkérdeztem, hogy melyik a legcsúnyább szó, amit ismer, megnyugodtam, mert a bunkóig jutottunk. 8 évesen a pina is szerepel a repertoárjában, de ezt nagyon nehezen árulta el, s szerencsére nem használja. Azt tudja, hogy apa és anya is kell a gyerekhez, hogy találkoznak a magok és abból lesz a baba, de hogy mikor jutunk el ahhoz, hogy hogyan kerül apa magja anyába, még kérdéses.
Hogyan tudjuk a gyereknek átadni a szexuális felvilágosítással a megfelelő értékrendet - mert a szexuális nevelés értékekre nevelés is egyben-, ha körülöttünk a világ keményen ellenünk van? Ideális esetben ugyanis a gyereknek a mechanikus testiségen kívül a szexről az eszükbe kellene jutni a szerelemnek, bizalomnak, szeretetnek, gyengédségnek, esetleg házasságnak. A média, amiben a gyerek sokszor cenzúrázatlanul kapja az erőszakos, üres szexről a képet töményen, hihetetlen károkat tud okozni, minden korosztályban. Főleg a valóságtól elrugaszkodott ideák építésével okoz torz képet a gyerekekben, amitől még nehezebben dolgozzák föl a testi hibáikat. S így ahelyett, hogy az információs társadalom előnyeit kihasználva anyáéknak egyre könnyebb, inkább egyre nehezebb a dolguk van. De nem kell olyan messze mennünk, elég csak egy rosszkor kinyitott hálószobaajtó, s a gyerek teljes értetlenséggel áll a látottak előtt, „vajon mit akart a papa a mamával csinálni, talán bántja őt”?
Hogy mennyire nehéz megértenünk és legfőképpen elfogadnunk a gyerekeink szexuális nyiladozását, mi sem bizonyítja jobban, mint a saját pánikreakciónk például a maszturbáció (a kamaszok 80 százaléka naponta végzi ) szó hallatán, vagy az első meredező 2 centis fütykös láttán. A szülőknek tisztában kell lennie azzal, hogy egy egészséges gyereknek igen is kapcsolatának kell lennie a nemi szerveivel, s ahogyan felnőtt korban természetes az érintés és az öröm érzése, gyerekkorban is az.
A könyvben rengeteg frusztrációról olvashatunk, ami a kamaszokat gyötörheti, s szorongásukat csak beszélgetéssel és tájékoztatással lehet feloldani. Tudniuk kell, hogy az önkielégítés nem bűn, sokkal inkább lehetőség a tapasztalásra. Meg kell ismerniük a testüket és a bennük zajló folyamatokat, hogy ne érje őket váratlanul például a pubertás korban az első menstruáció, vagy az első magömlés.
A könyvet elolvasva nem is tudom, hogyan éreztem magam, határozottan furcsán és ijedten, hogy mennyi minden vár még ránk. Kerekre nyílt szemmel lapozgattam azokat az oldalakat, amik a lányok és a lovak kapcsolatát, a fiúk és a szadista pornó újságok, a gyerek és a homoszexualitás esetét taglalja.
Nem mondom, hogy nem volt hasznos a könyv, bizonyára jobban szórakoztam volna, ha a gyerekek csetlését-botlását olvasom a szexualitás ismeretlen világában, de ez tulajdonképpen egyenesen gonoszság. Inkább arra koncentrálok, hogy a lányom és a fiam is tudja majd, hogy mi a különbség a baszás és a szeretkezés között.
Jan-Uwe Rogge: Még hogy mindent tudnak?
Park kiadó 2006.
2500 Ft
