Anya, fogamzásgátló kellene!

A gólya hozza? Ha nem, akkor hogy kerül az anyukája hasába, és mit kell tenni azért, hogy ne kerüljön oda túl korán? Megannyi kérdés, amire választ vár a gyerekünk, az elsőre már egészen korán, aztán szépen sorban a többire is. A szülő pedig válaszol, mindenki meggyőződése szerint, mindig csak annyit, amennyire a gyerek éppen kíváncsi.

Tizenéves korban egyre inkább a „ne kerüljön oda túl korán” kérdése tolakszik előtérbe. Sorra lehet venni a fogamzásgátlás lehetőségeit, bár a technikai részletekkel elég hamar tisztába jönnek a kamaszok, újságokból, tévéből és persze egymástól. De nem is ez a legfontosabb, hanem a bizalom. A bizalom, ami nélkül nem kérdez az, akinek a sok okos felvilágosító anyagból és „megalapozott” barátnői tapasztalatokból valami nem világos, és ami nélkül nem kér segítséget az, akinek pedig égető szüksége lenne rá.



Fogalmam sincs, hogy jól csináltam/csinálom-e. Válaszolok, ha kérdez, elmondom a véleményemet, ha kíváncsi rá. Jól vagy rosszul? Élesben még soha nem volt szükség arra, amiről egy ideje egyre több szó esik. Legtöbbször a konyhában. Én főzök, ő kisomfordál utánam és kérdez. Valamiért ezeket a pillanatokat érzi megfelelőnek hozzá. Még nem tudom, hogyan szerepelek majd, a főpróba viszont már megvolt.

A minap ugyanis azzal robbant haza a nagylányom, hogy Zsófinak fogamzásgátló kellene, de nagyon gyorsan. Tudod, anya, olyan vészhelyzetre való. Vagy legalább egy telefonszám. Rögtön ezután egy elhadart beszámolóból megtudom, hogy tegnap este Zsófi együtt volt a barátjával (nem először), aki azt ígérte (nem először), hogy óvatos lesz (ó, jaj, hányan mondták már ezt!), aztán mégse - most először. Hát, fogamzásgátlóval biztosan nem fogok szolgálni, de miért nem az anyukájához szalad? Neki nem akarja elmondani. Miért nem egy tiniambulancia? Oda nem akar elmenni, mert hallott valakitől valakiről, akivel ott „úgy” beszéltek. Az első gondolatom az, hogy miért pont én. Miért pont nekem kell a nyakamba venni egy újabb szeleburdi kamasz problémáját a magam két szeleburdija mellé? Felelős lehetek-e valakiért, aki nem hozzám tartozik? Rögtön eztán persze eszembe jut, hogy ezzel ráérünk később is foglalkozni. Most viszont segítség kell, mégpedig azonnal. Egy gyors telefon valakinek, akiről holtbiztosan tudom, hogy soha nem beszélne „úgy” senkivel, egy megriadt, tájékozatlan kamaszlánnyal meg pláne nem. Itt a telefonszám, elkísérjem? Á, nem kell, innentől egyedül szeretné megoldani. Jó, de akkor kösd a lelkére - helyettem is -, hogy bátran kérdezzen! Bármit, amit fontosnak tart vagy amit nem tud. Ha pedig segítség kell, itt vagyok, csak szóljatok.

Azóta is sokszor gondolkodom arról, hogy jól tettem-e, amit tettem. Mindig oda lyukadok ki, hogy egy ilyen helyzetben valószínűleg nem létezik tökéletes megoldás. Nyilván minden megoldás jobb, mint egy 17 évesen vállalt terhesség, netán egy abortusz. Az viszont már nehezebb kérdés, hogy megoszthatom-e - meg kell-e osztanom - a szülőkkel a történteket. Fordított helyzetben mit gondolnék? Valószínűleg igen ellentmondásos érzésekkel fogadnék egy ilyen telefont a barátnő anyukájától. Egyrészt hálás lennék, hogy segített neki és szólt nekem, másrészt bizonyára gyűlölném azért, mert elárulta a lányomat, aki valamiért nem hozzám, hanem hozzá fordult segítségért, megbízott benne, elárulta neki a titkát, amivel ő most visszaélt. No és persze azon is mélyen elgondolkodnék, hogy miért ő és miért nem én.

A történet vége? Arról nem sokat tudok. Az orvosi része most már sínen van, a többi pedig? Időnként rákérdezek, próbálok oda hatni, hogy mégiscsak meg kellene beszélni otthon a dolgokat, hátha…

Zsófi egyébként csak egy a sok közül, de más egy szaklapot olvasgatva találkozni a jelenséggel és megint más élesben. Sok kutatás foglalkozott már azzal, hogy a tizenévesek mennyire ismerik és miként veszik - vagy inkább nem veszik - igénybe a sürgősségi fogamzásgátlás lehetőségét. Még tavaly olvastam a Pediatrics című lapban, hogy a megkérdezett 15 és 19 év közötti lányok túlnyomó többségének egészen addig nem sok fogalma van arról, hová fordulhat egy hirtelen jött „baleset” után, amíg maguk nem élnek szexuális életet. Később is csak annyiban javul a helyzet, hogy nagyjából tisztában vannak például azzal, hogy gyors segítségként létezik esemény utáni tabletta, de alig van közöttük olyan, aki pontosan ismerné azt is, hol juthat hozzá és mikor kell bevennie. Többségük úgy nyilatkozott, hogy nem nőgyógyásztól hallott a lehetőségről, hanem rokonoktól vagy barátoktól.

Mi is lehetett volna más az amerikai kutatók következtetése, mint felvilágosítás, felvilágosítás és felvilágosítás. Nem vagyok amerikai - de még brit - kutató sem, mégis annyival egészíteném ki a fentieket, hogy bizalom, bizalom és bizalom.
Oszd meg másokkal is!
Mustra