Sérült gyerekeknek gyűjt a Poronty

Hagyományként folytatjuk idén is a karácsonyi gyűjtést, lehetőséget adva ezzel az olvasóknak az örömszerzésre és a kiválasztott intézmény gyerekeinek az örömre. Hogy 2008 decemberében hol fognak még jobban csillogni az apró szemek, tudat alatt már nyár közepén eldőlt – akkor tettünk ugyanis először látogatást a Kavics utcai gyermekotthonba.

Klikk!


Most pedig egy emberként döntött úgy a szerkesztőség, hogy a már új helyre költözött, de még mindig rászorult helyzetben lévő intézmény speciális óvodáját vesszük pártfogásba és támogatjuk az értelmileg akadályozott gyermekeket az olvasók segítségével.



A San Marco utcai telephelyű otthonba pénteken látogattunk el, hogy személyesen járjunk utána, milyen adományokat remélnek az ünnepre az ott dolgozók, közvetítve a kicsik igényeit. Németh Gyöngyi az óvoda igazgatóhelyettese kérdésünkre elmesélte, hogy bár sikerült maguk mögött hagyni a Kavics utca romos épületét és igényes környezet biztosítottak a kis lakóknak és a bejáróknak, a fejlesztő játékokra és a szórakoztató elektronikai dolgokra nem jutott már keret.

„Nincsen például CD lejátszónk, amivel gyermekdalokat tudnánk a gyerekeknek lejátszani. Szintén hiány van motivációs játékokban, építőkockára, fajátékokra, kézműves termékekre lenne nagy szükség, de ugyanilyen fontos a kicsik számára a szerepjáték is, az ezekhez szükséges babákban, játékkonyhai eszközökben pedig szűkölködünk – sorolta, miközben sorra jártuk a színek szerint felosztott csoportokat.

Hogy milyen érzések kavarogtak bennünk, miközben a pedagógusok egyenként bemutatták nekünk a speciális gondozást igénylő lurkókat és hosszasan belemerültek az esetismertetésbe, annak nem ebben a posztban van a helye. A Tünde által készített fotók önmagukért beszélnek – ők azok, akik idén várják a Poronty olvasók jószándékú felajánlásait. Mindenek előtt ne feledjük, hogy kis segítség is lehet nagy. Akár egy megunt meséskönyvvel, akár egy doboz szaloncukorral is hozzá lehet járulni a gyerekek boldogságához, melyet az intézmény karácsonyi ünnepén fogunk a fa alá rejteni, és a feledhetetlen pillanatokról december végén szintén egy poszttal és fotósorozattal számolunk majd be.

Az ajándékokat erre a címre várjuk:
Poronty ajándékgyűjtés
Velvet
1042. Budapest, Árpád út 51-53. 3. emelet
Oszd meg másokkal is!
Mustra