Suleman nem viheti haza nyolcas ikreit

Nadya Suleman addig nem viheti haza nyolc gyermekét a kórházból, amíg nem változtat jelenlegi életkörülményein, írja a radaronline.com. Az internetes magazint éppen ezért beengedte átmeneti otthonába a 14 gyerekes családanya, és megmutatta, milyen körülmények között is telnek mindennapjaik. A videón jól látszik, van ok az aggodalomra és a saját édesanyja is úgy nyilatkozott korábban, hogy szerinte lelkiismeretlen a lánya, amiért nyolcas ikreket szült.


Suleman jelenleg hat gyerekével él anyja háromszobás lakásában, akiket csak segítséggel tud ellátni. A háromszobás lakásban már így is alig férnek el a rengeteg bezsákolt ruhától, valamint a földön felhalmozott játékoktól. A gyerekek mellett jobb esetben van felnőtt, de nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre csak a szerencsén múlt, hogy egyik gyerek sem lett háztartási baleset áldozata. A videón az is jól látszik, hogy Suleman nem aggódik a kertben szabadon tébláboló kétéves gyerek miatt.



A nyolcas ikrek anyja már keresi a megfelelő lakást számukra, véleménye szerint már egy négy hálószobás lakás elég is lenne, bár hozzátette azt is, ha sok pénze lenne, akkor sem venne hatalmas házat. Egyelőre azonban az a legfontosabb szempont, hogy a leendő otthon biztonságos legyen gyerekei számára. Az új otthon mellé segítséget is akar szerezni, jelenleg abban bízik, hogy az önkéntes segítők legalább egy évig eljárnak majd hozzá, hogy megkönnyítsék életét. Majd kifejtette, hogyha elmaradozik az ingyenes segítség, akkor a segélyből bébiszittert fog felfogadni a 14 gyerek mellé.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek