Emberölés is lehet a vád Geréb Ágnes ellen

A legfrissebb szakértői vélemény szerint Geréb Ágnes olyan műfogást alkalmazott szülés közbeni vállelakadás problémájának megoldására, amelyről tudnia kellett, hogy az újszülött halálához vezethet: a jelentés szerint a szülőcsatornában elakadt gyereket úgy próbálta meg kiszabadítani, hogy annak fejét mindkét irányban 180 fokban elforgatta, tudta meg a Híradó.

Emiatt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés helyett emberölésért ítélhetik el Geréb Ágnest. A 2007 szeptemberében levezetett otthon szülés közben váratlan komplikáció lépett fel: a baba válla elakadt, a szülésznő nem tudta megmenteni az életét.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez a cselekmény súlyosabbnak minősíthető a vádiratban szereplő halált okozó gondatlan veszélyeztetésnél, ezért az ügyet az emberölés elbírálásában hatáskörrel rendelkező Fővárosi Bíróságra tetette át.

Oszd meg másokkal is!
Mustra