Két évet is kaphatnak a kismamáktól pénzt szedő aneszteziológusok

A katonai ügyészek vizsgálatot indítottak, amely azt vizsgálja, hogy az elmúlt évben hány kismamától kértek pénzt az Állami Egészségügyi Központban a szülés előtti epidurális érzéstelenítésért. A pénzt kérő dolgozók egy naplóban vezették azt, hogy ki fizetett, az ügyészek ennek alapján hallgattak már meg és hallgatnak meg még ezután is kismamákat. Többen egyébként már igazolták, hogy 5-10 ezer forint közötti összeget kértek tőlük előre az érzéstelenítésért, írja a Független Hírügynökség.



Az Állami Egészségügyi Központ - azaz a volt Honvéd kórház - főigazgatója körülbelül másfél hónapja tett feljelentést az ügyészségen. Az egyik dolgozó ugyanis arra figyelt fel, hogy szülés előtt álló kismamáktól az orvosok előre pénzt kérnek azért, hogy beadják az epidurális érzéstelenítést. Öt-tízezer forint körüli összegekről volt szó - számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség alezredese.

Az ügyészség így nyomozást indított - a hivatalos megfogalmazás szerint - költségvetési szerv dolgozója által elkövetett vesztegetés miatt. Ez abban különbözik a hagyományos értelemben vett vesztegetéstől, hogy itt a pénzt odaadó kismamák nem követtek el bűncselekményt.

Ács Tibor elmondta, hogy a vizsgálatuk az elmúlt, nagyjából egy évet öleli majd fel, ezalatt az idő alatt egyébként több száz nő szült a kórházban. Az osztályon dolgozók egy naplót vezettek azokról a nőkről, akik kértek epidurális érzéstelenítést és pipa volt azoknak a neve mellett, akik fizettek is ezért. Őket keresték és keresik meg a nyomozó ügyészek, többen egyébként már alátámasztották a feljelentésben leírtakat. Ez a fajta vesztegetés alapesetben két évvel büntethető.

Érdekes lenne, ha a szülészorvosok ellen is indulna ilyen vizsgálat, amiért pénzt kérnek a szülés levezetéséért. Ráadásul itt nem 5-10 ezer forintról van szó, hanem ennek tízszereséről.
Oszd meg másokkal is!
Mustra