Veszélyesebb a terhes nőkre az új influenza

Olvasási idő kb. 1 perc

Azokat a terhes nőket, akik az új típusú influenzával fertőződnek meg, fokozottabban veszélyeztetik súlyos, akár halálos betegségek. Az amerikai járványellenőrzési és megelőzési központ (CDC) munkatársa, Denise Jamieson megjegyezte: összevetve a teljes lakossággal, a terhes nők körében négyszeresére emelkedett a H1N1 vírus miatti kórházi kezelésre szorulók aránya.

A CDC tanulmánya szerint a várandós anyákra általában véve is veszélyt jelent az influenza, de a H1N1 vírus még inkább fenyegeti őket, és a számítások szerint az új influenzában megbetegedett terhes nők elhalálozási arányszáma jóval magasabb az átlagnál.

Jamieson elmondta, hogy intézetéhez hivatalosan eddig összesen 302 H1N1-es halálesetet jelentettek. Ezek közül 266 esetről van az intézetnek viszonylag teljes látlelete, köztük 15 terhes nő haláláról, ami hat százalékos arányt jelent. Tekintve, hogy az amerikai lakosság egészét véve az áldott állapotban lévő nők száma egy százalékot tesz ki, a H1N1-es vírussal való megfertőződés miatt meghalt terhes nők száma kétségtelenül magas.

A kutató szerint azonban a nőknek az új influenza miatt nem kell halogatniuk a teherbe esést, vagy a várandós asszonyoknak nem kell kétségbeesniük. Nincs bizonyíték ugyanis arra, hogy a terhes nők hajlamosabbak arra, hogy elkapják az új influenzát, mint mások.
Jamieson szerint azonban annak a terhes nőnek, akinél a betegségre utaló tünetek jelentkeznek, haladéktalanul orvoshoz kell fordulnia. Az ellenszérum beadása sem késlekedhet, a leghatékonyabb, ha a megfertőződött terhes nő 48 órán belül megkapja a vakcinát.

(MTI)

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Budapesten létezett egy Kis Vatikán: ezek az utcák adtak helyet a szakrális negyednek
Budapesten létezett egy Kis Vatikán: ezek az utcák adtak helyet a szakrális negyednek

Budapest különleges negyede nem véletlenül kapta a nevét a Vatikánról.

május 4., 18:30

  • Offline
Ilyen nehéz irodalmi feladatlapot írnak érettségin: neked sikerülne a maximális pontszám?
Ilyen nehéz irodalmi feladatlapot írnak érettségin: neked sikerülne a maximális pontszám?

Kvízünket a középszint egyik "mumus" feladata, az adatoktól hemzsegő irodalmi feladatlap mintájára alkottuk meg. Lehet ebből maximumot elérni?

május 5., 06:46

  • világom
Ilyet máshol nem látsz: hihetetlen módszerrel bontják le a japánok az épületet
Ilyet máshol nem látsz: hihetetlen módszerrel bontják le a japánok az épületet

Japán híres tisztaságáról, és szemléletükről még az épületek bontásánál sem mondanak le.

május 5., 06:30

  • Testem
A 7 legnagyobb hiba, amitől még rosszabb lesz az allergiád
A 7 legnagyobb hiba, amitől még rosszabb lesz az allergiád

Ha tavasz, akkor virágzó fák, zöldellő dombok és allergiaszezon. Utóbbi az érintettek számára megkeserítheti előbbiek élvezetét. Néhány szabály betartásával azonban enyhíthetnek szenvedéseiken.

május 4., 19:30

  • világom
Bemutatták a videót, amelyen vandálok kivágják a 150 éves világhírű fát
Bemutatták a videót, amelyen vandálok kivágják a 150 éves világhírű fát

Bíróság elé állt a két férfi, aki szándékosan kivágta a 150 éves, világhírű platánfát.

május 4., 16:46

  • világom
Működésbe lépett egy zombi vulkán, az egész világon megváltozhat az energiaellátás
Működésbe lépett egy zombi vulkán, az egész világon megváltozhat az energiaellátás

A felfedezés messze túlmutat a vulkán jelenlegi állapotán.

3 órája

  • életem
Jelentős élelmiszerár-drágulással számolhatunk: a ragadós száj- és körömfájás így hat az árakra
  • Offline
Megelégelte az egyház romlottságát, az első ellenpápa lett: kevesen ismerik nevét
Megelégelte az egyház romlottságát, az első ellenpápa lett: kevesen ismerik nevét

Az egyház erkölcsi romlása késztette a pápát a határozott fellépésre.

május 5., 05:46

  • Offline
A rák ellen is véd a magyar konyha egyik legfontosabb fűszernövénye
A rák ellen is véd a magyar konyha egyik legfontosabb fűszernövénye

Kutatások azt mutatják, hogy egészséges hatóanyagai által az elterjedt fűszernövény rákellenes hatással bír.

május 4., 16:00

  • Testem
Feledékenység vagy Alzheimer-kór? 5 korai jel, amire érdemes figyelni
Feledékenység vagy Alzheimer-kór? 5 korai jel, amire érdemes figyelni

Kimerült időszakban a legtöbben megéltünk már olyan tüneteket, amelyek emlékeztetnek az Alzheimer-kór korai jeleire. Érezzük veszélyben magunkat?

május 5., 06:00

  • Offline
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?
Tudod, kik énekelték ezeket a slágereket a táncdalfesztiválokon?

1966 és 1972 között 6 Táncdalfesztivált rendeztek. Emlékszel még a legnagyobb slágerek előadóira?

május 4., 06:46

  • Testem
Leprával fertőződött meg egy férfi a szomszédunkban: ezek a tünetei
Leprával fertőződött meg egy férfi a szomszédunkban: ezek a tünetei

Másfél éven keresztül nem derült ki, hogy leprás az osztrák férfi.

május 5., 08:06

  • Önidő
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod
Trágyából készít papírt ez a gazda: a videó alapján te is megcsinálhatod

Első pillantásra gusztustalan, mégis a papírkészítés egy igen egyszerű és környezetbarát formája. Te is meg tudod csinálni.

május 4., 06:30

  • Testem
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni
A 102 éves professzor szerint ezt kell tenned, ha sokáig akarsz élni

A professzor decemberben töltötte be 102. életévét, és állítja: nem a jó gének, hanem a tudatos életmód számít.

május 4., 07:26

  • Mindennapi
9 vármegyére adtak ki figyelmeztetést: a heves zivatarokkal jégeső is jöhet
9 vármegyére adtak ki figyelmeztetést: a heves zivatarokkal jégeső is jöhet

Pokoli zivatarok várhatók ma, akár kétcentiméteres jégdarabok is hullhatnak – mutatjuk, mely területeken lehet ilyen időre számítani.

május 5., 07:46

  • Testem
Ezek a feldolgozott élelmiszerek egészségesebbek, mint hinnénk
Ezek a feldolgozott élelmiszerek egészségesebbek, mint hinnénk

Sokan úgy gondolják, hogy a feldolgozott élelmiszerek csak üres kalóriákat, hozzáadott cukrot és egészségtelen zsírokat rejtenek.

május 4., 14:36

  • világom
Kötelezővé tehetik a készpénz elfogadását a boltokban, aggódnak az idősek miatt a brit képviselők
Kötelezővé tehetik a készpénz elfogadását a boltokban, aggódnak az idősek miatt a brit képviselők

A digitális fizetési megoldások terjedése miatt sokan alapvető szolgáltatásokból szorulhatnak ki.

május 4., 15:10

  • Offline
Így zárkóznak be pápát választani a bíborosok: az okosórájukat is leadják
Így zárkóznak be pápát választani a bíborosok: az okosórájukat is leadják

A szigorú szabályok ellenére nyitottnak és sokszínűnek ígérkezik a hamarosan kezdődő konklávé.

május 5., 07:00

  • Offline
Egy karikatúra mutatja meg, miért gyászolja annyira a világ Ferenc pápát
Egy karikatúra mutatja meg, miért gyászolja annyira a világ Ferenc pápát

A Ferenc pápáról készített karikatúra megható.

május 4., 13:36

  • világom
Ezért nem kapcsolják be soha a biztonsági övet a királyi család tagjai
Ezért nem kapcsolják be soha a biztonsági övet a királyi család tagjai

A királyi család tagjainak nyomós oka van arra, ha nem kötik be a biztonsági övet.

május 5., 07:26

  • Édes otthon
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak
Ötmilliárd forint rezsicsökkentésre: ezek a társasházak pályázhatnak

A társasházak és lakásszövetkezetek komoly költségcsökkenést érhetnek el a pályázat révén.

május 4., 08:06

  • életem
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet
Hatalmas neveletlenség, ha így veszed le a cipődet

Egyetlen esetben szeghetjük meg az íratlan szabályt, de akkor is van egy feltétele a dolognak.

május 4., 08:20

  • életem
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el
Rendhagyó címletű forintokat adtak ki, kiderült, meddig érhetőek el

A különleges, új pénzérmék szokatlan címletben kerülhetnek szemünk elé, de már nem sokáig.

május 4., 07:45

  • lájfhekk
Ha villog neked egy autós, ezeket a dolgokat üzenheti
Ha villog neked egy autós, ezeket a dolgokat üzenheti

Előzékenységből is fakadhat a villogás, de az is lehet, hogy valami egészen másra akar figyelmeztetni.

május 4., 11:40

  • Testem
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene
Hétszeres erővel is koptathatja a térdízületet, sokan mégsem tesznek ellene

A fájdalom egy idő után már nyugalmi állapotban is jelentkezik.

május 4., 08:36

  • Testem
Saját vakbelét műtötte ki az Antarktiszon rekedt orvos
Saját vakbelét műtötte ki az Antarktiszon rekedt orvos

Leonyid Rogozov a saját magán elvégzett vakbélműtéttel az életét mentette meg.

május 4., 12:40

  • Mindennapi
Ebből iszol mindennap, pedig a vécénél is piszkosabb
Ebből iszol mindennap, pedig a vécénél is piszkosabb

Valódi baktériumforrás a sokak által nap mint nap használt eszköz, amely ugyanakkor könnyen veszélytelenné tehető. Mutatjuk a trükköt!

május 4., 11:10

  • életem
Büntetést kapsz, ha ilyen a kerítésed
Büntetést kapsz, ha ilyen a kerítésed

Nem árt tudni, hogy ha a kerítésed nem felel meg az előírásoknak, jelentős összegű büntetést kaphatsz miatta.

május 4., 10:08

  • Szülőség
Szifiliszes édesanyja úgy hagyta ott a kisfiút a kórházban, hogy meg sem szoptatta
Szifiliszes édesanyja úgy hagyta ott a kisfiút a kórházban, hogy meg sem szoptatta

Négy anya idén ünnepli először május első vasárnapját: mindannyian kórházban hagyott gyerekeket fogadtak örökbe.

május 4., 12:10

  • világom
Megváltozhat a csapvíz összetétele: be akarják tiltani ezt a hozzáadott ásványi anyagot Floridában
Megváltozhat a csapvíz összetétele: be akarják tiltani ezt a hozzáadott ásványi anyagot Floridában

Ha elfogadják a javaslatot, tilos lenne hozzáadni az ivóvízhez a vitatott anyagot.

május 4., 09:06

Érdekességek